magus-site
magus-site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Erre tévedő árnyak
Indulás: 2005-01-23
 
Fajok
 
Harcos Főkaszt
 
Szerencsevadász Főkaszt
 
Harcművész Főkaszt
 
Pap Főkaszt
 
Varázshasználó Főkaszt
 
Mágia
 
Pszi
 
Napfényharcos

Napfényharcos

 

Ismerős volt a hang. Máskor örült volna neki - fém csendülése fémen -, de most tudta, hogy elkésett. Pedig a Mester figyelmeztette, hogy a siker nagyon fontos. Jól emlékezett még szavaira: "Köszönöm, fiam, hogy ilyen gyorsan ideértél. Megint szükségunk van a segítségedre. Szervezetünk egyik tagja, De Colben lovag veszélyben van. Megtudtuk, hogy ma éjjel meg akarjak ölni őt és a családját. Tudom, te vagy a leggyorsabb közülünk, de siess, nehogy az idő gyorsabb legyen nálad. Mentsd meg a lovagot!" A miértekről persze, mint mindig, most is hallgatott a Mester. De a harcos tudta, hogy valójában nem is a lovagot, hanem elsőként a fiát, Ravont kell megmentenie. Évekkel ezelőtt véletlenül fültanúja volt - s erről nem tudott senki - egy szertartásnak, amelyen kiderült, hogy a fiú kiválasztott. Hogy ez mit jelent, nem tudta.

 

Egy betört ablakon keresztül - valószínűleg itt jöttek be az orgyilkosok - a folyosóra jutott. Szerencsére már járt itt, így ismerte a járást. Jobbra fordult, és a hall nyitott ajtajáig rohant. Egy pillanat alatt felmérte a helyzetet. Két sötét alak szorította be a lovagot az egyik sarokba, akinek csupán egy falról lekapott díszkard volt a kezében. De Colben bal karjából már csorgott a vér. A holdfényes éjszakában megcsillant egy repülő tőr, majd alig egy másodpercet késve követte őt társa. A két orgyilkos tompa puffanással esett össze. Hátukból egy-egy tőr állt ki. A harcos egy ugrással a lovagnál termett, aki éppen akkor rogyott össze.

- Mérgezett volt a... a kardjuk. Hárman... vannak. A fi... a fiamat...

De Colben utolsó szavai voltak ezek. Az emeletről éles sikoly törte meg a halál csendjét. A harcos kirántva kardját szélsebesen rohant fel az emeletre. Tudta, hogy a lovag felesége már halott, így a gyerek szobája felé vette az irányt. Valahogy meg kell lepnie a harmadik orgyilkost! A rohanás közben körvonalai kezdtek elmosódni, s egy új alakot felvenni. A gyilkos gonosz mosollyal emelte magasra a tőrét, hogy leszúrja a rémülettől szólni se bíró gyereket. Azonban a mozdulata megakadt, amint észrevette, hogy az ajtóban áll valaki. Ahogy odanézett pár pillanatra megbénult a döbbenettől: az ajtóban egy farkasember állt! Ez a pár pillanat elég volt a szörnynek, hogy az orgyilkoshoz ugorjon, és belemélyessze rövid kardját. Az áldozat utolsó gondolata az volt, hogy mit keres egy farkasember kezében egy mesterien megmunkált kard.

- Ne félj tőlem, nem vagyok farkasember - mondta az alakját lassan visszanyerő harcos.

De ezt az ájult fiú már nem hallotta…

 

- Most már nem kell annyira sietnünk, fiú. Öt napja jöttünk el a városból, de senki nem követ, ebben biztos vagyok.

- Akkor megállhatunk pihenni?

- Persze. Közben megsütjük a nyulat, amit tegnap fogtam, és beszélgethetünk is végre.

- Jó.

A közeli tisztáson letáboroztak. A nyúl már sült a nyárson, amikor a férfi megszólalt:

- Itt az ideje, hogy megtudd mi történt. Szüleidet rossz emberek megölték, én sajnos csak téged tudtalak megmenteni. Mindenki azt hiszi, hogy te is meghaltál. Akinek tudnia kell, hogy élsz, az tudja, erről nem feledkeztem meg. Most elviszlek egy faluba, ahol harcost faragunk belőled.

- Ti? Olyan farkasemberek, mint te?

- Nem vagyok farkasember. Amit akkor éjjel láttál az csak illúzió volt. Én napfényharcos vagyok. Most egy faluba megyünk, egy iskolába.

- Jó, de mikor láthatom újra atyámat?

Sóhaj - Tudod, ők meghaltak. Már nem élnek. Ez azt jelenti, hogy nem szólnak többé hozzád, és nem is fogsz már találkozni velük. De ne keseredj el! Új barátokra lelsz majd közöttünk.

- Nem láthatom őket? Nem értem.

- Nem baj, fiú. Néhány nap múlva célba érünk. Akkor otthagylak téged, mert még dolgom van a világban, de hamarosan ismét visszatérek az enyéim közé.

- És kik azok a napfényharcosok?

- Mindent meg fogsz tudni idejében. De most már megsült a hús, gyere együnk.

Majd út közben még mesélek.

És mesélt: - Valamikor régen, a káoszkor borzalmas esztendeiben egy legendás harcos, Hos-sukezu Lanil, egy nagyhatalmú ereklyére bukkant. A varázstárgy tömör aranyból volt, és egy háromágú talapzaton álló napkorongot formázott. Az ereklyében egy lény lakozott, hogy kicsoda, nem tudom. A találkozás után Lanil azonban létrehozta a Sheral-hegység déli oldalán a napfényharcosok iskoláját. Társakat gyűjtött maga köré, s megtanította nekik az ereklye lakójától tanult napfénymágiát. Ez után elküldte őket a világ minden tájára, hogy oltalmazzák a rendet, és segítsék a jókat a gonosz ellen. A harcosok néha visszatértek az iskolába tanulni. Ilyenkor általában hoztak magukkal árva gyermekeket, akik még a szüleiket sem ismerték, hogy ők legyenek a jövő napfényharcosai. A harcosok, miután megöregedtek, végleg visszatértek a hegyi faluba, hogy tanítsák a fiatalokat. Így váltották a nemzedékek egymást. A nap fiai immár több ezer éve irtják a gonoszt. Vannak, akik északon szolgáljak a jót, vannak, akik délen. Lehet, hogy ereni kém, vagy erioni városőr. Talán a városállamok egyikének vezetője. A legtöbbjük azonban kalandozó. Nem tudom, hány ilyen harcos él Yneven, de egy legenda szerint egyszer mindnyájan összegyűlnek, hogy megvívják végső harcukat. Te kivétel vagy, fiú, hiszen ismered szüleidet, de sajnos nem volt más választásom, ide kellett hogy hozzalak. Néhány éves képzés alatt - ennek ideje csak a tehetségedtől és szorgalmadtól függ - megtanulod használni a napfénymágiát, és harcost faragnak belőled, hogy aztán a világban új dolgokat tanulj, oltalmazd a rászorulókat, s beteljesítsd saját sorsodat...

 

Kidobás:

Erő 2k6+6

Állóképesség 2k6+6

Gyorsaság k6+12 (kf.)

Ügyesség k10+8 (kf.)

Egészség k10+8

Szépség 3k6 (2x)

Intelligencia 2k6+6

Akaraterő 2k6+6

Asztrál 2k6+6

Érzékelés 3ka (2x)

 

 

Harcérték:

KÉ 8

TÉ 15

VÉ 72

CÉ 0

HM/Szint 8 (3 VÉ 3 TÉ)

Kp alap 4

Kp/Szint 6

Első szinten csak 4 kp-val rendelkeznek + az ügyességből és intelligenciából fakadókkal, a szintenként járó részt már 1.Tsz-en is meg kapják!

Ép alap 4

Fp alap 6

Fp/Szint k6+3

Tapasztalati szintlépés:

Tsz. Szükséges Tp

1. 0-190

2. 191-400

3. 401-900

4. 901-1800

5. 1801-3500

6. 3501-7500

7. 7501-15000

8. 15001-30000

9. 30001-60000

10. 60001-110000

11. 110001-160000

12. 160001-220000

Minden további szintre +60000 Tp.

