A királyság egészen a P.sz. XV. századig tudja visszavezetni történetét, amikor is az obaszok keleti ágához tartozó törzsek telepedtek meg a Jadile folyó völgyében. A védett medencében létrejött államot a XXII. században megszállták a toroniak, akik itt is erővel igyekeztek elterjeszteni Tharr vallását. A kitörő véres vallásháborúk évszázadokon át folytatódtak, és megtizedelték a lakosságot. A Morrak-hegység szurdokait és járhatatlan ösvényeit a toroniaknak soha nem sikerült ellenőrzésük alá vonniuk, így ez lett a hódítók elleni harc központja.
A Morrak-hegység legfélelmetesebb része a Homályszurdokként ismert átjáró. A meredek sziklafalak között átvezető keskeny járat vélhetően mágikus eredetű – erre utal a falak szemfájdító, lassan örvénylő mintázata, és a szurdokban uralkodó örök félhomály. Amennyiben valaki erre venné útját, jól teszi, ha szívében és lelkében megerősíti önmagát: a legendák szerint e helyen életre kelnek az árnyak, beszivárognak az ember lelkébe, hogy kétségbeesést és rettegést szítsanak. Az átjáró hiába egyenes, letérő nélküli útszakasz, mégis könnyű elveszni benne – ha valaki átadja magát a kétségbeesésnek, az maga is a homály részévé válik.
Mire az Északi Szövetség többszöri beavatkozásával meghátrálásra késztette Toront, Antera már a térség vezető hatalmává, a pyarroni hit bástyájává vált. II. Attham király – talán a Papi Szék bőkezű támogatásáért cserébe – Dreina istennő kegyelmébe ajánlotta országát. Noha a főbb kereskedelmi utak már akkor is elkerülték, a város gazdasága erélyes és bölcs királyainak uralkodása alatt fölvirágzott. Az ország 3050 és 3386 között hódító háborúk sorozatával növelte befolyását; megszerezte a tengermelléket, a lupárok lakta földeket, és igyekezett tengeri nagyhatalommá válni. Uralkodóinak szeme előtt egy második Abaszisz összekovácsolása lebeghetett. Ez a törekvés nem járt sikerrel, mert a Sinemosi Ligával folytatott háborúskodás, a déli wagandák betörése mindinkább szétzilálta az országot, mely 3440-től kezdve sorra vesztette el hűbéres területeit, és lassanként a feltörekvő új hatalom, Rowon árnyékába került. Mára csak a Jadile-folyó völgyére terjed ki fennhatósága, de az utolsó rowoni háború óta itt sem szilárd a királyi uralom. Ennek fő oka az, hogy Anterában igen erős a nemesség rendi összetartása; a királyt az országgyűlés választja, és hatalmát sem igen gyakorolhatja az egyetértésük nélkül; ráadásul a tartományurak egyre inkább önálló uralkodókként kezelik birtokaikat. Állandó hadseregről az utolsó erőskezű király, VI. Philies halála óta nem lehet beszélni, az egyedüli véderőt a nemesi bandériumok alkotják.
Jorris, Antera ifjú trónörököse hazatérni készül Ifinből. Az országba érkező híradások szerint a fiú az Akadémia büszkeségeként kiváló eredménnyel végzett. A tanulóévek alatt számos befolyásos barátra tett szert, s igen jó kapcsolatokat épített ki néhány közeli városállam uraival is. Sokak szerint ő lesz VI. Philies méltó utóda, aki visszaállítja majd az ország hajdani dicsőségét. Ám a hírek szerint vannak, akik szeretnék megakadályozni a fiatal trónörökös hazatértét… A karakterek megbízatása egyszerű: Jorris herceg hazakísérése. Az ifjú azonban az indulás napján a nagy rivális, Rowon egyik főnemesi származású hajadonjával karján jelenik meg, azzal a feltett szándékkel, hogy azon nyomban Alcarába, a rossz hírű kalózfészekbe hajózik. Vajon mi zajlik a színfalak mögött? Ki mozgatja a szálakat? Őszinte szerelem vagy cselszövés egyengeti a fiatalok lépteit? Milyen érdekek csapnak itt össze?
A hanyatló, vidékies Antera jobbára mezőgazdasági ország. A síkföldön búzát, kölest és hüvelyeseket termesztenek. A köves, ritkán lakott hegyvidéken juh- és kecsketenyésztéssel foglalkoznak, bár a helyiek jobbára önellátásra rendezkedtek be. Arrafelé még ma is előfordul a hegyi oroszlán, a félreeső völgyekben rinocéroszokkal lehet találkozni. A parti hegyek cédruserdei jelentik az ország igazi kincsét, ugyanis ez a hajdan gyakori fafajta már szinte mindenhol áldozatul esett a favágók fejszéjének, talán csak Anterában vannak még háborítatlan erdőségek. A sebes folyású hegyi folyókon leúsztatott fatörzsekből a sinemosi városokban és Keskellonban lesz hajógerinc vagy árbocrúd a mesterácsok keze nyomán. Bár a királyi székhely a déli hegyek közt megbújó kisváros, Gilean, a fontosabb városok mind a tengerparton sorakoznak: Milea és Raxis lakossága húszezernél is több lelket számlál.
Raxis polgárai fellázadtak a rendkívüli hadiadó miatt, melyet a király azért vetett ki, hogy zsoldosokat fogadhasson Rowon ellen. Az uralkodó a tartományi kormányzót, Aldim Monerchus bárót bízza meg a rendteremtéssel. Ő blokád alá veszi a várost ahelyett, hogy egyetlen rohammal törné meg a védők ellenállását, majd hónapokig ül táborában. Monerchus jó hazafi, és tudja, hogy a küszöbönálló háború Antera végzetét jelentené. Az ország végromlása csak akkor kerülhető el, ha a régóta betegeskedő király még azelőtt meghal, hogy serege befejezné raxisi küldetését. Ám a báró kényes helyzetbe kerül: ura eredményeket vár tőle, és a rowoniak is megkörnyékezik ajánlataikkal. Vajon régi harcostársai – a játékos karakterek – tudnak-e olyan megoldást, amely Anterának és barátjuknak egyaránt üdvére szolgál? Ki tudja, talán a király előtt is megindokolhatja a kiéheztetésen alapuló stratégia váratlan – és sajnálatos – sikertelenségét, ha valaki áttöri a vesztegzárat, és élelemhez juttatja az éhező városi polgárokat… A feladatot igencsak megnehezíti, hogy az utolsó pillanatban királyi követ érkezik a táborba, aki hazaárulással vádolja Monerchust.
Az anteraiak kreol bőrű, fekete hajú emberek, akik az aszisz nyelv keleti ágának helyi dialektusát beszélik; a partvidéken tengeri-közös vagy sinemosi beszédet is hallani. Az egyetlen engedélyezett vallás a pyarroni – az eretnekek és más vallásúak egyetlen szerencséje, hogy a hatóságoknak ma már aligha van erejük betartatni a szigorú törvényeket.
AJÁNLOM AZ OLDALT
