Abaszisz földjét meglehetősen tagolt domborzattal áldották meg az égiek. Az országot délnyugat felől a Sellah-hegység és a Tawam kettős lánca határolja, melynek legmagasabb csúcsai már az erdők öve fölé emelkednek. A völgyekben lefutó bővízű folyók az Akalist táplálják, mely a lampryssai Salknál ömlik a Quiron-tengerbe. A déli határvidék hatalmas fenyveserdei látják el fával a parti városok hajóépítő műhelyeit. Az ország középső területeit foglalja el a Salastos és az Onpor-hegység gránittömbje. A délebbi, alacsony Salastos rögeit zegzugos barlangok, mély szurdokok szabdalják föl.
Abaszisz viharos történelme során a salastosi barlangok a belháborúk számos üldözöttjének kínáltak búvóhelyet. Itt rejtőzött tizenöt éven át Zaul Grelliar báró házanépével, akit Toranik ura árulásáért halálra szánt, pedig bűne csupán az volt, hogy kitartott az előző hercegkapitány mellett. A Grelliar család salastosi sasfészkéből a báró szívós, a vidéket mindenki másnál jobban ismerő hegyivadászai le-lecsaptak a herceg helyőrségeire, ő maga pedig álruhát öltve százféle fortéllyal keserítette meg a dul Mordakok életét. Még életében legendává vált a nép ajkán, halála után még évtizedekig látni vélték a déli tartományban. Az egyik legnagyobb dicséret, amellyel egy aszisz éles eszét méltathatják, ha elismerően dörmögik róla: „fortélyos, mint a hegyi báró”.
Az Onpor-hegység bércei igen sok csapadékot kapnak, amely nem mindig eső: az örök hó határa négyezer lábnál húzódik. Ez alatt csak zuzmók és szívós törpefenyők képesek megkapaszkodni a sziklákon, majd lefelé haladva zárt fenyvesek, bükkösök, még lentebb tölgy- és szelídgesztenye-erdők borítják a hegyoldalakat, bár a favágók már komoly pusztítást végeztek bennük. Vadkecske, farkas, hópárduc és – elvétve – hegyi oroszlán is előfordul itt, melynek elejtése a hegylakók számára mindmáig a férfiasság igazi próbája. A nehezen megközelíthető völgyekben titokzatos fenevadak élnek – a helybéliek szerint emberfejű és párductestű szörnyetegek. Hírhedten szeszélyes az időjárás errefelé, nem megy csodaszámba a nyáridőben lecsapó hóförgeteg sem. Az itteni gleccserek jegéből született folyók táplálják Abaszisz legegyenletesebb vízjárású folyamát, a Tadzeh felé tartó Vadvizet. Hasonló, bár melegebb a Salastos éghajlata is. Itt már erősebben érezteti hatását a szavannák közelsége; pálmafélék és akáciák keverednek a többi fa közé. A két nagy hegység közé ékelődik be a mélyebben fekvő, kopár Onpor-medence. Ezen a karsztvidéken alig találni folyót és patakot, annál több víznyelőt és mélybe vesző barlangrendszert. Az esőt hozó tengeri szelektől elzárt medence aránylag száraz, öblében jobbára füves-bozótos pusztaság terül el, fátlan mészkő fennsíkokkal váltakozva. A partvidéken Estarestől kelet felé szinte Obratig tart a Parti- vagy Onial-Onpor. Lekopott vonulata csak helyenként éri el a fenyveserdők övét, de fantasztikus sziklaformákat alkotó bércei szinte a tengerből emelkednek ki, és megvédik a parti kereskedővárosokat – köztük Ifint – a szárazföld felől érkező támadásokkal szemben. Az éghajlat mediterrán; esős, enyhe téllel és forró, gyakran aszályos nyárral. A parti hegyek eredeti növénytakarója, cédrus- és tölgyerdei már régen áldozatul estek a hajóépítőknek. A kopár, görgeteges hegyoldalakat ma sűrű tüskebozót és örökzöld tölgyligetek borítják; feketefenyők, babérfák és ciprusok göcsörtös gyökerei kapaszkodnak a vörös morzsalékföldbe. A szegényes állatvilág az ember évezredes jelenlétéről tanúskodik, az őznél és sakálnál nemesebb vadakat már réges-régen kiirtották e vidékről. A lent hullámzó Quiron-tenger viszont kimeríthetetlen bőséggel kínálja javait: szardellát, tonhalat, kagylót és rákokat.
Aban Tannendies városa fölött a Tannendén mintegy húsz mérföldön át zúgók, a folyómederből kiemelkedő sziklák teszik lehetetlenné a hajózást. Ez hátrányt jelent a felső folyás mentén élő birtokosok jó részének, akik terményeiket csak drágábban, szárazföldön tudják elszállítani a parti városokba. Noha a tariniak igazi törpe állhatatossággal dolgoznak már vagy harminc esztendeje, mégsem értek el semmi eredményt: a gátak leomlanak, a kimélyített csatornákat rendre elkerüli a víz – a költségek nőnek, a megrendelők egyre bizalmatlanabbak. Mintha csak valami átok ülné meg ezt a helyet… Talán a folyó fölé emelkedő sziklán álló romok hajdani lakói fejezik ki nemtetszésüket? Vagy nagyon is evilági érdekek állnak a háttérben? Kit kellene megbékíteni ahhoz, hogy a munka zavartalanul folyhasson?
A keleti határvidéket a Pawar-hegység alkotja, melynek egy része már a szomszédos városállamok – Mirian, Horen és Hamothan – területére esik. Toranik tartomány, Abaszisz délkeleti része jobbára sík terület, vízfolyásai az országhatárt jelentő Zardét (a Zöld-folyót) táplálják. A Sheralban eredő, mérföld széles folyam a mocsaras Nyktalosi-alföldön kanyarog tovább a tenger felé. A síkvidék másik jelentős folyója a Salastos dombjai között eredő Tannende (Haragos), melyet a közelmúltban tarini mérnökök segítségével tettek egész évben hajózhatóvá Obrattól föl egészen az Aban Tannendies-i zúgókig.
Az alföldön található az ország legnagyobb tava, a sásrengeteggel övezett Gepgel. A nehezen járható, lázat terjesztő vérszívókkal fertőzött lapályon évszaktól függően változik a vízzel borított területek kiterjedése; az esős évszak végén még áthatolhatatlan mocsárciprus-erdők és papirusznád borította holtágak nyárra agyagos-sáros medreket hagynak szárazon. A háborítatlan vidék élővilága igen gazdag: víziszárnyasok felhői sötétítik el az eget, a tavakban flamingók gyülekeznek. Víziló, vadbivaly, antilopfélék, nádi leopárd és más, emberre is veszélyes nagyvadak tanyája ez, de e vidék ad otthont a mocsári óriások népének is.
A Gepgel-tó környékén néhol fából és nádból épített oltárokra bukkanhat a vándor, melyeken az itt élők – a pyar és kyr istenek papjainak rosszallása ellenére – áldozati ajándékokat hagynak az óriások királyának, Harammasnak. Az utóbbi időben azonban nem tűnnek el az áldozati ajándékok, s az emberek attól tartanak, hogy a Néma Lápok Ura megharagudott rájuk. Valóban így volna? Vagy újhitű papok mesterkedése áll a történések hátterében? Netán az Iszapfúvók goblin törzsében támadt hirtelen lelkifurdalás amiatt, hogy nemzedékek óta hatodkori oltárokat fosztogatnak? Mindenesetre jó volna tisztázni a helyzetet, mert a vének némelyike már engesztelő emberáldozatokra tett javaslatot, ami nem aratott osztatlan sikert a helyi földbirtokosok körében.
Toranik tartományt és az alföld magasabban fekvő részeit hol füves, hol bozótos-fás szavanna borítja. A délebbi területeken még ma is sokezres állatcsordák vonulnak – bivalyok, antilopok –, ám a megművelt vidékeket messzire elkerülik. A síkságon kimondottan perzselő, száraz nyarak váltakoznak a valamivel hűvösebb esős időszakokkal. Abaszisz nevezetes tája a Karnelianok uralta Szigetbirtok, mely több száz kisebb-nagyobb földdarab összessége négyezer négyzetmérföldön szétszórva a Quiron-tengerben. A sziklás hegyekkel tarkított, remek kikötőket kínáló szigeteken édesvíz kevés van, ezért a lakosság ciszternákat épít a téli esők vizének felfogására. Ez különben az ország más vidékeire is jellemző.
AJÁNLOM AZ OLDALT