Képzettségek 1. tapasztalati szinten Képzettség fok/%

Nyomolvasás/eltüntetés Af

3 fegyverhasználat Af

Nyelvismeret 3 Af

Irás-olvasás Af

Vadászat-halászat Mf

Pszi (Pyarroni) Af

Erdőjárás Mf

Lovaglás Af

Helyismeret Mf (Sheral)

Herbalizmus Af

Uszás Af

Mászás 30%

Esés 10%

Ugrás 20%

Rejtőzködés 35% (csak! erdős területeken)

Lopózás 40% (csak! erdős területeken)

 

További tapasztalati szinten megkapott képzettségek:

2. Ökölharc Af

3. Nyomolvasás/eltüntetés Mf

5. Szakma (fegyver kovács) Af

 

 

 

A napfényharcosok a jók védelmezői. Jellemük csak Rend vagy Élet (ill. ezek kombinációi) lehet. A kaszt tagjai csak emberek lehetnek. Képességeik gyengébbek egy harcosénál, azonban tudják használni a napfénymágiát. Ez annyit jelent, hogy használhatják a bárd fénymágia alá tartozó varázslatait, illetve a speciális napfényvarázslatokat. Mana-pontjaik száma szintenként 6, amit már az első szinten is megkapnak. Mana-pontjaikat meditációval szerezhetik vissza, de, csak ha süt a nap. Az első manapont visszanyeréséhez a meditáció elején 10 teljes kör szükséges (amíg felveszi a meditációs állapotot). További 1 Mana-ponthoz 2 kör meditáció szükséges. Ha tehetik félmeztelen meditálnak, általában ülve, hogy testük nagyobb részét érjék a napsugarak. A napfényharcos minden nem természetes fényben (pld. mágikus, vagy egy fáklya fénye ide tartozik, de ha ezek napfénnyel  elegyet alkotnak, akkor nem), vagy sötétségben eltöltött órában egyet veszít manapontjaiból, ezért szokták a reggelt egy kiadós meditálással kezdeni. A mágikus kifáradás természetesen rájuk is érvényesül, ezért naponta szintenként csak 25 manapontott fordíthatnak varázslásra büntetlenül. A nap barnító hatása rajtuk nagyon alacsony fokon hat. Napfényharcosokat a Sheral-hegység deli oldalán fekvő iskolában (faluban) képezik az odahozott árva gyermekekből a már végleg visszavonult mesterek. Ha az ifjú tanonc megtanulta a harc és a napfénymágia alapjait, ki kell állnia egy próbát. Ha a próba sikerül, a harcost elindulhat, hogy most már a világtól tanuljon. Ha nem sikerül, a mesterek tovább okítják, hogy a következő próbája már biztos sikeres legyen. A napfényharcosok időnként visszatérnek az iskolába, hogy tanuljanak, pihenjenek, továbbadják a nagyvilágban szerzett tudásukat a fiataloknak, vagy éppen az öregeknek (hisz szívesen hallgatják, hogyan is zajlanak a dolgok a településen túl). Ezt persze bármikor megtehetik, de senkinek nem árulhatják el a falu helyét, egyáltalán létezését sem (és nem is akarják). Ezt még kínzással, mágiával, vagy pszivel sem lehet belőlük kiszedni. Bármilyen fegyvert forgathatnak, illetve bármilyen vértet viselhetnek, fegyverzet terén nincsenek korlátozva. A tanulás éveiben a napfénymágia és a harc alapvető fogásainak megtanulására fektetnek nagy hangsúlyt, ezért kevés az induló képzettség (és a Kp alap). Azok is leginkább abból fakadnak, hogy az iskola egy erdőben található, és az ennivalót is halászattal, vadászattal és gyűjtögetéssel szerzik. A próba után azonban már idejük nagy részét új dolgok megtanulására fordítják. Fegyvereikre szinte csak a tanuláskor van szükségük, és természetesen akkor, amikor elindulnak kalandozni. A falu kis részben helyileg kovácsolja, nem egy kalandozó tért vissza a kovácsmesterséget kitanulva. Sokan rengeteg fegyvert hoztak ajándékba mesterüknek, vagy tanítványuknak, vagy csak egyszerűen a hazafele vezető úton zsákmányolva. A Sheral szörnyetegei nagyon ritkán merészkednek területükre, habár a falubeliek könnyedén megvédik magukat, hiszen elég sokan élnek itt és egytől-egyig kitűnő harcosok ráadásul a napfénymágia jeles használói. A nem kívánt betolakodóktól álcázó mágiával és különféle elrettentő bennszülött jelzésekkel védekeznek, így az idők során csak néhány ember szerzett tudomást róluk. Az erdőben kivállóan közlekednek, tájékozódnak, valamint ismerik a Sheral szörnyetegeit, állatait, növényeit, időjárását.

 

 

 

 

 

 

Speciális Varázslataik:

-Napfénymágia-

Valódi láthatatlanság

Manapont: 10
Erősség: 1
Varázslás ideje: 1kör
Időtartam: 8 kör
Hatótáv: érintés

A varázslat hatása megegyezik a papi Láthatatlanság evilági lények előtt nevű varázslattal. Csak asztrál és mentál szemmel érzékelhető. 1 kör koncentrálás után további 1 kör kell ahhoz, hogy a célszemély teljesen  „eltűnjön”. Minden további 3 mp-ért egy körrel meghosszabbítható a varázslat hatása.

Fénybéklyó

Manapont: 12
Erősség: 5
Varázslás ideje: 3 szegmens
Időtartam: 4 kör
Hatótáv: 10 méter

A napfényharcos által megjelölt személy végtagjait erős fénykötelek hurkolják át ,  igy az áldozatot a harc helyhez kötve módosítók sújtják. Az időtartam 4 Mp-onként növelhető 1 körrel.

Fényhíd

Manapont: 22
Erősség: 6
Varázslás ideje: 1 kör
Időtartam: 6 kör
Hatótáv: 100 láb

A napfényharcos egy maximum szint*3 méteres fényhidat hoz létre. A híd 1 méter széles és maximum 1 tonnát bír meg teljes terhelés esetén, nagyobb súlynál a mágia szétesik. A kezdő és végpontoknak - melyeket a napfényharcos jelöl ki - nem kell stabil pontoknak lenniük, a híd akár a levegőben is "lóghat".

Fényfáklya

 

Mana-pont: 3mp/fertályóra (15 perc)

Erősség: 6 (fáklya erejű fény)

Varázslás ideje: 2 szegmens

Időtartam: 1fertályóra/3mp, valamint lásd lejjebb

Hatótáv: 5 láb sugarú kör

 

A napfényharcos fölemeli egyik kezét, ökölbe szorítja és az fehér/kék fénnyel világítani kezd. Ha ujjait kinyújtja, vagy valamilyen tárgyat fog a kezében a varázslat nem jöhet létre/ megszűnik.

 

Tűzbogarak

 

Mana-pont: 2

Erősség: 1x6E v. 6x1E

Varázslás ideje: 1 kör

Időtartam: 3perc

Hatótáv: 20 láb

 

A napfényharcos még gyermekkorában, tanoncként elsőnek megtanult varázslata a fényfáklya után. Egyszerű, kevés manapontot és kevés összpontosítást igényel, ellenben a harc közben való mozgatása -40-es védőértéket eredményez. Az első fénybogarat igazi barátként szereti a gyermek, hisz ez volt az első „komolyabb” próbálkozása és sikere a napfénymágia terén, de aztán jön a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik tűzbogár.

Később már rutin szerűen csinálják ezt a varázslatot és alkalmazzák különböző célokra. Az első Tsz-ű NH 6 ilyen bogarat tud irányítani egyszerre. Egyszerre 1 bogarat is létre tud hozni 3 percre 2 manapont ráfordításával, de ennek fénye a közönséges fáklyáéhoz hasonló. Az időtartam minden további 2 Mp ráfordításával megduplázható. A tűzbogaraknak enyhe zavaró hatásán és fényén kívül semmilyen hatása nincs a környezetre. Minden fénybogár fénye a fáklya vagy a gyufaláng nagyságával bír és addig terjed.

 

Tűzkorong

 

Mana-pont: 3mp

Erősség: alap: 8E

Varázslás ideje: 10 kör

Időtartam: 1 óra

Hatótáv: 10 láb

 

Tulajdonképpen a tűzbogár varázslat „továbbfejlesztett”, erősebb változata.

A Napfényharcos apró, naphoz hasonlatos fényes gömböt formál, átmérője 12+2*E cm.

Az időtartam növelhető 3mp/1 órával. Melege és fénye: a gömb erőssége erejű tűz melegének és fényének felel meg (lásd. varázslói elemi mágia fény mozaik). 1 óra ideig sugározza a meleget és a fényt. Sérülést csak akkor okoz, ha valaki túl közel merészkedik hozzá (30 cm), ezért szenvedhet gyengébb égési sérüléseket (k6 Fp). Gyakran használatos olyan helyeken, ahol nem lelhető tüzelőanyag (pld. sivatagok, pincék, földalatti helyek, folyosók). A NH nem mozgathatja, vagy lebegtetheti a gömböt belátása szerint. A varázslat akkor sem szűnik meg ha alkalmazója 10 lábnál messzebre megy a korongtól.

 

Villantás

 

Mp: 3

E: 5

Varázslás ideje: 1 szegmens

Időtartam: egyszeri

Hatótáv: 10 láb

 

A NH egy általa kijelölt helyen (látnia kell a helyet és nem lehet tőle 50 lábnál messzebb) egy hirtelen villanást idézhet elő ezzel a varázslattal. Aki belenéz, vagy csak felé néz, az k6+2 körre megvakul a hirtelen fénytől (ennek esélye a célszemélyt kivéve 30 %). Természetesen nem egy emberre hat, hanem az összes jelenlévőre. Csak a hatótáv korláton belül okoz vakságot!

                              

Ködalak

 

Mp: 4

E: 20

Varázslás ideje: 1 kör

Időtartam: 2 kör

Hatótáv: önmaga

 

A varázslat alkalmazója a nap fényét rejtőzködésre használja fel. A napsugarakat átvezeti testén és így csaknem átlátszóvá válik. 90%-os rejtőzködés képzettségnek felel meg, ha áll és 45%-osnak, ha mozog. Ha harcra kerül sor, a vele küzdőknek a harc félhomályban módosítók sújtják értékeit. Mivel ez nem hagyományos módon elsajátított képzettség az ily módon szerzett rejtőzködés hozzá adódik az alap rejtőzködéshez. Az időtartam 2 mp-ként növelhető további 2 körrel a max. manapont felhasználásáig.

 

Hatalmas fényaura

 

Mp: 28

Erősség: 5

Varázslás ideje: 5 szegmens

Időtartam: 3 kör/tsz

Hatótáv: érintés

 

A varázslat hatására a test szembántó fénnyel világítani kezd, ami csak viselőjét nem zavarja. Fényessége a jelzőtűz erejével bír, a rá három lábon belül támadók elszenvedik a vakharc negatív módosítóit, a 30 lábon belül rá célzók -90 CÉ-vel lőhetnek, vagy -50 TÉ-vel támadhatnak (dobófegyverrel). Hátránya: a mellette harcolók is a leírt módosítókkal küzdenek, valamint feltűnő, hogyha az éjszaka közepén a város sötét utcáin egy ember hirtelen irtózatos fénnyel világítani kezd. A fénynek a különböző tárgyak utját állják.

 

Malystryx Fénykardja

Manapont: 6
Erősség: 1
Varázslás ideje: 2 szegmens
Időtartam: 2 kör/szint
Hatótáv: érintés

A napfényharcos kezében egy ragyogó hosszúkard jelenik meg, s ez nem illúzió. A képzetlen fegyverforgatásból származó hátrányokat semmiképpen sem kapja meg. A fegyver mágikusnak minősül. Értékei: +10 KÉ + 20 TÉ +20 VÉ seb.: k10 +1. Sötétben az élő ellenfél +10VÉ-t kap mivel

 
Zene
 
Idő:
 
Vélemény?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A legjobb helyek:
 
Ynev
 
Egyebek
 
Fegyverek, páncélok
 
Kalandmesternek
 
Istenek
 
Bestárium
 
Varázstárgyak, ereklyék
 
Karakterlapok
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre