Ha igaz, hogy Damakban már a délvidék levegőjét szívja az ember, akkor Alessist a dél-quironeiai városok hangulata lengi be. Damaknál négyszáz mérfölddel északabbra, a Nament-sivatag peremén fekszik, ahol a rowoni hegyekből jövő Essla folyó a tengerbe ömlik. Az Essla vízjárása meglehetősen szeszélyes, szárazabb években egyetlen csepp vize sem éri el a tengert: hosszú útja során mindet felissza a szomjas föld.
Ritkás fűvel benőtt, elszórt facsoportokkal tarkított poros síkságon magasodik a fehér falakkal övezett város, amely a forró levegőben lebegni látszik a horizont fölött; védművei az errefelé portyázó orkokat hivatottak távol tartani. A sík vidéken már ötven mérföld távolságból is kivehető a város látképét uraló Tharr-templom tornyainak ragyogása. A hivalkodó, tíz hold alapterületű épületegyüttes jó száz éve épülget, de mindmáig egyetlen részét sem sikerült felszentelni. Abasziszi diplomaták korábban a partvidék homokjában rejlő gyémántkincs miatt akarták szoros kötelékekkel hazájukhoz kapcsolni a kis országot, de fáradozásuk az alessisiek passzív ellenállása miatt nem vezetett eredményre.
Az alessisi Tharr-templom egyik félkész tornya egyetlen éjszaka alatt felépül. Rákövetkező éjjel egy kupola emelkedik a magasba, aztán pedig a főtemplom homlokzata készül el az éj leple alatt. A városban szinte tapintható a feszültség, egyesek szerint a helytartó által felidézett démoni erők segítik az építkezést. Épp ezért nagy a titok kinyomozására felbérelt csapat döbbenete, mikor kiderül, hogy a megbízó maga a város helytartója. – Ellenben ha ez mégis téves értesülés, akkor ki adja ki magát Nessim Estanninak, és mi érdeke fűződik ehhez? És főleg: hová lett az igazi uralkodó?
Az építkezés tempója jól jellemzi ezt a helyet, ahol bármi történjék is, az élet lassú és nyugodt mederben folyik. Jobbára aszisz és gorviki származású lakói némi értetlenséggel figyelik a déli szomszédváros lázas sürgését – tőlük ez elképzelhetetlenül távol áll. Noha Alessisen éppolyan szakadatlan folyamként áramlanak keresztül az áruk, mint Damakon, az emberek mentalitása itt egészen más. A lakosok kedvesek és segítőkészek, meghallgatnak minden vándorprófétát és dalnokot, de ha elunják magukat, odébbállnak. Inkább elmennek valamelyik bordélyba vagy házuk hűs falai közé húzódnak a napsütés elől, semhogy naphosszat a piacon nyüzsögjenek. Kényelmes és jól kiépített kikötőjében Gorvikból és a Sinemosi Liga városaiból érkezett hajók pihennek; hajójavító műhelyei jó hírnévnek örvendenek – bár szemérmetlenül drágák, hiszen a szálfát messze északról kell hozatni. Az apró állam önjelölt fejedelme jelenleg Nessim Estanni, aki láthatóan csak hóbortos kedvteléseinek, műkedvelő okkultista praktikáinak él, és alattvalói nagy aggodalmára erős érdeklődést mutat a demonológia tiltott tudománya iránt.
„Alessis Szíve” néven ismeretes az a tyúktojás méretű gyémánt, mely a városhoz közel, a tengerparti homokból került elő. Egy tizenhárom éves fiú, Larkeni Bogromo lelt rá vagy négyszáz éve. Saját elbeszélése szerint egy fiatal lány szelleme vezette ahhoz a kicsiny lagúnához, ahol a követ megtalálta. Mikor a gyémántot a kezébe vette, a félig áttetsző jelenés eltűnt. Az Alessis Szívének későbbi tulajdonosai közül többen voltak, akik látni vélték a kísértetet. Igaz vagy sem, számtalan mese, legenda szövődött az értékes drágakő és a halott lány szelleme köré, melyeket még távoli földeken is szívesen mesélnek a bárdok a fogadók füstös homályában éppúgy, mint a várkastélyok lovagtermeiben. A kő ma Alessis helytartójának tulajdonában van. Meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt évszázadok során már számtalanszor megpróbálták eltulajdonítani, de az minden alkalommal megkerült, s egy-két hét alatt visszatalált a városba. Nessim Estanni azonban úgy véli, a gyémántot hazafelé vezető útján nem árt támogatni némi profán kutatással; ezért a karaktereket megbízza a kő előkerítésével, melynek az elmúlt héten ismét lába kélt. A helytartó finoman céloz arra, hogy a történtek mögött a múlt héten befutott gorviki galló, a Fekete Sellő titokzatoskodó utasai állhatnak, s egyben sajnálattal hozza tudomásukra, hogy a gorviki igen magának való népség, így a hajó törvényes úton való átkutatása szóba sem kerülhet. Az Alessis Szívének eltűnését nem verték nagydobra a városban – egyáltalán: valóban eltűnt a drágakő a helytartó kincstárából…?
AJÁNLOM AZ OLDALT
