magus-site
magus-site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Erre tévedő árnyak
Indulás: 2005-01-23
 
Fajok
 
Harcos Főkaszt
 
Szerencsevadász Főkaszt
 
Harcművész Főkaszt
 
Pap Főkaszt
 
Varázshasználó Főkaszt
 
Mágia
 
Pszi
 
Ordan

A Kobra tánca

Sogron isten letekint Ynevre, homlokát bosszúsan ráncolja. Tekintete végigsöpör a rónákon, hegyeken, erdőkön - ingerülten állapítja meg, hogy ez a világ sem a régi már. Egyre több idegen istent imádnak, jöttment senkiket. Pillantása megállapodik egy városállamon észak és dél határán, és megenyhül. Igen, itt még állnak a neki szentelt szentélyek és templomok. Ordan népe tudja, milyen az igaz élet. Tudja, hogy minden fontos dolognak ő, Sogron az ura. Övé a Tűz, a Fény, a Tudás, és igen, övé a Bosszú is.

A tűz hónapjaiban járunk. Ez a város legnépszerűbb időszaka. Egymást érik az ünnepségek, tűzvarázslók ezrei gyűlnek Ordanba, hogy együt köszöntsék istenüket... Ebben az időben tilos kígyót ölni. Aki bántani merészeli e néma lényeket, azt Sogron, a Tűzkobra könyörtelenül megbünteti. Errefelé bárki inkább halálra maratja magát, semhogy túlvilági boldogságát feláldozza.

Ha eltelnek a Tűz hónapjai, Sogron kígyóit legközelebb a Hatalom és a Szertartások havában ünneplik, ekkor azonban igen látványosan. Ezekben a hónapokban nem tilos érinteni az állatokat, sőt, kötelező a kígyóáldozat Sogron tiszteletére.

Kígyót csak beavatott, hozzáértő áldozhat; ez Főként a tűzmágusok feladata, szigorú szertartási rend szerint.

A szolgák fonott kosárban hozzák a kígyókat, leteszik a földre, majd hátralépnek. Bevonul a szertartást végző kígyóölő: egyik kezében ezüst, másikban aranytányér. az edényeket a földre helyezi, s kántálásba kezd, közben leveti cipőit. Felnyitja a kosár tetejét, kiemel egy sötétségtől kábult kígyót, a földre teszi, és vár. A kígyó rendszerint hamar magához tér, és nyomban támad. A kígyóölő gyakorlott mozdulattal megragadja a hüllő farkát, felrántja az állatot, majd elkapja és megszorítja a nyakát, közvetlenül a fej alatt. Azután leguggol, meztelen bal lábával a kígyó farkára, jobbal pedig a fejére lép. Mutató- és hüvelykujját végigfuttatja a hüllő hátán, kitapintja azt a helyet, ahol a máj és az epehólyag találkozik. Éles kést húz elő, melynek markolatát kígyók díszítik, rövid vágást ejt az állat bőrén, kihúzza az epehólyagot, az ezüsttálba helyezi, majd egy mozdulattal lemetszi a fejet, és az aranytálba teszi. Amikor végzett, újabb kígyót húz elő a kosárból, és elölről kezdi az egészet, a kígyófejeket később rituálisan elégetik, az epékből pedig italt készítenek a szertartásokra. Mivel a vallás nem tiltja a feláldozott kígyók elfogyasztását, ilyenkor szinte az egész város kígyóhúson él. Azt mondják, ettől izmaikba költözik a Tűzkobra ereje.

A következő ünnepi hónap a Harc hava. Ekkor kígyóviadalokat rendeznek. ahol kedvére fogadhat a nép. Lépten-nyomon kígyó-mongúíz, kígyó-kutya. vagy éppen kígyó-ember küzdelembe botlik a járókelő. Ezekben természetesen a legveszélyesebb kígyók mérik össze erejüket kiképzett kígyó-harcosokkal: mindkét fél egyenlő eséllyel harcol. A Harc havát kiváltképpen a harcosok kedvelik, míg a tolvajok és orgyilkosok szívéhez a Bosszú hava áll legközelebb. Aki ezekben a hónapokban kígyómérget használ jogos bosszúja beteljesítéséhez – akár felbérelt személyen keresztül is –, bizton remélheti Sogron támogatását. Ilyenkor a mérgek ereje többszöröződik; egy gyenge méreg szakértő kezekben könnyen válhat halálos fegyverré.

A kígyókhoz rengeteg babona és félelem kötődik, amelyek elterjedtek egész Yneven. Azt mondják, a kígyóölők képtelenek fiú·gycrrneket nemzeni, ezért a nők nem igazán rajonganak értük. Aki leköp egy kígyót, az kígyó által hal meg, méghozzá rövid időn belül. Ha valakit megdobnak kígyószemmcl, az megvakul: aki bizonyos holdállásban kígyónyelvet eszik, az megérti az állatok beszédét; a levedlett kígyóbőr szerencsét hoz; az őrölt kígyópikkelyt szerelmi bájitalokhoz használják; akit kígyó látogat meg álmában, azzal különös dolgok történnek.

Szomorú legenda járja egy ordani hercegnőről, aki mindig igyekezett Sogron kedvét keresni, s az isten nem is feledkezett meg róla. Házassága alkalmáből, amit a Hatalom és a Szertartások havában tartott, kétezer kígyót áldozott saját kezűleg az istennek, hogy szerencsés legyen a nász. Hamarosan álmot látott, amelyben egy zöld kígyó látogatta meg, és fiúgyermeket ígért neki – aki kilenc hónap múlva meg is született. Teljes boldogságban élt férjével és kisfiával. mígnem egyszer, a'I'űz hónapjaiban ellenség támadt rájuk. Kongott a kincstár, a zsoldosok hónapok óta nem kapták meg bérüket parancsnokuk úgy határozott, elhagyják a hercegnőt, ha nem fizet.

A hercegnő megkerestette a birodalom legnagyobb kobráját, egy pincébe vitette, arany kígyókkal díszített ruhát öltött, és segítségért cserébe önmagát ajánlotta Sogronnak – védtelenül bezárkózott a kígyó mellé. A fcldűhített állat nyomban felágaskodott, s az asszony felé lendült, ám mielőtt megmarta volna, hirtelen visszahőkölt. Nem bántotta a hercegnőt. Az asszonyra ezután álom szállt, amelyben egy arany-fehér pikkelyű kígyó jelent rneg. Reggelre kelvén, amikor felébredt és a kobrára tekintett, jókora ládát látott a kígyó védelmében. Temérdek kincs hevert ott, melyhez a hüllő csak a hercegnőt engedte hozzáférni – a Tűzkobra ajándéka, mellyel kifizethettek a zsoldosokat és legyőzhették az ellenséget.

Ha ezek után azt hinnénk, hogy Sogron az emberek könyörületes jótevője, keservesen tévednünk kell. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a hercegnő – aki a regélők szerint továbbra is az isten lelkes híve maradt – utóbb szörnyű halált halt. Egy éjjel, nem sokkal negyedik gyermeke születése után, fekete-ezüst kígyóval álmodott, ami a karjába mart. Amikor felébredt, valódi kígyóharapás nyomát fedezte fel magán. Hamarosan egy kegyetlen méreg hatásai ütköztek ki rajta. Elvesztette józan eszét, állandó fájdalmak gyötörték, hetekig szenvedett, majd lebénult és teljes öntudatlanságban lehelte ki lelkét. Senki nem tudja, mi lehetett a bűne. Története ékesen bizonyítja: jobb nem zavarni az isteneket.

Akármilyen kínos halált is halt, a hercegnőnek követői támadtak. Megalapították a “Tűzkobra fehér asszonyai" szektát, amelybe csakis érintetlen fiatal lányok léphetnek be. Ezeket rendszerint szüleik adják a hegyekben megbtívó kolostorok valamelyikének. a falak mögött néhány éven át a szertartások és a tiszta élet rendjét tanulják, majd következik a próba és a beavatás, mely az Ordani Nagy Szertartáskönyv szerint a következőképp zajlik:

"A Kobra Fehér menyasszonya, a hamvas, tavaszi bimbó. Pompás tűzrózsák vezetik mátkája elébe, táncolnak, lobognak a szélben.

A Nagyúr kiterjeszti lángoló köpenyét: magához hívja jegyesét, együtt hajlik a virágokkal, szeme mint fagyott téli csillag. S átöleli asszonyát. Csókra nyújtja ajka szirmait az ártatlan virágszál...elfogadja-é a haragvó Nagyúr? Asszonya lészen e földön, avagy, jaj, örök álomba zuhan, hogy egy új életben, tisztább lélekkel újra próbálkozzék?"

Prózai szavakra fordítva mindez annyit tesz, hogy a jelöltnek meg kell csókolnia Ordan legveszedelmesebb kígyóinak egyikét, a tűzkobrát. Ezt a szinte lehetetlen próbát nagyon kevesen állják ki, ezzel magyarázható, hogy olyan kevés papnője van a szektának. Ezt a szertartást a köznyelv a "kígyó csókja"-ként emlegeti. Befejezésként pedig említsünk meg néhány, Ordanon elterjedt kígyófajtát.

 

Ordan kígyói

Mosolygó kígyó

Köves, sziklás területeken él, 60-70 cm hosszú. középszürke alapon világoskék, világoszöld kcresztsávokat visel. vackából délután, estefelé bújik elő, szem bogarát szűkíteni, tágítani tudja. Nevét rendkívül bájos mosolyáról kapta – széles szája a fejtető felé görbül –, amit nem tanácsos közelebbről megszemlélni. Külseje nem túl feltűnő, de szerencsere nem igen lchet összetéveszteni egyéb, ártalmatlan kígyókkal. Ncm támad meg boldog-boldogtalant. csak azt, aki mcgijeszti. Mérge fél órán belül ő1. Tapasztalt erdőjárók e hüllő arckifejezését találóan "halálmosoly"-nak nevezik.

Tűzkobra

Ordan környékén az egyik legcltcrjedtebb kígyófaj, Sogron legszentebb állata. Ha egy Sogron-hívő észreveszi, hogy valaki meg akar ölni egy I'űzkohrát – anélkül. hogy erre joga lenne –, köteles akár élete árán is megvédelmezni a szent állatot. A Tűzkobra rendkívül pompás, királyi megjelenésű hüllő. Egész teste lángvörös a hasa sárga. Támadó helyzetben láthatóvá válik széles csuklyája, amely szintén izzó-vörös. Vízszín szemének pillantása rémisztöen hideg, mégsem e vérfagyasztó tekintetről a leghírhedtebb. A Tűzkobra Ordan legveszedelmesebb mérgeskígyója, marása azonnal halált okoz. A homokos, szára helyeket kedveli.

Hinolkígyó

Kicsiny, mindössze 20 cm-es állat. a zöld, a kék és a zöldeskék különféle árnyalataiban fordul elő. A sötétebb példányok tavakban, a világosabbak pedig folyóvizekben élnek. A fürdőzőknek ajánlatos vigyázni a kígyó esetleg rátekeredhet a bokájukra, s marása bénulást okoz. A méreg hatása egy órán belül elmúlik, ám ez egy mély tó vagy folyó közepén már oly mindegy.

Rémkígyó

Inkább ijesztő, semmint veszedelmes lény, habár megjelenése valóban tragédiához vezethet. Gyümölcsfákon él, narancssárga alapon zöld foltokat visel, de létezik barna színváltozata is. Feje rendkívül keskeny, szája körül a pikkelyek vicsorgó fogakat mintáznak. Szeme rikítóan vörös, Fejéből szarvak állnak ki, amelyek csupán gyenge szaruképletek, semmire sem használhatók. Mindez csupán ijesztésre szolgál, gyakorta sikerrel. Nemegyszer előfordult már, hogy a gyanútlan szüretelő úgy megrémült egy ilyen állattól, hogy a mélybe zuhant és nyakát szegte. Mérge nem túl ártalmas, marása gyengeséget, majd pár óra alvást okoz. Problémát csak az jelenthet, ha az elgyengült áldozat elfelejt kapaszkodni...

Fekete hóhér

Igazán szép megjelenésű állat, ha sikerül elejteni, bőréből tetszetős övek, hatásos homlokpántok készíthetőek. Csillogó kékesfekete színű, fejét sárga pöttyök tarkítják. Hosszúsága átlagos, 60-70 cm. Éjjel indul portyára. Mérge rendkívül erős, a megmart áldozat szörnyű kínok közt leheli ki lelkét. Először szédülni kezd, majd heves görcsök lepik meg. A méreg megtámadja az idegrendszert, a végtagok rángatózni kezdenek, majd lebénulnak. Az áldozat megőrül, végül beáll a halál.

Fojtókígyó

Az Ordan környékén élő leghatalmasabb óriáskígyó; 8-10 méterre is megnőhet. Rátekeredik áldozatára és összeroppantja. Az embert is gyakran megtámadja. Nappal vadászik, az erdős részeket kedveli. Alapszíne zöld; barna, sárga, fekete és fehér foltok tarkítják.

Ostorkígyó

Karcsú és hosszú, villámgyorsan, ügyesen mászik a fák ágai közt, kisebb távolságokon átugrik, szinte átrepül.

A zöld ostorkígyó hasa sárga, háta fűzöld két sötétzöld csíkkal. Emberre veszélytelen, tojásokkal táplálkozik.

Szemet gyönyörködtető látvány a sávos ostorkígyó. Vékony piros, fehér, sárga, fekete sávjai sűrűn váltogatják egymást, hasa hófehér. Rovarokkal táplálkozik.

Jóval veszélyesebb az az ostorkígyó, melynek egész teste mélybarna, s vékony piros és arany harántsávok díszítik. Marása vakságot okoz.

 

 

 


1., Állítás szerint minden tűzvarázsló Sogron hitű – ez ellen szólnak a renegát tűzvarázslók, akik továbbra is űzik tudományukat. Persze a Rend megpróbálkozik levadászásukkal, ami érthető a titkaik védelmében. De miért vadásznának le valakit, aki elhagyja Ordant, ha annak hitbeli hűsége úgyis biztosítva van. Továbbá a tűzvarázslók betekintést engedtek már egy neves mágusnak is titkaikba, és így azonnal kiderült volna a szeráfi eredet. De mivel a mágusnak sikerült részben megértenie az ordaniak mágiáját: valószínűsíthetjük annak godoni, eredetét szemben a szeráfi alkuval.

2., Minden rendház kelléke a Sogron szentély – El is várható, hiszen annak idején Ardae Magnus tudatosan választotta ki a Sogron szentélyt a többi közül. Ez teljesen érthető.

3., Sogron, tűzisten és az ordani mágia kizárólag ezzel az őselemmel foglalkozik – Sogron tűzISTEN, tehát nem valószínű, hogy szeráfi alkukra lenne szüksége. Sőt ez erősen Diar magiszter elmélete ellen szóló tény. Amúgy persze mi sem ismerjük Ardae pontos céljait, de ha már a Sogron egyházat választotta furcsa is lenne, ha pl. vízvarázslatokat művelnének Ordanban. Tehát ez az érv sem tekinthető hathatósnak.

4., A tűzmágiát nem lehet részekre szedni vagy összefűzni és kvantitatív természetű. Ellenben pl. a BM és a boszorkányok közül egyesek képesek varázslataikat összefűzni, akár a mozaikokat – Nos Magnus megírta Phoenix Triumphatát, benne elrejtve a godoni mágiát. A tűzvarázslók nem kaphatnak olyan képzést, amelyet esetleg kivételes boszorkányok és boszorkánymesterek kaphatnak, egyszerűen nincs kitől, és tudományuk alapkönyve megszabja tudásuk határait. Csak akkor tudnának továbbfejlődni, ha megtalálnák a kulcsot, amely a titokhoz vezet. Ezért vannak korlátok közé szorítva látszólag.

5., Tűzvarázsló csak Ordanban szertartásosan felavattak az elöljárók – ebben nincs semmi különleges, mert csak annak fogják továbbadni a tudásukat, akit alkalmasnak találtak és felavattak. Amúgy lehet renegát mestertől is tanulni, erre számos példát ismerünk.

6., Életmód és erkölcs terén, Sogron dogmáin alapuló előírások kötik a tűzvarázslókat – ez szintén teljesen érthető, akár Diar magiszter elméletének ismerete nélkül is. Hiszen minden „varázsló iskola”, a maga szigorú erkölcsei szerint nevel, még pl. Kránban is.

Ezután Diar felhoz néhány ellenérvet a saját elméletével szemben, ezeket nem ismételjük meg itt.

Ismeretes még néhány olyan tétel is, amelyben Diar „cáfolhatatlan” érvekkel szolgál, lássuk most ezeket:

1., Azt elemzi, hogy a tűzvarázslóknál ismert vakmerő, óvatlan, lobbanékony magatartás és hogy hajlamosak képességeik túlbecsülésére, egyértelműen szerafista vonásokat mutat – Nos ez ellen beszél, ha megnézzük Ordan politikáját. Ami nem ezeket a tüneteket mutatja. És nem valószínű, hogy megtámadnák Kránt, ahogy azt a – sokkal valószínűbben – szerafista Démonikus Óbirodalom tette. Ez a pont semmit sem bizonyít.

2., A tűzmágia meghaladja a mozaikmágusok tudását a tűzzel kapcsolatban, ilyenre halandó ember nem képes magától – Persze, hiszen a godoni örökségből jutott nekik. Az pedig jóval a mai mozaikmágusok tudása felett állt. Teljesen érthető, hogy nem tudják lemásolni egyes hatásait a mai varázslók. Érthetetlen, hogy ez miért okoz nehézséget ráébredni erre a tényre Diarnak

3., A dorani Nagytanács birtokába került fejezetek (Phoenix Triumphata) alapján, metamágusok és kriptográfusok kimutatták a mű kétségtelenül a Sogronnal kötött szeráfi eskü szövege és Sogron igazi nevét is rejti – A doraniak ismerik Sogron igazi nevét? Ha mondjuk és ismerek egy szótöredéket: H…Ü…E. Az jelenthet HÜLYÉT, de HÜDEOKOS-at is. Továbbá miért nem veszik számításba azt, hogy Ardae gondosan írta meg művét, idegeneknek értelmezhetetlenül. Tehát csak egy félrevezetés. És hogyan mernek következtetéseket levonni két fejezet alapján az egész műre (a toroni nyelvű kivonattal nem is foglalkoznék)? És miért csapná be Sogron állítólagos avatárja az őt követőket? Ez még esetleg Dartontól érthető lenne, de a Sogron kicsit más.

4., Ardae Magnus nem godoni név – „Magnus”: a Lingua Dominiből való. Valószínűleg igen, de ha ismerjük a Domvik hit alakulását, főleg a Godoni hit ráhatásával kapcsolatban, akkor nem túl merész elképzelés, hogy a Magnus szóalak a godoniból származott át a Lingua Dominibe. Nem gyanús, Hogy Shadon és Godon milyen közel volt egymáshoz? „Ardae”: ma is ismerünk több olyan nevet (pl. Inaiz – amúgy erről a névről Diarnak is tudomása van) amely tartalmaz magánhangzó-halmozást, tehát az Ardae szóalak nem kivételes a godoniban. Az pedig, hogy az „ae” diftongus votl, vagy nem arról a godoniakat kellene megkérdezni, miként ejtenék Miért ne lehetne az Ianizban, az „ai” is diftongus? Az ó-shadoni nyelvre tett utalások pedig érthető válhatnak, ha megnézzük a két birodalom egykori elhelyezkedését és kapcsolatát.
Az ordaniak ismerni vélik a Belső Iskola legtöbb mesterének nevét, és nem tudnak közöttük hasonlót. Ezzel a gyenge érvvel, nem kívánok jobban foglalkozni, hiszen lehet, hogy pont az általuk nem ismertek közül volt, de akár az is: a godoni mágusoknak voltak nyilvános és egymás között ismeretes, un. mágusneveik…

Továbbá, hogy Ardae, Sogron avatárja lett volna esetlegesen a kizárólag emberekből álló tűzvarázsló rend alapítója nem is ember volt…

Ezzel szemben:

- A tűzvarázslók pszije és a godoni managyűjtés
- A tűzvarázslók godoni nyelvet is tanulnak ősi nyelvként
- Godon és Ordan (tűzvarázslók) is csupa emberekből áll. Sogron pedig valami hüllőforma lények istene volt eredetileg

Csak néhány tény(az tucatnyi közül), ami Ardae godoni származását bizonyítja.


P.sz. 3697.

Mervur Ellimar
(Jarin elt Dormin írásainak felhasználásával)

 

 

 

Az ordani Kutatók rendje

"Kutass és Rombolj"
Az Ordani tuzvarázslók egyik legfontosabb kapcsolatát a külvilág felé a Kutatók jelentik. Ezek a tuzvarázslók arra vannak kiképezve, hogy egy régió kultúráját és nyelvét megismerve vándoroljon/kalandozzon az adott ország(ok)ban. Feladatuk a renegátok felkutatása, mindenféle tuzmágia vizsgálata, Tharr és a szakadár Sogronita irányzatok híveinek üldözése és elpusztítása valamint folyamatos informálódás az adott régió politikai/diplomáciai viszonyainak nyomon követése. Küldetésük továbbá a Godoni kultúra elfelejtett, elveszett, esetleg eltulajdonított emlékeinek felkutatása és Ordanba juttatása. Minden régiónak van egy vezetoje, a legnagyobb hatalmú, a régiót a legjobban ismero Kutató, aki már rendszerint a nemesi házakhoz és az udvarhoz is bejáratos mint Ordan küldötte, diplomatája. O felelos a régióban tevékenykedo többi Kutatóért, akik viszont feltétlen engedelmességgel tartoznak neki. O dönti el, mikor jutott el valaki arra a szintre, hogy magasabb rangba lépjen és visszatérhessen Ordanba tanulni.

A Kutatók nyolcparancsolata
1. Feltétlen huséggel szolgáld Sogront, a Tuzkobrát!
2. Elöljáróid parancsait feltétlen engedelmességgel teljesítsd, még akkor is, ha az életed feláldozásával jár!
3. Minden eroddel üldözd Tharr átkozott híveit és pusztíts el mindenkit, aki a Tuzkobrát Tharr szolgájaként ismeri el!
4. Ölj meg mindenkit, aki Sogron mágiáját arra illetéktelennek tanítja! Illetéktelen mindenki, akit a Nagytanács nem ismer el. Pusztítsd el azon renegátokat, akik megtagadva az engedelmességet elmenekültek kötelességeik elol!
5. Kutass az osök elfeledett hagyatékai után! Minden ismeret és tárgy mely a birtokodba jut Ordant illeti meg, legyen szó a legegyszerubb varázstárgyról, vagy a leghatalmasabb ereklyérol.
6. Ismerd meg a leheto legjobban régiód kultúráját, nyelvét, népeit, szokásait, legendáit, történelmét, hogy szükség esetén Ordant a leheto leghatékonyabban szolgáld! Szerezz minél befolyásosabb kapcsolatokat!
7. Ha Ordant támadás éri vagy fenyegeti azonnal térj vissza a város védelmére!
8. Sohase hozz szégyent eszméinkre, iskolánkra és önmagadra! Hatalmaddal ne kérkedj, ha kinyilvánítod akkor annak alapos oka legyen, s ha megtetted mindenki rettegje azt. Kutass és rombolj!

Jellemzo, hogy a Kutatók valamely kalandozó-csapat tagjaként járnak egy-egy országot, és a kalandok közti idot töltik kereséssel, tanulással. A csapattagok segítséget jelenthetnek Ordan ellenségeinek elpusztításában is, hisz más segítségre nem igen számíthat a Kutató. A renden belül rangok vannak, amelyek jelzik az egyes tagok tudását, meghatározza feladataikat, és hogy az Ordanban felhalmozott tudáshoz mily mértékben férhetnek hozzá.

Vándorok (1-3 szint): Ok azok akik még csak éppen kikerültek az iskola védoszárnya alól. Tudásuk éppen csak arra elegendo, hogy régiójukban valamelyest kiismerjék magukat. Feladatokat még nem bíznak rájuk. Az országot járva figyelnek, tanulnak, és képességeikhez mérten próbálják a múlt és jelen titkait kifürkészni. Ordan felé csak akkor tartoznak jelentési kötelezettséggel, ha valami olyan tudás vagy relikvia jut birtokukba amelyre a város igényt tarthat. Mikor úgy érzik, hogy eléggé ismerik régiójukat fel kell keressék régióvezetojüket, akinek beszámolnak a megszerzett tapasztalatokról. Persze a vezeto felkutatása sem mindig könnyu feladat, hiszen a nevén kívül semmit nem tudnak róla. A beszámoló után valamely feladat elvégzésével bizonyítják rátermettségüket, ami lehet egy renegát felkutatása, vagy valamely rejtély kibogozása, megoldása. Ha sikerül a feladatot elvégezni, akkor a régióvezeto ajánlásával visszatérhetnek Ordanba tanulni, és elobbre lépnek a ranglétrán.

Keresok (4-6 szint): Feladatuk, hogy a leheto legmélyebben megismerjék a régió legendáit, a hajdan azon a vidéken élt népek holtnyelveit és a történelmet. Küldetésük a rejtozködo szentségtelen egyházak és renegátok felkutatása, a múlt hagyatékainak felkutatása. Ha magukat alkalmasnak ítélik meg arra, hogy a pusztító rangot kiérdemeljék, akkor ismét felkutatják a régióvezetot, aki ismét egy próba elé állítja a Kutatót, mely a rend egyik ellenségének elpusztítását foglalja magában. A próba után ismét visszatérhetnek Ordanba tanulni.

Pusztítók (7-9 szint): Ordan meghosszabított pusztító öklei. Feladatuk Sogron ellenségeinek, a renegátoknak, Tharr híveinek és a szakadár Sogronita irányzatok követoinek elpusztítása. Ha szükséges, a régióban tevékenykedo vándoroknak és keresoknek teljes joggal parancsolhatnak, ha azok épp utolérheto közelségben vannak. Feladatuk még a további tanulás. Meg kell ismerniük a nemesi udvarokban elfogadott etikett szabályait, továbbá a politika, a diplomácia fortélyait, némely udvari táncokat és minden egyebet, amely a magasabb körökben való mozgást elosegíti. Mikor elérkezettnek vélik az idot a továbblépésre, újra fel kell keresniük a régióvezetojüket. Újabb próbát kell kiállniuk, amely politikai, diplomáciai fontossággal kell, hogy bírjon, és próbára teszi a Kutatót a nemesi udvarokban való helytállásban. A próba végeztével ismét visszatérhetnek Ordanba tanulni. Ekkor a Nagytanács nemesi ranggal jutalmazza a tuzvarázslót, mely segíti a magasabb körökben való mozgást a diplomáciai feladatok alatt.

Nemesek (10. szint felett): Feladatuk a diplomácia és a kémkedés. Ok irányítják az alacsonyabb rangú Kutatókat, és azok nekik tartoznak beszámolási kötelezettséggel. Általában már helyhez kötött életet élnek valamely nagyvárosban, és egy kisebb palotával élik a nemesek látszólag nyugodt és szürke életét. Jelentos kapcsolatokkal rendelkeznek, bejáratosak a nemesi házakba és az udvarba is. Az egyes Kutatóknak félévente legalább egyszer fel kell keresniük azt a nemest aki alá tartoznak, és jelentést kell tenniük. Ha ezt nem teszik meg potenciálisan renegátnak minosülnek. Ha ok keresik fel elobb a nemest, minthogy egy pusztító hamarabb rájuk találjon, és elfogadható érveket hoz fel mentségül, akkor megmenekülhet a büntetés elol. Mentségét igazolandó vissza kell térnie Ordanba, és a tuzpróba kiállásával kell bizonyítani. (Itt meg kell jegyezni, hogy egy börtönben raboskodó Kutatót az ot felkutató pusztító nem fog azonnal lángokba borítani, hanem nemese elé vezeti, ahol számot adhat róla, hogyan került eme becstelen helyzetbe). A nemesek a régióvezeto engedélyével bármikor visszatérhetnek Ordanba tanulni.

Régióvezeto: A nemesek közül a legnagyobb hatalmú és legrátermettebb Kutató. Általában o rendelkezik a legnagyobb befolyással és legjobb kapcsolatokkal az adott régión belül. Megbízása 60 éves koráig, illetve haláláig tart. A 60. életévet elérve vissza kell térjen Ordanba ahol az elkövetkezo nemzedék kitanításán fáradozhat, valamint megszerzett ismereteinek papírra-vetésével gyarapíthatja a könyvtárakat. Megbízatása alatt, ha szükségesnek érzi, bármikor visszatérhet Ordanba tanulni.

Eloléptetéseiken kívül még kétféle esetben térhetnek vissza a Kutatók Ordanba. Az egyik ilyen lehetoség a Sogron tiszteletére rendezett legnagyobb ünnepségeken való részvétel, a másik mikor valamely általuk megszerzett tárgy vagy információ Ordanba juttatását nemesük, régióvezetojük rájuk bízza. Az utóbbi esetben, ha a megszerzett tárgy/tudás tényleg nagy jelentoségu, és a hozzájutás valóban nehéz munka volt, egy-két hét pihenot kaphatnak, amit tanulással is eltölthetnek az iskola falai között.

Bár legtöbbjük kalandozásból tartja fenn magát, a kötelezo féléves jelentés megtétele során 10-20 aranyas juttatást kapnak kiadásaikra. Persze Ordan cserébe elvárja a teljesítményt, az eloléptetés, és a hon áhított tudás csak sikerekkel váltható meg. Az iskolának beszolgáltatott varázstárgyak a kincstárak valamelyikébe kerül. A vezetoség dönt sorsukról. Van amelyet úgy ítélnek, a leghasznosabban úgy szolgálja a rendet, ha a megtalálójánál marad, és ot segíti a további "kutatások" során. Van amelyiket az iskolában tartanak, és az igazán veszélyes küldetésre induló tuzvarázslóknak adják oket, a feladat sikerét biztosítandó. És akad olyan tárgy is, amelyet az iskola falai között tartanak további tanulmányozásra.

A rend tagjai mind a testükön viselnek egy mágikus tetoválást, mely azonosítja oket a többi tuzvarázsló számára. A vándorok szíve felett egy láng, a keresokén egy fáklya, a pusztítókén egy lángoló kard, a nemesekén pedig egy címerpajzs, amely magába foglalja a lángoló kardot is. Az egész egy egyre terjedo tetoválás, az egyik kép az elozo kibovítésével születik meg. A régióvezetok címerpajzsában egy jogar is található. A tetoválásviselot 20m-s körben azonosítja minden olyan embernek, aki ugyanolyan mágiával átitatott jelet hord szíve felett. A pusztítók és a nemesek tetoválásába még egy extra varázslat is bele van foglalva. Ezt elszabadítva a pusztítók esetén 15 mérföldes körzetben, a nemesek esetében pedig 50 mérföldes körzetben segítség kérheto az összes hatótávon belül tartózkodó Kutatótól. Akiket elér a segítséghívás, az megtudja a segítségkéro rangját, irányát és távolságát, ez alapján kötelesek legjobb tudásuk szerint a segítségkérot felkeresni és szolgálatukat felajánlani.

Ha a tetoválás megsérül a belefoglalt mágia elszabadul. Ez egy 5Ép-s sebet okozó mágikus kisülést okoz, és 40%-s eséllyel a szív olyan sérülést szenved el, amely élettel összeegyeztethetetlen muködést eredményez és a tuzvarázsló halálát okozza. További 40% eséllyel a tüdo sérül meg, mely a bevérzések miatt óránként további 1Ép vesztést okoz a tuzvarázsló haláláig, vagy amíg mágikus eszközökkel meg nem gyógyítják. A fennmaradó 20% pedig a legszerencsésebb lehetoség, amikor a kisülés csak a bordákat roncsolja szét. Ez pár hetes fekvéssel kiheverheto sérülést jelent. Ha a segélykéro varázslat is benne foglaltatik, akkor az elszenvedett sebzés 7Ép, és a százalékok pedig 45-45-10 arányban módosulnak.
A régiót csak a nemesük engedélyével hagyhatják el, a nemeseknek pedig a régióvezeto hozzájárulását kell kérniük, ha más országokba akarnak utazni. Ezt általában akkor kapják meg, ha valamely fontos kutatómunka más régiók területére is átnyúlik. A kapcsolatot a Távoli tuz varázslattal tartják egymás között. Minden este és reggel ki van jelölve egy idopont, amikor a Kutatók tuz közelében kell tartózkodjanak. A nemesek ekkor tudnak üzenni az alacsonyabb rendueknek, és viszont - ha valami fontos jelentenivaló akad, azt ebben az idopontban megtehetik. A könnyebb kommunikáció érdekében kidolgoztak néhány speciális jelentéssel bíró formát, amelyek jelentését minden Kutató egyértelmuen tud ki olvasni a lángok hordozta üzenetbol (Veszély, Segítség kérés, Ordan stb).

 

 

 

 
Zene
 
Idő:
 
Vélemény?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A legjobb helyek:
 
Ynev
 
Egyebek
 
Fegyverek, páncélok
 
Kalandmesternek
 
Istenek
 
Bestárium
 
Varázstárgyak, ereklyék
 
Karakterlapok
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre