A dwoonok földjéről mint gazdagon termő, dús televénnyel borított vidékről emlékeznek meg a leírások. Nem is alaptalanul, mert az ország központi részét alkotó hatalmas Vinali-medence az Unió területének kétharmad részét teszi ki. Az alföld az ország nyugati részére átnyúló Toroni-síkságban folytatódik, melynek asztallap simaságú vidékét minden tavasszal elárasztják a folyók, nyár derekáig járhatatlan mocsárvilágot teremtve. A lápokat és vízfolyásokat nyár-, fűz- és kőriserdők kísérik, melyekben vízimadarak, hódok és nádi farkasok élnek szinte teljes háborítatlanságban. A magasabb fekvésű részeket borító dús füvű pusztákat már feltörték a szorgos földművesek ekéi. Tavasszal és nyáron sűrű esők öntözik a vetést, de télen gyakoriak a nyugati puszták porát szállító szélviharok. Ilyenkor megesik, hogy vörös hólepel burkolja be a vidéket. A síkság enyhén emelkedik keleti irányban, ahogy forrása felé követjük az országon végigfolyó Armagasst. A középső tartományokban tölgyesek váltják föl a nyílt mezőségeket, majd a keleti határvidéken több ezer láb magas, hóborította csúcsokba ütközik pillantásunk. Ezek már a Kenzal ormai, a tiadlani határ áthatolhatatlan védbástyái. A dwoonok balszerencséjére délről, a Toron Birodalom felől sokkal hézagosabb a hegyek lánca. A Piderán több hágó is található, bár a görgetegköves hegyoldalak, zord fenyvesek és zúgó patakok éppen eléggé akadályozzák az előrenyomuló hadakat ahhoz, hogy inkább megkerüljék az egész hegységet. A Dassi-alföldön ellenben semmilyen természetes akadályba nem ütköznek – igaz, annál inkább feltartóztatja őket a várak szinte áttörhetetlen védvonala. A Vinali-medencét északról is hatalmas hegyek zárják le, a Daibol és az Uner-(Kopasz-) Daibol tömbjei. Végtelen erdeiben csak vadászok és havasi pásztorok élnek; a hegységet átszelő utakon napokig haladhat a vándor anélkül, hogy egy-egy boronafalú kunyhón kívül bármi jelét is látná az emberi jelenlétnek. Vadban különösen gazdag erdőség ez: medve, hiúz, havasi párduc és kőszáli kecske lakja. Legmagasabb csúcsa, a Haragos-tető jócskán meghaladja a négyezer láb magasságot; mondják, tiszta időben egyszerre látni róla Davalon és Erigow fellegvárát. A hegység nyugati lábának dombjai között, az erigowi határ közelében a sekély, mocsarakkal szegélyezett Vinali-tó tükre csillan.
A Daibol hegyvidékén élők népmeséiben gyakran felbukkan a Hegyek Asszonyának alakja, aki káprázatokkal és hamis ösvényekkel csalja tévútra a vándort. Az öregek szerint a gonosszá lett szellem egykor gyönyörű leányként élte mindennapjait egy kicsiny faluban, és számtalan ifjúnak szédítette meg a fejét. Volt, aki a csalfa szépség kegyeiért vagy éppen féltékenységből kést ragadott, hogy hamarosan vesztőhelyen vagy a mocsarak többi bujdosója között átkozhassa ostobaságát. Mígnem egyszer a lányt megpillantotta a helybéli uraság, aki ugyan már igencsak benne járt a korban, de a csodálatos teremtés bájának nem tudott ellenállni. Eltaszította hát magától hites feleségét, hogy nőül vegye a leányt – aki persze hamarosan szarvakkal ékítette az ő homlokát is. A lovag haragja nem ismert határt, de feleségének sikerült elmenekülnie. A Kopasz-Daibol bércei közt lelt menedéket, ahol szépsége rabigába hajtotta a hegy szellemét is. Ő aztán asszonyává tette, és szellemléttel ajándékozta meg a szökevényt; aki máig nem tud parancsolni szívének, és megpróbálja ujja köré csavarni az erre járó utazókat. Az ilyenkor hirtelen felbukkanó szakadékok és lezúduló sziklagörgetegek tanúsága szerint ezt féltékeny ura igen rossz néven veszi. Más mesék szerint a Hegyek Asszonya szökni próbál férjétől, és pusztán segítségért fordul az erre járó utazókhoz.
AJÁNLOM AZ OLDALT
