Az e néven ismert régió valójában többtucatnyi többé-kevésbé önálló királyság, hercegség, városnyi köztársaság és különféle vazallus területek szövevénye, ahol a tekervényes politikai viszonyok között még a helybeliek sem mindig igazodnak el, hát még a messziről érkezett utazók. A helyi érdekellentétek, valamint az etnikai és vallási különbségek a történelem folyamán mindig megakadályozták egy egységes birodalom kialakulását a területen.
    A különböző uralkodók méltóságnevei és az országnevek általában hajdani, nagyobb államok tartományainak emlékét őrzik. Persze az sem ritkaság, hogy puszta nagyzolásból választanak valami szépen csengő titulust, mint főkormányzó vagy régensmester.
    A folyton változó határok és befolyási övezetek között egyvalami állandó: és ez a virágzó kereskedelem. Azok a városállamok, apró birodalmak, nevenincs fejedelemségek és uradalmak, amelyek nem részesülnek áldásaiból, megmaradtak jelentéktelen, provinciális zugoknak. Nem meglepő, hogy az összes jómódú ország szinte kivétel nélkül a partvidéken fekszik, míg a szárazföld belseje felé egyre vadabbá, civilizálatlanabbá válik a táj. A Fahéjút létrejötte óta ömlik a partvidékre a kincses Dél megannyi áruja: bors és szegfűszeg, fekete ébenfa, dzsad gyapjúszőnyeg, kasmírkendők, shiqut-tea, illatosított dohány… A másik irányban habkönnyű tiadlani selyem, toroni üvegáru és abbitacél tömbök zötykölődnek az öszvérek hátán.
    A Fahéjút nem kiépített út, inkább karavánszerájok, itatóhelyek és vásárvárosok egymásutánja több ezer mérföldön át, akár heti járóföldre egymástól. A Mélysivatag szélén vág át a Taba el-Ibarán, átkel a Sheral keleti végének csontszáraz, kopott lankáin, míg eléri Damak szabad városát, amely egyben fontos tengeri kikötő, kapu a gorviki vizek és a Gályák tengere felé. Az út itt két főágra szakad: a nyugati a Nassur folyó kiaszott partjai mentén jut el az északi államok előőrséig, Kellomig, majd több fejedelemségen áthaladva Abasziszban ér véget. A keleti ág Alessist elhagyva a kopár, szikes Kwyn’Lior-alföldön kígyózik a kevély Rowon és végül Narvan kikötője felé.
    Mára dzsad kolóniák jöttek létre az út mentén elterülő városok mindegyikében, de délre szakadt ervek is szép számmal élnek falaik között. A kikötőkben gyakran hallani toroni szót a tengeri-közös, a Quironeia kalmárnyelve mellett, és sokan hódolnak a Háromfejű Úrnak is. Természetesen a pyarronita vallás messze a legelterjedtebb, legalábbis a III. évezred győzedelmes vallásháborúi óta.
    Az egyes országok kultúrája különös kaleidoszkópja az itt ható erőknek, ami mindenhol más színeket villant föl szemünk előtt. A tarka kavalkádot a teljesség igénye nélkül szemügyre véve a Sheraltól a Sinemos-tenger vizeiig, a következő kép tárul elénk: