Terület: 3000 négyzetmérföld (É-D ~75 mérföld, K-Ny ~50 mérföld) Népesség: 70 000 fő, fontosabb város: Doran (30 000 lakos) Átlagos népsűrűség: 23 fő/négyzetmérföld Államforma: magiokrácia Lakosság: túlnyomórészt erv Nyelv: erv, közös, kyr, vanír, elf Vallás: a pyarroni és a törpe pantheon tisztelete, Ranil-hit, elf kalahorák Pénznem: korona
Az Arowin-hegység oldalában fekvő híres városállam a Szövetség szíve és Északfölde egyetlen nagy varázslóiskolájának otthona. A kis Gidan folyó fölé magasodó Unikornis-dombon hajdan Kyria-szerte híres Igere-szentély állt, amit a P.e. VIII. században három pap-mágus, Vinidius Artemora, Quirin Dan Jeir és Eloriol Calendil vett birtokba. Céljuk a kyr elődök mágikus tudásának átmentése és olyan varázslók kinevelése volt, akik majd újrateremthetik mindazt, ami feledésbe merült. A három alapító a mágia egy-egy alapformájának mestere volt, és eleinte csak e három ágazatot – a sík- és térmágiát, az időmágiát és a megidézés tanait – oktatták az iskola falai között.
„A valóban tudós fők úgy járnak, ahogy a búzakalászok; egyenesen és büszkén tekintenek a világra, míg üresek; ám midőn érettségükben megtelnek és a bölcsesség magvaitól duzzadnak, megalázkodva lehorgasztják fejüket.”
Jornam Wernatis, dorani mentalista
A domb tövébe kicsiny falu települt, mely a tanítványok számának gyarapodásával lassan városkává nőtt; az első egyszerű épületek mellé könyvtár és Weila-oltár épült. A világtól elvonultan élő varázslóközösség békéjére nem jelentettek komoly fenyegetést a káoszkori háborúk túlélői sem; a pyarroni időszámítás fordulójára Doran nagyvárossá fejlődött, amely szirtként magaslott a folyton változó törzsi királyságok tengerében. Vezetői már P.e. 462-ben fallal vették körül a települést, és elválasztották a mesterek, tanítók és növendékek lakóhelyéül szolgáló Belsővárost a polgárok lakta Külsővárostól. Míg a barbárságba süllyedt Északon hovatovább csodaszámba ment az, aki értett a betűvetéshez, Doran a világi tudományoknak is központjává vált. Kulturális hatása már ekkor messze túlterjedt a várost övező birtokok határán, még az uluk lakta Tiadlanból is érkeztek ide tanítványok. Pyarron szerint 348-ban felépítették a Szarvtornyot, és ezzel hivatalosan is befogadták a nekromanciát az elismert mágikus művészetek közé.
A Dawa Birodalom pusztulása után Észak-Ynev térségein élőholtak, homályszövők és más, lidérces kreatúrák kóboroltak. Bár az évszázadok múlásával a káosz és a pusztítás erői lassanként elcsitultak, a dorani mágusok – és különösképpen a nekromanták – érdeme, hogy szívós munkájukkal megtisztították az erv hercegségek területét az ott fészkelő sötét hatalmaktól. Nagyrészt áldozatos tevékenységüknek köszönhetően a Kettős Hold országainak lakói mindmáig rokonszenvvel és tisztelettel tekintenek a Doranban tanult varázslókra. A Távol-Nyugat néptelen pusztaságainak megtisztítása azonban lehetetlen feladatnak bizonyult. Nem csupán a felmérhetetlen veszélyek miatt: elvétve akadt olyan elhivatott adeptus, aki hajlandó lett volna élve eltemetkezni a vadonban, mikor képességei révén a Szövetség kebelén belül is magas posztra juthatott. A kis számú lelkes beavatottak egyike, Aina se Gillenthay varázslónő a helybéliek kérésére utazott a Dalbrak folyó vidékére, ahol a törzsek életét a hírek szerint ősöreg, megfakult szellemek irányították keserű megszállottsággal, újrajátszva a Hatodkor nagy csatáit. Aináról évek múltán érkezett az első híradás: a törékeny, nyugodt félelf asszony állítólag kéjvágyó királynőként uralkodik a leigázott helybéliek fölött, és dörgő szavú hadistennőként vezeti őket csatából csatába. Doran azonnali lépésre szánja el magát: az Ainát jól ismerő karaktereket küldi a rejtély kivizsgálására. Vajon tényleg a félelf varázslóasszony ül a gyorsan növekvő „birodalom” trónján? Ha nem ő, akkor kicsoda? Miért követi őket egy embervadász különítmény ahelyett, hogy nyíltan a segítségükre sietne?
A jómódú városállamot minden befolyása dacára is folytonosan fenyegették a környező fejedelmek háborúi. Világi hatalmának biztosítékát Doran a Vigyázók Rendjében látta, melynek magját az alapító mágusok szolgálatára felesküdött kyr harcosok leszármazottai alkották. Később a helyi földbirtokosok gyermekei közül is toboroztak tagokat, de létszámuk soha nem haladta meg az 555 főt. E mágikusan kondicionált, rendíthetetlen lovagok új tagot csak akkor fogadnak maguk közé, ha valamelyikük meghal. Nagymesterük ma a dorani titkosszolgálat feje is egyben. A varázslók nemcsak felszerelésüket és fegyverzetüket itatják át mágiával, hanem testüket és szellemüket is, így váltak a Hetedkor hadtörténetének egyik legütőképesebb alakulatává. Az erv honfoglalással vége szakadt Doran önállóságának. Urai tartósan nem szegülhettek szembe az egész Északot elözönlő hódítókkal, akik 546-ban – a legnagyobb uralkodóknak kijáró tisztelet mellett – átvették a város kulcsait a varázslórend nagymesterétől. Doran az újonnan alakult ország egyik grófsága lett, és II. (Balog) Irnach idejétől fogva számos kiváltsággal ruházták fel a tanácsokért és mágikus segítségért hálás uralkodók. Az egységes állam felbomlását követően azonban már nem létezett király, akinek engedelmességgel tartoztak volna, így varázstűzzel verték vissza Eren hercegét, aki 886-ban fegyverrel támadt a városra és annak függetlenségére. A varázslóváros 1457-ben lépett be az Északi Szövetségbe, és hamarosan átvette a tagok közötti érdekellentétek elsimításának kényes feladatát. A dorani diplomaták pártatlansága persze sok esetben viszonylagosnak bizonyult, amit ékesen bizonyít városuk rohamosan növekvő jóléte és befolyása. Ötévente a város falai között gyűlnek össze a Szövetség követei, hogy országaik közös jövőjéről tanácskozzanak. A fájdalmas emlékű VI. zászlóháború után megszervezték a Szövetség kémhálózatát, amelynek élén ma is dorani áll.
A mágusok megnövekedett lehetőségeiket főként varázshatalmuk gyarapítására használták föl, és számos téren a kyreket megközelítő eredményeket sikerült elérniük. A Hetedkor folyamán az elsők között alkottak gólemet az élettan valaha élt legnagyobb mestere, Deludus Mons irányításával.
Deludus Mons nem csupán az elfszabásúak élettanában volt járatos, nevéhez fűződik a híres állatgólemek megalkotása is. A Szarvtorony falifülkéiben ma is megtekinthetők a mester kisebb, körömnyi bogaraktól medve méretűig terjedő alkotásai. E kreatúrák közül némelyik még napjainkban is mozgásképes.
Ám kísérletező kedvüknek tudhatók be azok a manaviharok is, melyek a XII. zászlóháború előestéjén söpörtek végig Észak-Yneven, és kis híján széttépték a manaháló érzékeny szövedékét. A mágusok a dawai irreálmágia egyes tanításait követve szándékoztak új védővarázslatokat létrehozni, ám próbálkozásuk balul sikerült, minekutána respektusuk igencsak megkopott a Szövetség nagyjainak szemében.
Doran nagyjainak nevéhez nem csak szerencsés kimenetelű vállalkozások fűződnek. A XI. zászlóháborúban győztes Szövetség áttörhetetlen mágikus védelmet akart kiépíteni Dawa romjain. Elbizakodott dorani mágusok – mint utóbb kiderült, téves feltételezések alapján – megfejtettnek vélték Dawa irreálmágiájának egyes titkait, így építkezésekbe kezdtek az addig érintetlenül hagyott káoszkori romokon. Bár tervük heves vitákat váltott ki a Nagytanácsban, a déli császárság egyre erősödő fenyegetése végül az építkezés szorgalmazói felé billentette a mérleg nyelvét. P.sz. 3455-ben a szorongatott helyzetű Toron hadat üzent. Hatodkori mágiában járatos ügynökök támadtak a védműrendszer kulcsfontosságú építményeire, ami évezredek óta nem tapasztalt mágikus vihart indított el. A zászlóháborúk mindig is a manaháló háborgásaival jártak, de ekkora katasztrófára senki sem számított. Az egymás ellen menetelő seregek kezdetben csak annyit vettek észre, hogy az út mintha hosszabb, esetleg rövidebb lenne a megszokottnál, de alig egy hét múlva megtörténtek az első „ugrások” is: egy hajnalon Haonwell kapui előtt, messze a hadszíntértől, toroni hadtest sátortábora bontakozott ki a felszálló ködből. A haonwelliek megdöbbenése csaknem akkora volt, mint a toroniaké. Épp ilyen meglepetés érte a törpék második gyalogezredét: ők a toroni Abhras városba masíroztak be azzal a tudattal, hogy Gianagba értek. Félelmet és kilátástalanságot keltő asztrálhullámok nyargaltak Észak fölött; számos nagy sereg tűnt el úgy mindkét részről, hogy színüket sem látták többé. A vihar csak 3457-ben csillapodott le; addigra északi és toroni varázstudók sokasága áldozta életét a feléledt hatások semlegesítéséért. Ez az eset új indokként szolgált azok számára – mindkét oldalon – akik ki akarták venni a mágiahasználók kezéből a háborúk irányítását. Joggal mondhatjuk ezért, hogy Nyolcadkor eljövetelét a XII. zászlóháború csak előbbre hozta. Ez idő tájt kezdtek meggyengülni a toroni démonkutak pecsétei; újra megerősödtek a Dél-Qurioneia fölött húzódó Hasadékok, és rohamosan sokasodtak a különféle boszorkányszekták.
A mai Doran virágzó nagyváros, amelyet kettős falgyűrű övez. A sekély Gidan a falak tövében folyik északnyugat, a lankás dombvidék felé; kelet felől az Arowin bazaltsziklái tornyosulnak a város fölé komor fenyveseikkel. A folyó menti lapályon kaszálók húzódnak, az alacsonyabb dombok oldalát borító almáskertek fái között tanyaházak bújnak meg. A folyóba igyekvő felduzzasztott patakok vize malmok lapátjait forgatja. Doran jellegzetes látképét a varázslóiskola épületegyüttese, a csontfehéren magasba szökő Szarvtorony és az Adron-templom kék-arany színekben ragyogó, mázas cseréppel fedett toronysisakja határozza meg. Emellett még legalább harminc nagyszabású épület áll az Unikornis-dombon; ódon falaikat lonc és vadszőlő futotta be, udvaraikra évszázados fák borítanak árnyékot. Az iskola parkjának szépsége sokakat magával ragadott már, néha még olyan prózai lelkületű tanítványokat is, mint Alyr Arkhon. A füvészkertek labirintusa mögött a drakfaliget fái sötétlenek: ez az a hely, ahol az arra érdemes jelöltek kiválasztott voltuk tanúságául meglelhetik varázslóbotjukat.
A varázslóbot az erő és a kiválasztottság szimbóluma, a csatorna, melyen keresztül a varázsló a rá legjellemzőbb módon terjesztheti ki hatalmát. Úgy tartják, a bot együtt születik a dorani varázslóval, és halálakor együtt pusztul vele. Míg a botját meg nem találta, kínzó hiányérzet gyötri egész életében, mert lelkének egy szilánkja a faágba zárva várakozik arra, hogy a tanoncévei lezárásaként meglelje, és ismét magába olvassza őt gazdája. A varázslójelölt hosszú meditációk során tudhatja meg, hol keresse a botját. Annak fája rendszerint a varázslóiskola melletti drakfaerdőben található, ám ritka esetben messzebbre kell érte utaznia. Saját kezűleg kell levágnia, majd egy év elteltével elvégezheti rajta a Bot rituáléját. Ezzel a bot örökre lényének részévé válik, ő maga pedig ettől kezdve teljes jogú dorani varázslónak számít.
A Belsőváros lakói az iskola tanoncai, a világi stúdiumok hallgatói és a teljes jogú varázslók, valamint az államot igazgató Nagyok, akiknek kilétét évszázadról évszázadra sűrűsödő homály fedi. A város fölötti hatalmat a Varázslótanács gyakorolja, a Külsőváros polgársága mindössze két megfigyelőt delegál a testületbe. A Külsőváros általános képében nem, talán csak rendezettségében tér el az erv országok hasonló településeitől. Falai között a pyarroni és törpe istenek, valamint a dwoon Napúr templomai egyaránt megtalálhatóak; sőt, aki erősen keresi, még elf rönkszentélyre is bukkanhat közöttük. Tudható, hogy a sikátorok mélyén egy Weila-szentély is megbújik, ami jelzi: a Sorskovács kultusza – vagy legalábbis annak emléke – még nem veszett ki teljesen Ynevről. A bolthajtásos árkádok alatt könyvkereskedések és másolóműhelyek húzódnak meg. Itt mindig találni egy-két olvasmányaiba merült bölcset, akiről nem rí le: egyszerű titkár-e vagy a Szövetséget igazgató mágusok egyike. A főutca borozói papírboltokkal váltakoznak; mindegyik telve taláros diákokkal, akik éjszakákon át képesek folytatni parázs filozófiai vitáikat. Az öreg temető fölött emelkedő fellegvár a Vigyázók Rendjének főhadiszállása, százszorosan óvott menedék, amelyet szerteágazó alagútrendszer köt össze a város fontosabb épületeivel.
Mivel a város messze földről vonzza a tanulni vágyókat, és politikai súlyánál fogva követségek is gyakran látogatják, Doran lakói igazi világpolgárok. Bár Eren közel esik, itt még az elfeket sem éri bántódás, udvari orkok pedig különösen nagy számban élnek errefelé. A városlakók többsége az ervet vallja anyanyelvének, de sűrűn hallani közös vagy törpe szót is. Noha nem erről híres, Doranban kézművesek és parasztok is élnek, sőt: ők teszik ki a lakosság legnagyobb részét. Az ereni városok piacain keresett termékük a méregerős almapálinka, a querz, valamint az igen tartós bűvposztó, amelynek persze semmilyen mágikus tulajdonsága nincsen. Habár a városállam gazdasági súlya viszonylag csekély, politikai okokból mégis önálló pénzverdét tart fönn, ahonnan tökéletes kidolgozású ezüst- és aranypénzek kerülnek ki.
AJÁNLOM AZ OLDALT
