magus-site
magus-site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Erre tévedő árnyak
Indulás: 2005-01-23
 
Fajok
 
Harcos Főkaszt
 
Szerencsevadász Főkaszt
 
Harcművész Főkaszt
 
Pap Főkaszt
 
Varázshasználó Főkaszt
 
Mágia
 
Pszi
 
Boszorkányvarázslatok
Boszorkányvarázslatok házi-gyűjtemény 
   
Holdmágiák
A boszorkányok mind nagyon bensőséges kapcsolatban állnak a két holddal, a vörössel, és a kékkel is,. Ők a boszik igazi társai éjszakai kóborlásaikon, és az ő tűnékeny esszenciájuk izzik a legszebb boszorkányvarázslatokban, igazi műremekké nemesítve őket. A holdmágiák létrehozásához szükséges az adott hold fénye. Ha a varázslat egyszer már létrejött, az időtartam lejártáig nem foszlik szét, hiába bújik el a hold. Nem kell hozzájuk teljesen holdfényben állni, elég egy egész pici sugár is, mondjuk, akkora, ami egy kisebb ablakon beszűrődik. A hajnal értelemszerűen véget vet minden ilyen varázslatnak, hisz kioltja a holdak fényét.

Holdfénytáncos (kék vagy vörös)
Mp: 3
E:8
Időtartam: 10 perc
Ez az érdekes kis varázslat csak holdfényben működik. Két táncost hoz létre (Bármilyen neműeket), akik egy halk, éteri muzsika dallamára táncolni kezdenek. A zene , és a táncosok pontos kinézete a boszira van bízva. Ez nem illúzió, inkább csak olyan mintha az alakok körvonalain belül megsűrűsödne a holdfény. Értelemszerűen a vörös hold fényéből gyúrt alakok vörösesek lesznek, a kék holdéiból alkotottak kékek. Mindkét hold fényénél működik.

Holdkő
Mp:160
Egyike a boszik által is készíthető varázstárgyaknak. Éjjelre ki kell rakni, hogy szabadon fürödhessen a két hold fényében. Minden éjszakai töltés után 1 teljes óráig képes az egyik hold fényével ragyogni, lehetővé téve ezáltal a holdmágiák használatát. (Világosban értelemszerűen nem működik, de egy elsötétített szobában már igen.)

Holdruha (kék)
Mp: 2
E:8
Időtartam: Hajnalig
Csak holdfényben használható. A hold fénye megsűrűsödik a boszorkány körül, betakarja, mint egy kabát, vagy mint valami palást. A külső hőmérsékletnél olyan 10 fokkal melegebb mindig a holdruha, és a szél sem fúj rajta át. Csak a kék hold fényével működik!

Estélyi (kék v. vörös)
Mp:5
Időtartam: Hajnalig
A boszi itt is valamelyik hold fényét ölti magára, de ő szabhatja meg, hogy milyen alakot vegyen föl, illetve, hogy mennyire legyen átlátszó. Az így készült ruha, mert ugye ez a varázslat egy káprázatos estélyi ruha elkészítésére jó igazán, bármelyik hold fényéből lehet, illetve kombinálhatók is benne a két hold fényei. Az egyszer elkészült ruhán már nem változtathat az alkalmazó, de ha újra elmondja a varázslatot, és más ruhát képzel magára, akkor a váltás folyamatos lesz, nem kell hosszú, kínos pillanatokig pucéran állnia a táncparkett közepén. Ja az Estélyi szabadon kombinálható valódi ruhadarabokkal is. Nemesi udvarokban célszerű elővigyázatosan alkalmazni, hisz egy ilyen káprázatos ruhából könnyen sértődés lehet a dámák közt, ami pedig ugye általában nagy bajt jelent.

Holdanya karja (kék)
Mp:15
E:8
Időtartam: 1óra
Mintha maga a holdanya terjesztené ki karjait óvón a boszorkány köré. A holdfény lecsurog róla, őt magát sötétben hagyva. A legvilágosabb éjszakán is sötétben marad a boszi, jelentősen megkönnyítve ezzel a lopakodást, hisz messziről úgy tűnik, mintha csak egy kődarab árnyéka lenne, vagy valami ilyesmi. Csak a kék hold fényével működik!

Áruló fény (vörös)
Mp:6
E:8
Időtartam:10 kör
A boszorkány eláraszthatja ellenfelét a vörös hold fényével, így mintegy megvilágítva azt. A fény kirajzolja körvonalait, megkönnyítve a támadást és a célzást sötétben. TÉ, VÉ:+5 CÉ:+10 Csak a vörös hold fényében működik!

Kopó (vörös)
Mp:17
E:8
Időtartam: Hajnalig
A boszorkány előtt megjelenik egy holdfényből szőtt kutya, amely tökéletesen alkalmas nyomkövetésre. Olyan biztosan fog szagot, mint a legjobb vérebek, nem fárad el, nem zavarják külső körülmények. Igaz ugyan, hogy harcolni sem tud. Csak a vörös hold fényénél használható!

Holdpajzs (kék)
Mp:8
E:10
Időtartam: 20 kör
A varázslattal a kék hold fényét sűríti a boszi egy csillogó, díszes pajzzsá. A pajzs olyan fényes, hogy az ellenfelet könnyen (sikeres támadás) Elvakítja egy villanással.

Holdíj (vörös)
Mp:8
E:10
A boszorkány a vörös hold fényét nyílvesszővé gyúrja, és egy tetszőleges íj idegére fekteti.
+20 CÉ -vel ha betalál, az áldozat megbénul. (harc Bénultan módosítók) Ez a varázslat is csak a vörös hold fényében működik, de elég, ha a boszorkány van a fényben.

Holdvért (Vörös)
Mp:5
E:3
Időtartam: 20 kör
Vörösesen derengő páncél jelenik meg a boszi körül, a vörös hold fényéből szőve. Látszik rajta hogy nem valódi, tehát még a leghülyébbek sem keverik össze egy igazi páncéllal, na meg nem is véd semmit. Ellenben 3E -s Félelem aurát von viselője köré. Csak a vörös hold fényében működik!

Nyomkereső (Vörös)
Mp:8
Időtartam: 30 perc
A vörös hold segít a boszinak nyomkövetésben. Fényével kitölti, körberajzolja a keresett nyomokat. Nyomkeresés +20%. Ez a varázslat megszűnik, ha elbújik a hold!

Sexmágia
A „boszorkány” szóra elsőre a könyörtelen csábító, férfiszívek tiprója, démoni szépségű nagyvilági boszorkány képe ugrik be. Ez ha nem is mindíg igaz, de a nemiség, az érzéki élvezetek minden boszorkánynak jelentősek, ha nem is a férfiak felett nyerhető hatalomért, akkor csak úgy l’art pour l’art, az élvezeti értékükért. És ugye nem csak a szex tartozik a boszorkányokhoz, hanem a termékenység, a terhesség, a szülés, és ezek minden velejárója is. Teljesen önkényes módon ide soroltam a csókmágiákat is. (Ezekről részletesebben a MOKUS könyv azonos című fejezetében esik szó.)

Kandúr
Mp:3
E:10
Me:asztrál
Időtartam:1 óra
Ez a varázslat azt az érzetet kelti az áldozatban, mintha épp az előbb szeretkezett volna. Lusta lesz, elégedett, és úgy általában hajlamos lesz kissé pozitívabban szemlélni a világot maga körül. Ez a kellemes állapot 1 óráig marad meg.

Vérnász
Mp:47
E:15

Ehhez a varázslathoz a boszinak nem elég megcsókolnia az áldozatot, hanem meg is kell harapnia, s legalább egy csepp vérét lenyelnie. A boszi 70% eséllyel teherbe esik az áldozattól. (100% eséllyel esik teherbe, de az emberi termékenység egyébként sem olyan jó, az embrióval sok minden történhet, mielőtt egyáltalán bármi jele lenne a terhességnek,, ráadásul ezt még segíti is egy kicsit a varázslat. Mondhatni mellékhatás.)


Béka helyett

Mp:5
Ha egy nő vizeletéből legalább egy kortyot megiszik, ezzel a varázslattal a boszorkány meg tudja állapítani, az alany terhes -e. Az akár pár perces terhességet is kimutatja, azonban vigyázni kell, mivel a terhesség a fogantatás pillanatában kezdődik, az pedig nem feltétlen esik egybe az aktussal. (Pár óra különbség lehet.)

Fogamzásgátló
Mp:6
E:5
Időtartam:1 év
Ez a varázslat egy nőt/férfit 1 évre terméketlenné tesz.

Hófehérke
Mp:5
E:5
Egy nő szeméremdombjára téve a kezét, a boszorkány tévedhetetlenül meg tudja mondani, az illető leányzó szűz -e még.

Meddőség észlelése
Mp:3
E:10
Kezét a nő hasára, illetve a férfi heréire téve a boszorkány földerítheti a gyermektelenség okait.

Meddőség kezelése
Mp:40
E:30
A boszorkány kigyógyíthat egy embert a meddőségből, ha pontosan tudja, mi az oka.

Szülés
Mp:10
E:1
Egy várandós anyánál a varázslat hatására azonnal megindul a szülés. 7 hónapnál fiatalabb magzatok igen ritkán élik túl.

Magzatvizsgálat
Mp:10
A boszorkány a várandós anya hasára téve a kezét, meg tudja mondani, minden rendben van -e a magzattal, illetve, ha nem, akkor mi a baj.

Ki az apa?
Mp:5
E:8
A boszi lelki szemei előtt felsejlenek a célpont apjának arcvonásai. (MME -t az apa dobhat.)

Szerelemvarázs II.

Mp:15
E:18
Me:Asztrál

Ugyanaz, mint a sima szerelemvarázs, egyetlen fontos különbséggel. A varázslatot akkor kell az alanyra bocsájtani, amikor szeretkezés közben épp a csúcspontra ért, mivel az ilyenkor dúló asztrálviharban játszva befolyásolhatók a legmélyebb érzelmek is.


Sterilizálás
Mp:1
E:1
Ez a varázslat az Életerő szívás gyengébb verziója. A boszorkány körüli 5m sugarú körben mindenki tompa, sajgó fájdalmat érez, és veszít 1 Fp-t. De nem ez benne a buli, hiszen e miatt csak az inkvizítorok végeztetnék ki a boszorkányt. Hanem ugye a fertőzéseket Yneven is baktériumok, gombák, miegyebek okozzák, ezek pedig az 1Fp -s sérüléstől bőven elpatkolnak. (A szervezeten belüli bacik nem, azokat védi a személyes aura) Magyarul lesz a boszi körül egy 5m sugarú csíramentes gömb. Sok mindenre használható. Feketemágiának minősül.

Erőnyerő
Mp:1
Szeretkezés közben a boszorkány elszívhatja partnere életerejét, hogy azzal saját magát tuningolhassa. 2Fp=1pszip, 1 FP 8Fp=1Mp, 1ÉP (Ép nem szívható el ezzel a módszerrel.) Az alany nem fájdalmat érez, hanem ólmos fáradtságot, ami némileg normális ilyesmi tevékenység után, tehát, nem biztos, hogy gyanút kelt.

Mind’s Theatre
Mp:45
E:25
Időtartam: 1óra
Bonyolult varázslat. A boszorkány nyugodt hangon elmondja a célpontnak, mit lát, hall, szagol stb., mire az azt fogja érzékelni. Mivel a boszi szükségképpen nem gondolhat mindenre, a leírás hézagait az alany képzelete tölti ki. Az élmény valódibb a valódinál, és teljesen interaktív, hisz a boszorkány utasításait követi végig. A leírást a saját fülével kell hallania az áldozatnak, különben a varázslatnak semmi hatása sem lesz. Nemesi körökben kedvelt varázslat, hiszen így a legextrémebb dolgokat is átélheti az alany. Ez az egyik legdrágább boszorkányvarázslat, hiszen aki ilyesfajta örömökre vágyik (nyilván ez a leggyakoribb béralkalmazása), annak nagyon keményen meg kell adnia az árát, aranyban, vagy vérben. Ennél a varázslatnál is könnyen kialakulhat a pszichikai függőség.

Kétkezes fallosz
Mp:10
E10
Időtartam:30 perc
Ez a varázslat hatásaiban teljesen olyan, mint a viagra, csak tényleg használ. Hatalmas lesz, kemény, mint egy telefonoszlop. Az MP -k +50% -kal növelésével az időtartam is duplázható, de általában 1 óránál tovább nem ajánlatos tuningolni a szerszámot, mert könnyen baj lehet belőle (nekrózisok, agyvérzés, infarktus) a gyengébb egészségűeknél.

Szerető
Mp:15
E:25
Időtartam:1 óra
Ez olyasmi, mint egy asztrális gondolatolvasás. Az áldozat vágyait tapogatja le, és ugyebár ha a boszi pontosan ismeri a másik vágyait, sokkal könnyebben elégíti ki őket. Akinek nincs, annak Szexuális kultúra AF -et ad, akinek AF van, annak MF -et, akinek MF -e van, az valami olyasmit tud nyújtani, ami már nem is földi. Könnyen addiktív lehet.!

Kupa
Mp:40
Ezzel a varázslattal a csókmágia hatását lehet kiterjeszteni. A boszorkány rámondja ezt a varázslatot egy kupa borra (sörre, stb), majd iszik belőle egy kortyot. Az áldozatnak látnia kell, ahogy a boszi beleiszik az italba. Ezek után az áldozatot meg kell itatni a kupából, úgy, hogy közben más keze nem érintheti. Ekkor a csókmágia megfogan rajta, konkrét csók nélkül is. A varázslatnak csak egyetlen áldozata lehet, és az időtartam tekintetében, ha a mágiaellenállás sikertelen, a varázslat időtartama 1 hét (mintha szájon csókolta volna, de ellenkezne).

Álomcsók
Mp:15
E:10
Me:Mentál
Ha elrontja mágiaellenállását, az áldozat a csók után másodpercekkel elalszik, és 12 órát durmol egyfolytában. Közönséges módszerekkel nem ébreszthető fel.

Kandúrcsók
Mp:3
E:30
Me:Asztrá
Időtartam:5 óra
A hatása mindenben megegyezik a kandúr varázslatéval. Itt a langyos érzés 5 óráig marad.

Bódító csók
Mp:10
E:10
Me:Mentál
Időtartam:10 perc
A csók hatására az áldozat lebegni kezd, elpirul, hihetetlen jókedve kerekedik, könnyűnek érzi magát, és minden olyasmi történik vele, ami történne, ha jól bekokózna, vagy szerelmes lenne. Az időtartam lejártával 1 kör alatt visszazökken a normális kerékvágásba.

Fertőző csók
Mp:29 +(betegség szintje x4)
E:10
Me:asztrális
A csók egy a boszi által kiválasztott nemi betegséggel (szifilisz, tripper, gonorrhea, HIV) fertőzi meg az áldozatot.

Őrjítő csók
Mp:32
E:10
Me:Mentál
A csók után a boszi az áldozat fülébe suttogja, milyen őrületet képzelt el neki. Ez legyen minél részletesebb, színesebb, és minél pontosabb. Ha a varázslat megfogan, pontosan az elmesélt őrület hatalmasodik el az alanyon.

Rablócsók
MP:18
E:10
Me:asztrál
Időtartam: 1nap
A csók elrabolja az áldozat nemi életre való készségét. (Impotens/frigid lesz). A boszorkány bármikor föloldhatja a varázslatot.

Huncut rablócsók
Mp:42
E:15
Időtartam:1 hét
A csók megegyezik a Rablócsókkal, egy apró kivétellel: Az áldozat képtelen lesz ugyan kettyinteni mindenki mással, de a boszorkánnyal minden normálisan működik. Ez így a legtöbb ember fölött elég durva hatalmat ad.

Hívó csók
Mp:110
E:1
Ez egy igen érdekes boszorkányvarázslat, ugyanis, bár csókmágia, de az alany beleegyezésére van hozzá szükség, hogy működjön. A boszorkány megcsókolja az áldozatot valahol a testén. Ennek nyomán egy halvány, piros kis foltocska keletkezik, ami olyan mint valami anyajegy. Ez azonban egy nagyon durva szunnyadó varázsjel. Olyasmi, mint egy kombinált Halottmozgatás+Lélekcsapda+Hűségbélyeg+Tartósítás. Így nyugvó állapotban semmi haszna sincs, de ha a delikvens meghal, élőhalottként visszatér, és 1HÉTEN ÁT szolgálnia kell a boszorkányt (Az időtartam nem hosszabbítható). Ez alatt az egy hét alatt a test nem kezd el rothadni, egyáltalán, a bomlás jelei sem mutatkoznak rajta. Az egy hét elteltével lefoszlik a bélyeg, és az alany lelke visszatérhet az örök körforgásba. Fontos, hogy az alany a varázsjel felhelyezésekor tudatában kell hogy legyen annak, mit vállalt, ha a boszi valami hazugsággal vette rá, a varázslat létre sem jön. Az így keletkezett élőholt olyan, mintha a boszimesteri Személyiséggel felruházás varázslattal alkották volna, tehát összes életében birtokolt képessége megmarad.

Beszélő csók
Mp:19
E:15
A csók után az áldozatnak a boszorkány következő kérdésére igazat kell válaszolnia.


Kozmetikai mágia
Nos igen, a boszorkányoknak a szépség jóformán munkaeszköze, így rengeteg varázslatuk van a szépség megőrzésére, ápolására, esetleg növelésére, illetve csökkentésére. Első pillantásra talán röhejesnek tűnhetnek, főleg kalandozóknak, de megvan a maguk haszna.

Holdmedál
Mp:100
A boszorkány a kék és a vörös h9old fényével itat át egy tiszta kvarckristályt. A kész ékszer folyamatos Szépségvarázst bocsájt tulajdonosára. A varázslat sikerességét készítéskor kell kidobni.

Illat
Mp:3
E:10
Időtartam:1 óra
A boszorkány ezzel a varázslattal beillatosíthatja magát. Bármilyen illat megjeleníthető, amit a boszi csak el tud képzelni, olyan is, amit még sohasem érzett, és olyanos is, amik nem is léteznek a természetben. Az illat nem túl erős, épp csak annyira, mintha pár csepp parfümöt nyomott volna a füle mögé.

Vidal Ssassoon
Mp:7
E:8
Ezzel a varázslattal az alany hajának hossza növelhető, vagy csökkenthető 20 cm -mel. Nem lehet a varázslattal senkit sem megkopasztani, de többször egymás után is rábocsájtható valakire. A haj teljesen természetes lesz, és az illető saját haja.

Simítás
Mp:48
A boszorkány erőteljesen átgyúrja a célpont bőrét, mire azon a ráncok, apróbb egyenetlenségek kisimulnak. A bőr feszes, ruganyos lesz, mintha egy húszévesé lenne.

Eltüntetés
Mp:30
Apróbb ( ujjnyi) bőrrendellenességet lehet ezzel eltüntetni (szemölcsöt, anyajegyet, tyúkszemet).

Smink
Mp:3
A célpont arcán a boszi által elképzelt smink jelenik meg. Nem folyik meg, nem pereg le, nem kenődik. 24 óráig megmarad, hacsak le nem mossák előbb.

Álca
Mp:9
A célponton megjelenik a boszi által elképzelt álruha. Csak a környéken fellelhető anyagokból építkezhet. (Faágak, levelek, stb)

Varázstükör
Mp:150
Ezzel a varázslattal erősített tükör 20 alkalommal képes Szépségvarázst bocsájtani bárkire, aki belenéz.

Zokogj!
Mp: 10
E:8
Idő:5 szegmens
Időtartam: 1 hét
A varázslat áldozata vért könnyezik. Nem veszélyes, de elég furcsán néz ki, és könnyen összekeverik az embert valami érdekessel (vámpír).

Hazug tükör
Mp:60
E:15
Ezzel a varázslattal egy tükör (bármilyen) varázsolható el. Ezután aki belenéz, azt szebbnek vagy csúnyábbnak fogja mutatni (készítéskor kell eldönteni), mit amilyen valójában. +-2k6 Szépség. Semmi hatása nincs, csak ilyennek látja magát, aki belenéz.


Gyertyamágia
A gyertyák olyan 80%-át egy kalandmodulból vettem, amit valahol a neten találtam. Sajnos a forrást a jóistennek sem találtam meg úgyhogy ezúton szeretnék elnézést kérni attól, akit ezzel a plágiummal megkárosítottam.

Transz gyertyája
Mp:5 +1/perc
Időtartam:5 perc
Ennek a gyertyának a füstjétől könnyebben esik transzba a boszi. 15 perc helyett csak 5 perc lesz, Mp igénye 3 helyett2. A transzba esett boszi természetesen elolthatja a gyertyát későbbi felhasználásra.

Füstidéző gyertya
Mp:8+3/pec
Időtartam:5 perc
Füstidézés varázslatot hozza létre. 3 kör alatt lesz teljes a füstfelhő.

Árnyékgyertya
Mp:6+2/perc
Időtartam:2 perc
A gyertya nem fényt, hanem sötétséget sugároz. Egy ilyen gyertya 1 - 2 normál gyertya fényét semlegesíti.

Vakmerőség gyertyája
Mp:10+1/perc+4/e
Időtartam:4 perc
E:3
ME:Mentális
Aki a füstjét belélegzi, elveszíti minden félelemérzetét.

Vakrémület gyertyája
Mp:14 +1/perc+5/E
Időtartam:4 perc
E:3
ME:Mentális
Ha megfogan a varázslat, az áldozat mindenben veszélyt lát. Még a kardját sem meri előhúzni, mert fél, hogy megvágja magát.

Kín gyertyája
Mp:8+2/perc+3/E
Időtartam:5 perc
E:3
ME:Mentális
Aki ennek a füstjét belélegzi, körönként erősödő fájdalmat érez. (1k3, 2k3, 3k3). Ha eltávolodik a gyertyától, lassan visszanyeri Fpit, körönként 1k3 -at.

Hűség gyertyája
Mp:15+1/perc
Időtartam: 5perc
E:1
ME:Asztrális
Aki a gyertya füstjét beszívja, hajlamos lesz a helyre, ahol a gyertya állt mint szívének kedves helyre emlékezni. Minél tovább szívja be a füstöt, annál erősebb a hatás.

Vágy gyertyája
Mp:10 +1/perc
Időtartam:5 perc
E:1
Me:Asztrális
Aki ennek a gyertyának a füstjét beszívja, hihetetlen vágyat fog érezni, mintha már hónapok óta nem látott volna nőt. Mindent megtesz hirtelen, csak legyen már valami akció. Kuplerájok fogadószobájába ideális.

Kétkezes gyertya
Mp:1 5+1/ 5 perc
E:1
A Kétkezes fallosz varázslatot bocsájtja mindenkire, aki belélegzi a füstjét. Igen jó módszer az időtartam épp szükséges időre állítására. Ez valószínűleg a legkelendőbb boszorkányok által készített varázstárgy.

Ejaculatio gyertya
Mp:15 +1/ 5perc
Ez egy érdekes gyertya. Egyedileg kell készíteni, vagyis szükséges hozzá valami, ami szimpatikus viszonyban áll az áldozattal (haj, köröm, vér). Ha meggyújtják a gyertyát, akkor az illető nem tud elélvezni, amíg a gyertya ég. Ez így elsőre hülyén hangzik, de a korai magömlés esetén ez egy igen hatásos, és egyszerű eszköz, mindössze a gyertyát kell jó pillanatban elfújni. Bár gyanítom, hogy egy pszichológus ezt csak a problémák szőnyeg alá söprésének nevezné.

Óragyertya
Mp:5 + 1/30 perc
Időtartam: 1 óra
Ez a gyertya adott időközönként (óránként, percenként, 13 percenként stb) megváltoztatja a láng színét. A színek előre beállíthatók.

Függőség gyertyája
Mp:34 +2/perc
Időtaram:5 perc
Hasonlít a Zöld gyertyához, azonban ebbe egy drogot kell foglalni, ami nem csak hogy légi terjedésűvé válik, de elrontott méregellenállás esetén azonnal függővé teszi az áldozatot.



Asztrálmágia

Szerelem átültetése
Mp:73
E:10
Időtartam:Végleges
Ez az egyik leggonoszabb boszorkányvarázslat. Egy ember lelkéből gyökeresen kitépi a szerelmet, és egy másikéba plántálja. Ez nem érzelem kioltás, ez a totális rablás, mivel az áldozat ugyanaz iránt az ember iránt, már soha többet nem lesz képes szerelmet érezni. A szerelem tárgyát nem változtathatja meg a varázslat. (Pl: Lujzika szerelmes Tihamérba, és vice versa. Ha a boszi Lujzika szerelmét átülteti Marcsikába, akkor Marcsika imádni fogja Tihamért, míg ő változatlanul Lujzikát kultiválja majd. Nem egyszerű.)

Szerelem átirányítása
Mp: 83
E:10
Időtartam: Végleges
Az áldozat szerelmét meghagyja, de az innentől kezdve mást fog szeretni ugyanolyan hévvel, mint addigi kedvesét.

Motoszka
Mp:5
E:10
Időtartam:12 óra
A varázslat hatására az áldozatnak újra és újra eszébe jut a boszorkány. Nem számít, mit csinál, fát vág, fürdik, olvas, újra és újra azon kapja magát hogy a boszorkány arcán gondolkodik, a testét képzeli el újra és újra. Ez nyilván nem zavaró, nem is kötelezi semmire az áldozatot. Ha a boszi úgy bocsájtotta valakire a varázslatot, hogy az előzőleg nem látta őt még egy villanásnyira se, akkor a varázslatnak semmi hatása sem lesz.

Gyermeki ártatlanság
Mp: 12
E:8
Ezt a varázslatot egy gyermekjátékra kell rábocsájtani, amivel legalább egy éven át játszott egy gyermek. Amíg ezt magánál tartja a boszi, minden aurafürkészés, és hasonló praktika nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak, és ártatlannak fogja mutatni az auráját.

Szeszkazán
Mp:10
Időtartam:2 óra
A hatóidő alatt az alany ötször annyi alkoholt bír fogyasztani, mint egyébként. Ezzel igencsak kitolható a lerészegedés ideje, illetve bárkit az asztal alá ihatunk.

Szomjaska
Mp:10
E:8
Időtartam: 1 óra
Az áldozat hirtelen nagyon szomjazni fog valami alkoholos italra. Ha elkezd piálni, a hatóidő lejártáig nem is hagyja abba. Vigyázni kell ezzel a varázslattal, könnyen alkoholmérgezés lehet belőle!

Érzelembástya
Mp:30
Ezzel a boszi a célpont asztráltestének egy darabját szinte kővé változtatja. Egy adott érzelmet teljesen konstanssá, és megváltoztathatatlanná tesz, úgy, hogy minden erre irányuló asztrális mágia ellen +80 AMEt kap. Nade az érzelemnek konkrétnak kell lennie (Ha valakinek megerősítik a hűségét a klánjához, attól még vígan megcsalja a feleségét), és tényleg az alany élete végéig tart, vagy amíg az asztráltest le nem foszlik a halhatatlan lélekről (A kettő nem feltétlen esik egybe, lásd kísértetek).

Átérzés
Mp:8
E:8
A boszorkány a célpontba egy másik ember egy darab érzelmét plántálhatja, amit az kerek 1 percig fog érezni. (A donor érzelme nem károsodik.) Vigyázat, addiktív!




Tetoválások
A tetoválások értelemszerűen bőrre kerülnek. Több módszer is van a felvitelükre, ezek meg is határozzák a hatóidejüket:
Festés: Festékkel rajzolják a bőrre. Egy napig marad meg, vagy az első fürdésig, amelyik előbb jön. Léteznek mágikus festékek, amik tovább maradnak meg.
Henna: A Hennával rajzolják. A festék beveszi magát a bőrbe. egy hétig megmarad, bírja a fürdést is.
Égetés: Izzó vassal égetik a bőrbe a mintát. Elvileg örökre megmarad, De gyógyitalokra, gyógyítómágiákra egyszerűen begyógyul a heg is, ami esetenként igen kellemetlen lehet.
Tetoválás: Tűvel festékanyagot juttatnak a bőr alá. Örökre vasalva. Ezért sok folyamatos hatású tetkóhoz egy kis farkincát, vagy pontot hozzárajzolva elveszti a hatását.

(Tetoválás - T)Szépség
Mp:40/45/50/55/60
Szépségvarázst bocsájt viselőjére. A hatás maradandó. A szépség a befektetett Mp-ktől függ. (40 - 16; 45 - 17; 50 - 18; 55 - 19; 60 - 20)

(T)Biztonság
Mp: 25
A rajzot a köldök köré tetoválják, ha már nincs rá szükség, egy kis farkinca hozzárajzolásával hatástalanítható. A hordozó nem eshet teherbe.

(T)Holdnővér
Mp:40
Kétféle van, ahogy két hold van Ynev egén is, de egy boszorkány bőrén csak az egyik lehet. Amelyik hold jele rajta van, ahhoz a holdhoz tartozó varázslatokat a boszorkány ugyan csak holdfényben képes létrehozni, de egész hajnalig képes lesz fenntartani, bár közben lenyugszik a hold.

(T)Macskaszem
Mp:25
Bal vállra kerül a rajzolat. Sötétben úgy lát a boszi, mint egy macska. Láthatatlanságot 1E -t érzékel.

(T)Vénasszony
Mp:28
E:35
A hordozó nem fogja ismerni a szerelem érzését. Se természetes, se mágikus úton nem lesz képes szerelembe esni. Ha már nincs rá szükség, egy egyszerű kis farkinca feltetoválásával hatástalanítható.

(T)Izzó bélyeg
Mp:39
A hordozó 10 Izzó csókot lesz képes Mp nélkül alkalmazni. 24 óra alatt töltődik újra.

(T)Hatalom bélyege
Mp:5
Ez a jelpont úgy működik, mint egy hatalom amulettje.

(T)Gyógyító tetkó
Mp:55
A gyógyulás sebességét kétszeresére (x2) növeli. Nem is ez a fő előnye, hanem, hogy a sebek heg nélkül, tökéletesen gyógyulnak.

(T)Akarj!
Mp:45
E:6
A tetkó 6E -s Vágy mozaikot sugároz ki, mindenkire, aki látja. A Vágy tárgya a hordozó. Általában olyan helyre kerül, ahol látható, de könnyen el is lehet takarni. (Váll, has)

(T)Mentarajz
Mp: 25
A tetkó meggátolja a fogszuvasodást, és a hordozónak mindig friss lehelletet biztosít.


Árnymágia
Ez a boszorkányvarázslatok legkülönösebb csoportja. Segítségével a boszi magát a sötétséget manipulálhatja, igába hajthatja az árnyékokat. Épp ezért az alkalmazáshoz látótávolságon belül elég árnyéknak kell lennie, hogy létrehozhassa belőlük a varázslatot. Ha fölhasználja az árnyékokat, akkor azok látványosan elfogynak, megrövidülnek, és nyúlós, fekete csápok formájában bocsájtják a boszi rendelkezésére anyagukat. Ezek a varázslatok nappal is működnek, ha elég árnyék van a környéken. Az árnyékok nem azonosak az elemi sötétséggel, tehát elemi fénnyel nem semlegesíthetők, viszont, ha az árnyékforrást megszüntetjük, elapadnak, és a varázslat idő előtt megszűnik. (pl: Puszta, déli verőfény. Egy barlang. A boszi a barlangi árnyékokat használja fel a varázslatához, de az ellenség belök a barlangba egy Szent Fényt, ami bevilágítja a belső sötétséget (Illetve világosságot, hisz a boszi elszívta az árnyékokat bentről), mire a boszi varázslata azonnal széthullik. Az árnyékanyag III. fokon légiesnek tekinthető.

Feketekarom
Mp:15
Idő:10 perc
A boszi az elszívott árnyékot tüskékké rendezi az öklén, amik egy túlméretezett boxerként borítják majd kezeit. Mivel a tüskék teljesen súlytalanok továbbra is Ökölként viselkedik a kéz (kesztyű, boxer miegymás lehet ettől még rajta, az a varázslatot nem befolyásolja), a varázslat a sebzést nem módosítja, ellenben, ha a támadásnál sikeresen túlüti, az áldozat egy pontnyit veszít Állóképességéből, amit aztán csak 1 pont/nap sebességgel kap vissza. Ha az Állóképesség nullára csökken, az áldozat meghal.

Korbács
Mp:22
Idő:10 perc
A megidézett árnyékdarabok egy csápszerű korbáccsá állnak össze, amit a boszi korbácsként forgathat, mintha Mf -e lenne a fegyver használatában. A sebzése nincs, de minden sikeres találatnál 10E erejű Félelmet okoz.

Éjkard
Mp:35
Idő:10 perc
Karddá kovácsolja a boszi az árnyakat, ami bármilyen formájú, és méretű lehet, bár célszerű jó hosszúra, pallosszerűre kialakítani, na meg hát ugye a boszik hiúsága sem engedi, hogy csak sima karddal hadakozzanak, így ehhez a varázslathoz mindenkinek megvan a saját, teljesen egyedi, és látványos kardformája. A kard értékei: KÉ:25 TÉ:35 VÉ:0 Védekezni nem lehet vele, hisz anyagtalan így a fegyverek akadálytalanul haladnak át rajta, bár ugyanezért magas a TÉje, hisz nem lehet hárítani a támadásait.. A kardnak nincs sebzése, hisz amikor áldozatába vág, az csak valami bizsergő hideget érez, ám sikeres túlütésnél, amikor a forgatónak sikerül felnyársalnia az áldozat szívét, az azonnal veszít 3 pontot az Állóképességéből ( szívritmuszavarai jöttek elő). Ha az Állóképessége nullára csökken, szívgörcs lép fel, és meghal. Az elvesztett Áll pontokat 1/hónap sebességgel nyeri csak vissza.

Halálruha
Mp:30
Idő:10 óra
A boszi maga köré tekeri az árnycsápokat, amik teljesen beborítják, mintha egy tökéletesen testhezálló, éjfekete kezeslábast viselne. két apró lyukat hagynak csak a boszi szemeinek (A szájához nem kell, a ruha a légzést nem akadályozza). A ruha alá befér a boszi minden felszerelése, fegyvere, ruhadarabja, vicek - vacakja, amit magánál hord. A ruha hihetetlen mértékben segíti a lopakodást, annál jobban, minél sötétebb van. Alkonyat környékén +20 a lopakodásra, éjjel +30, és töksötétben (éjjel valami kivilágítatlan épületben, vagy ilyesmi) +50, hisz ilyenkor jóformán csak a hangok alapján lehet felfedezni. Nappal is felölthető a Halálruha, ilyenkor leginkább a pórok ijesztgetésére szolgál, illetve arra, hogy az esetleges szemtanúk semmi esetre se ismerhessék föl az alkalmazót.

Pajzs
Mp:15
Idő:30 perc
Az összegyűjtött árnyékból egy pajzsot formáz a boszi. Sok haszna nincs, hisz ez is légies, de mivel átlátszatlan, egyrészt jó takarásra, mivel akármekkora lehet, nem terheli meg a használót, másrészt sikeres kezdeményeződobással véd minden támadás ellen, amihez a célpont szemébe kell nézni.

Sisak
Mp:15
Idő: 10 perc
A boszi az árnyakból egy gömböt formáz a célpont feje köré. A hatás egyértelmű, az illető megvakul.


Egyebek (Vegyesfelvágott)

Azonosítás
Mp:7
E:8
Ezzel a varázslattal egy növény, vagy állat alapvető tulajdonságai állapíthatók meg. (Mikor terem, hány évig él, hányat fiadzik, stb.)

Keresés
Mp:3
E:8
Ezzel a varázslattal a boszorkány megtudhatja, hogy 1 km -es körzetében van -e egy adott növényből, gombából, miegymásból, és ha igen, merre. Az eredmény csak egy hozzávetőleges irány lesz. A célnövényt a boszinak behatóan ismernie kell, nem elég csak annyi, hogy „Kráni bürököt keresek”, ha még életében nem látta az adott gazt. Az Azonosítással vizsgált növényt mindig kellőképpen ismeri.

Tartósítás
Mp:10
E:8
Időtartam:1 hónap
Ezt a varázslatot a boszi egy adag frissen szedett növényre bocsájthatja (mondjuk max 3kg -ig), ami 1 hónapon át teljesen friss marad, nem fog fonnyadni, rothadni.

Kivonat
Mp:28
E:8
Az egyik legérdekesebb boszorkányvarázslat. Egy adott növényi részből vonhat vele ki egy adott alkotórészt (Pl: Zúzott mentalevélből a mentaolajat.), minden különösebb felszerelés nélkül. A keresett rész kicsorog, vagy kiszóródik a növénycsomóból, és egy kis tálkába gyűlik. A gyógyfüvek kivonatai sokkal hatásosabbak, mint a nyers gizgazok. (Egy gyógyfűkivonat +2 -t kap a hatására)

Konzerválás
Mp:19/10kg
E:8
Időtartam:1 év
Egy egész évre lehet ezzel a varázslattal konzerválni valamilyen szerves anyagot. Az egy év alatt nem rothad, nem fonnyad, nem romlik meg. Az év leteltével elkezdődik a bomlás, mint normálisan menne.

Selyem
Mp: 20 /m2
Sok száz pókot idéz meg a környezetéből a boszi, amik egy előre kijelölt, többé - kevésbé sima területet lepnek el, és nekiállnak pókfonalat ereszteni, majd a szálakat vastagítani, végül anyagot szőni belőle. Hihetetlen finomságú lesz az így készült selyemholmi, hisz millió apró láb szőtte. Fehéres, színjátszó, és sokkal erősebb, mint a hernyóselyem.

Csontformázás
Mp:3/kg
A boszi ezzel a varázslattal a csontot (emberi vagy állati) alakíthatja kedve szerint, mintha agyagot, vagy viaszt formázna. A csont megtartja eredeti tulajdonságait, tehát sok függ attól, hogy milyen lény melyik testrészéből készült az adott tárgy. (A legerősebb minden állaton a fogzománca). Az elkészült tárgy teljesen homogén lesz, törések, darabok nélkül. Ha a boszi akarja, az eredeti csontformát részben meghagyhatja.

Csonterősítés
Mp:10/kg
A boszi ezzel a varázslattal egy bármilyen csontdarab teherbírását növelheti meg, amíg az edzett acéléval nem vetekszik. Külsőleg semmi változás nem vehető észre a csonton. Az így erősített csont már nem lehet alanya csontformázásnak.

Csontkés
Mp:100
Ezzel a varázslattal egy csontfegyvert (természetes, vagy mágikus) bájolhat el a boszorkány, ami a következő bónuszokat kapja: KÉ:+5 TÉ:+10 VÉ:+10 Sebzés:+4

Csontfestés
Mp:5/kg
Bármilyen csontdarab színét változtatja meg. A szín bármilyen lehet, de semmiképpen sem lesz élénk, inkább olyan pasztelles, fakó. Konkrét minta nem teremthető ezzel, az egész csontnak egyforma színűnek kell lennie. A szín nem fog tovább fakulni, vagy lekopni, a csontot a legmélyéig átitatja.

Csontrajzolat
Mp:10/kg
Ugyanaz, mint az előző varázslat, de itt már egész finom rajzolat is készíthető, több színnel is, élénk színekkel, apró figurákkal, amit csak el tud képzelni a boszi.

Rózsatő
Mp:16
Idő:1 kör
Időtartam: 10 kör
Ezzel a varázslattal egy rózsafa karó, vagy bot varázsolható el, ami sikeres közelharci támadás esetén tüskéket növeszt, amik beletörnek az áldozat húsába, +3 pontnyi sebzést okozva.

Tüzönjárás
Mp:15
Az alkalmazó tíz percig immunis lesz a 3E -nél kisebb tüzek hatásaira. Nyálkahártyákat nem véd, tehát ezzel sem lesz képes olvadt ólmot nyalogatni.

Uralom érzékelése
Mp:5
E:8
Ezzel a kis varázslattal a boszi érezheti, hogy a célszemélyre bocsájtott -e már másik boszi varázslatot? (Szerelem, Bájolás, stb.)

Vérbank
MP:3
Egy kis adag vért tartósít ez a varázslat egy viaszpecsétes cserépben.

Lidércfény III.
MP:11
Időtartam: 30 perc
Egy kb 30 cm átmérőjű világító gömböt hoz létre, bármilyen színben, amit a boszi gondolati parancsokkal irányíthat. Kb. egy szobányi területet világít be.

Világító ösvény
Mp:10
E:8
Időtartam: hajnalig
A célpont, akit a varázslat pillanatában a boszinak látnia kell, egy csak a boszi számára látható, világító zöld ösvényt fog hagyni, bármerre is megy. A nyom megszakad, a célpont folyóvizet keresztez.

Hamis nyom
Mp:10
E:8
Időtartam: hajnalig
A boszi nem emberi nyomokat hagy maga után, hanem egy tetszés szerint állatét (Őr, vaddisznó, kutya, róka stb.).

Korhadás
Mp:5
E:8
A boszi érintésével azonnal elkorhaszthat egy bármilyen fából készült tárgyat.

Vasakarat
Mp:5
E: 8
Időtartam: 1 nap
A varázslatot egy kis darab vasra lehet bocsájtani, ami nyakláncon viselve az időtartam végéig véd a Telepátia, Csettintés, és hasonló pszi diszciplináktól. (Nem hallja a telepatikus üzenetet, stb.)

Földanya teje
Mp: 10
Egy marok földet szedve az otthon földjéből (Szűkebb otthon, veranda, kert), s azt a sebesült testrészre dörzsölve a boszi 2k6 Fp -t gyógyul.

Tükörút
Mp: 25
Idő:1 kör
Ezzel a varázslattal a boszi beléphet egy akkora tükörbe, aminek a keretén egyébként is átférne, és a legközelebbi hasonló nagyságú tükörből lép ki. Csak foncsorozott üvegtükrökkel műxik, fémtükrökkel nem. Mivel az ilyesmi Yneven nem túl gyakori, így a megérkezés helye elég esetleges.

A vér szava
Mp:25
Egy érdekes telepatikus hidat hoz létre két önkéntes célpont közt. Megérzik, ha a másik meghal, és lepereg előttük a másik életének utolsó 10 perce. A rituálé során a két résztvevő sebet hasít a tenyerére, majd kezet fognak, hogy a vér összekeveredjen.

Sötétvíz
Mp:10
Időtartam: 1 nap
Egy max 10mx10mx10m es, egybefüggő vízdarabot (kút, tavacska) változtat a varázslat tökéletesen feketévé, fény számára átjárhatatlanná.

Hangerő
Mp: 10
Időtartam:1 perc
Egy pacsirtanyelvre mondható rá a varázslat, amit aztán később szétrágva a boszi hangerejét duplájára növeli. (Növelhető, minden +1 szorzó újabb 5 Mp -> 25Mp=X5 hangerő)

Démoni érintés
Mp:10
Időtartam: 1 óra
Ezzel a varázslattal egy apróbb (vagy nagyobb) tárgyhoz köthető egy Átok, amihez így elég, ha az áldozat a tárgyat érinti meg az 1 órás hatóidőn belül, és fogni fog rajta az átok (Mentődobás nyilván van.) Ráadásul az átok hatóidejét is megváltoztatja, ugyanis az átok addig tart, amíg a célpont birtokolja ezt a bizonyos tárgyat.

Hasadra süt a hold
Mp:8
Időtartam:10 perc (?)
Ugyanaz, mint a pszi Ébresztés diszciplína, de itt ébredés után a boszi 10 percig teljesen frissen és kipihenten cselekedhet, mintha jól kialudta volna magát. A 10 perc leteltével épp olyan fáradt lesz, mint amilyen a varázslat nélkül lenne. Ezzel meg lehet szüntetni az ébredés utáni tanácstalanságot is.

Átkozott némaság
Mp80
E:10
Ezzel a varázslattal a boszi elrabolhatja valaki hangját (A beszédre való képességét), és bezárhatja egy viaszpecsétes üvegbe.


Jó halál
Mp: 10/40
Egy holttesttől tünteti el a varázslat a külsérelmi nyomokat, hogy még a legalaposabb vizsgálat (boncolás) is csak valami természetes halálokot találjon (infarktus, embólia, stb.). 10Mp -ért valami kisebb seb tüntethető el (Tőrszúrás), 40 Mp -ért valami durvább (Csatabárd). Az egyéb nyomokra semmi hatással sincs (kiömlött vér, szakadt ruha).

Szezám tárulj
Mp:19
Egy marék gombaspórát kell bármilyen zárba szórni, amik a varázslat hatására azonnal viharos gyorsasággal nőni kezdenek, és az általuk kiválasztott savakkal szétrombolják a zárat.

Pácolt fa
Mp:10
Egy növényi alapanyagból (cellulóz: papír, fa, nád, stb.) készült tárgyat tesz romolhatatlanná. Megvédi a penész, rovarok, stb. ellen.

Holt ember nyelve
MP:31
E:30
A varázslatot egy holttestre bocsájthatom rá, aminek még épek a hangképző szervei (nyelv, gége, tüdő). A holttest köteles egy, azaz egyetlen kérdésre igazat felelni.

Testrejtés
MP:13
Ezzel a varázslattal a boszi biztonságosan a testébe tud rejteni egy tárgyat, majd azt onnan ki tudja venni. A tárgynak egyébként is el kell férnie a testben, így jóformán csak a hasüreg jön számításba. Amíg bent van, a tárgy semmilyen gondot nem okoz, és nem rongálódik.

Hazugcsont
Mp:5
E:7
Egy emberi csontra mondható rá ez a varázslat, ami innentől kezdve el fog feketedni, ha a tulajdonosnak hazudnak. Ezt 10 alkalommal tudja megtenni, utána porrá omlik.

Üvegszem
Mp:10
E:10
Időtartam: 5 kör
A használó szemei üvegessé válnak, ezzel védelmet biztosítva minden varázslat ellen, amihez az áldozat szemébe kell nézni.

Sötétség leple
Mp:23
E:5
Időtartam:10 perc
Egy flaska tintára bocsájtja a boszi ezt a varázslatot. Ha az üvegcsét kinyitja, és a tintát maga köré önti a földre, egy 10 m sugarú 5E-s sötétséggömb veszi körül.


Tisztánlátás
Mp:5
Időtartam: 10 perc
A boszi ködben is tökéletesen láthat.

Gyere ide Takarodj
Mp:10
Egy tetszőleges így fölkészített tárgyat a boszorkány bármikor magához hívhat, bármilyen távolságból. A varázslat természete miatt csak egy ilyen tárgya lehet egyszerre egy boszinak, amivel szimpatikus viszonyban van.

Lángoló hús
Mp:15
Időtartam: 5 kör
A varázslat elmondásakor a boszorkánynak le kell nyelnie egy kis darab parázsló nyírfaszenet. Ez olyan 3k6 sp sebet okoz neki, de segítségével a csupasz bőrének érintése 6k6 sp sebet okoz bárkinek. Sikeres közelharci támadásnál is.

Oroszlánszív
Mp:25
Időtartam 5 perc
Ehhez a varázslathoz a boszorkánynak szüksége van egy oroszlán, vagy egyéb nagymacska szívére, amit szárítva tartósít. Amimkor később elfogyasztja, 5 percre igen jelentős bónuszokat kap: KÉ:+6 TÉ:+15 VÉ:+15 Erő:+2 Ügyesség:+2, valamint immunis lesz minden félelemre, és félelemalapú mágiára.

Éjtánc
Mp:5
Időtartam: Hajnalig
A boszorkány 5 perc alatt körbetáncol egy területet, amit hajnalig sűrű (5E) sötétség borít majd.

Vérszerződés
Mp:20
E:20
Ezzel egy megtörhetetlen szerződés köthető két fél között. A feleknek az iratot a saját vérükkel kell aláírni. Ha valaki is a szerződés ellen akarna tenni, elviselhetetlen fájdalommal bünteti a varázslat, egész ájulásig. Fontos, hogy szerződő felek önként vállalják a Vérszerződést, különben a varázslat nem jön létre.


Rokonság béklyója
Mp:50
Varázslás:3 nap
A hosszadalmas rituálé végén a boszorkány feláldoz egy másik boszorkányt, majd elfogyasztja a szívét. Ezek után az áldozat minden kötése (Szerelemvarázs, bűbáj, stb), a boszorkányra száll. (Akit eddig az áldozathoz kötött szerelemvarázs, azt most a boszihoz fogja.)

Pentagramm
Mp:2/10m élhossz (Két karó közti legkisebb táv)
A boszorkány öt faragott karó leszúrásával kijelöl egy ötszög alakú területet, majd felszórja szalmával, és meggyújtja. A következő évben 20% -kal jobb lesz a termés, és hamarabb kel ki az elvetet mag.

Faformázás
Mp: évente 5
A boszi ezt a varázslatot egy fára mondhatja rá, és minden évben a nyári napforduló napján meg kell újítania. Hatására a fa háromszor gyorsabban fog nőni, mint közönséges társai, és olyan formát vesz fel, amilyet csak kíván a boszorkány. Bármilyen formát adhat neki a boszi, amit csak statikailag elbír a fa. A kisebb változtatások (lomb közepén kisebb plató, virágzó kapu), már akár egy év alatt létrejöhetnek, a nagyobbakhoz akár évtizedeket is kell várni. Ha a varázslat lefoszlik a fáról, normálisan nő tovább, de az addig kialakított minta megmarad.

Szellő
Mp:3
Időtartam:30 perc
Ezzel a varázslattal a boszi gyenge szellőt kelthet. Ahhoz nem elég, hogy gyertyákat elfújjon, viszont ahhoz igen, hogy szembeszélben ne legyen érezhető valakinek a szaga. Vadászathoz ideális.

Növesztés
Mp:20 / szorzó
A boszorkány ezzel a varázslattal egy tetszőlegesen választott újszülött állatot serkenthet gyorsabb növekedésre. Az állat 2x annyi ideig fog élni, mint fajtársai, és testtömege ?x lesz több, mint fajtársaié (ezt a szorzót befolyásolja az Mp igény).

Cápamáj
Mp:20
Időtartam:3 nap
A boszi egy cápa májából vág ki egy darabot, majd azt egy különleges eljárással megszárítja, és belé helyezi a varázslatot. Ha elrágcsálja a májdarabot, 3 napra +3 -at kap a méregellenállására.

Boszorkányszombat
Mp:20
Ez a Boszorkánykör kiterjesztése. Nem mindig lehet megcsinálni, bizonyos együttállások szükségesek hozzá. (Szombat, mindkét hold telihold legyen). A belső kör egy teljes boszorkánykör (6 boszi), és ehhez jön a külső táncosok köre. Ezek a boszik meztelenül kell, hogy körbetáncolják a belső kört, a szertartás egész ideje alatt. (Egyes rendek ez előtt rituális orgiát is rendeznek.) A külső körből is át lehet adni a manapontokat a központi boszinak, 3:1 arányban, és minden 3 tsz -nél tapasztaltabb boszi a külső körben +1 effektív tapasztalati szintet ad a központi boszorkánynak.

Csontforrasztás
Mp:25
E:8
Egy törött csontot tesz újra egésszé ez a varázslat. Nagyon nagy előnye, hogy a sebet fertőtleníti is, ami jóformán az egyetlen módszer, hogy egy nyílt törés után elkerüljük az üszkösödést.

Homok
Mp:1/5liter
A vízből szűri ki a szerves szennyeződéseket, bacikat, miegymást. Mérgek ellen nem használ.

Sótlan
Mp:2/l
A boszi tengervízből vonhatja ki a sót, így ihatóvá téve azt.

Moszkitó
Mp:2
Időtartam:1 óra
A boszit elkerülik a természetes rovarok. (Szúnyogok, legyek, miegymás). Mocsárban igen hasznos.

Méregkeresés
Mp:6
Ezzel a varázslattal a boszorkány megtudhatja, hogy az adott tárgy/étel/ital mérgezett -e.

Suttogás
Mp:5
E:10
Időtartam:3 perc
A boszinak látnia kell az áldozatot. Az áldozat halk, lehelletszerű suttogást hall, ami mintha mindig a háta mögül jönne. A szöveget a boszi határozza meg.

Sambucus tollából!

 
Zene
 
Idő:
 
Vélemény?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A legjobb helyek:
 
Ynev
 
Egyebek
 
Fegyverek, páncélok
 
Kalandmesternek
 
Istenek
 
Bestárium
 
Varázstárgyak, ereklyék
 
Karakterlapok
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre