HALÁL-ISTENEK

Halál-isten sokféle van. Egyesek közülük az emberek legvadabb félelmeit testesítik meg. Hiszen a halál egy olyan ismeretlen tartomány, ahonnan nincs visszatérés - s ha mégis, abban nincs köszönet. Az ilyen isteneknek általában már külseje is szörnyû, rettenetes, az emberi félelem mélységeibôl táplálkozik. Hatalma van a halottak, a holtak lelkei felett, és akarata, szándékai, szeszélyei szerint kínozza azokat. Birodalma a sóhajok, sikolyok, vér és könny hona. Az ilyen, kegyetlen istenek és istennôk az emberiség kezdeti koraira jellemzôk, amikor még kellô tudás és ismeretek híján a félelem szabadabban csaponghatott. Azonban Orwella, a Kitaszított, a Romlás Úrnôje sokban ôrzi eme korábbi istenek emlékét, s birodalmával, a Förtelem Bugyraival.

Szintúgy korai halál-istenségnek teinthetôek a Földanya- szerû, khtonikus istennôk. Ôk egyszemélyben testesítették meg a Természetet, az Élet és a Halál, a Pusztulás és Megújulás állandó körforgásával. Azonkívül nagyon gyakori, hogy a halottakat visszaadjak a földnek - eltemetik -, s így újra a Földanya birtokába kerülnek. Ezek az Anya-istenek már nem olyan kegyetlenek, mint a fentebb említett istenségek, de alakjukban még számos sötét vonás fellelhetô - a félelem még erôsen élt az emberekben. Az idôk múltával ezen istennôk tisztelete leginkább elenyészett, a matriarchatusban töltött korok minden emlékével együtt - csupán Emrealban, s még néhány, a világtól elzárt helyen lelhetôek fel nyomaik. (Korai Demeter, Magna Mater, stb.)

A harmadik típusú istenségekbôl már minden kegyetlenség hiányzik. Szigorú istenek ôk, félelmetesek továbbra is, de igazságosak. A félelem továbbra is a halál megismerhetetlenségébôl, kikerülhetetlenségébôl ered. S mert a Hálal nem válogat, mindenkit elvisz, ezen istenek általában nem rendelkeznek érzelmekkel. A halottak bírái ôk, akik megítélik a lélek életében elkövetett tetteit, s az alapján lesz a lélek osztályrésze kín és bukás, avagy fény és felemelkedés. (Pl. Hadesz/Pluto)

Darton ezen harmadik típus rendhagyó tagja. Miként a Pyarroni Pantheon tagjai igen emberközeliek, úgy Darton is az - amennyire ez lehetséges. Megmaradt továbbra is az igazságos bírónak, de jóindulata és humora - legyen bár némiképp morbid és sötét - kevésbe félelmetessé teszi alakját.

Darton hatalma a Halálra, a Túlvilágra, a Halottakra és a Humorra terjed ki.

Az általánosan elterjedt pyarroni felfogás szerint Darton az, aki az Elsôdleges Anyagi Síkról távozó lelket megméri, megítéli, s annak vétkei szerint a Rettenet Asszonyához számûzi örök idôkre a Förtelem Bugyraiba; birodalmába, a Kárhozat Sivatagába küldi, hogy ott bolyongjon hosszú idôkön át, míg újra testet nyerve újra nem próbálkozhat; s végül, ha a lélek arra érdemes, istene síkjára engedi.

Ebben a szerepében Darton alakjában az Igazságos Bírót hangsúlyozzák ki, azt az istent, aki fogadja és megítéli a halottak lelkeit, isteni tudással és jóindulattal dönt sorsuk felôl, vigyázza a lélek útját a Halálon Túli Idôkben.

Ezzel szemben egész más oldalát hangsúlyozza ki az al Marem próféta által képviselt új irányzat. Náluk - bár persze a fenti szerepét továbbra is megtartja - Dartonnál a hangsúly a Halálon és a Humoron van. Darton sokkal inkább a Halottak Ura, mintsem Bírája; s bár Darton továbbra is jószívû, elôterbe kerul sötét humora, minden szent és komoly dolog iránti ellenérzése; kiemeltebb a halál okozása, mint a halottakkal való törôdés.

E két Darton-felfogás hívei is eltérôek. Ynev pyarroni hitû népe Dartonban az Igazságos Bírót tiszteli, s az ô papjait, akik leginkább a temetésekkel, halottakkal kapcsolatos dolgokkal foglalkoznak; míg a második felfogásnak nemigen vannak egyszerû hívei, csak papjai: ôk viszont sokkal inkább növelik a halottak számát, mint foglalkoznának velük...