magus-site
magus-site
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Erre tévedő árnyak
Indulás: 2005-01-23
 
Fajok
 
Harcos Főkaszt
 
Szerencsevadász Főkaszt
 
Harcművész Főkaszt
 
Pap Főkaszt
 
Varázshasználó Főkaszt
 
Mágia
 
Pszi
 
Bordak-pap

Bordak papjai (Kasztok)
   Wieros

  Mind vidám, bolondozásra, tréfára mindig kapható emberek. Ez azonban csak az egyik oldaluk! Ha kell istenük, elveik és az ital védelmében képesek halálosan komollyá válni. A halált megvetik és kigúnyolják, azonban nem céljuk hamarabb otthagyni a létezés eme síkját, ezért a harcban a végsőkig elszántak és csak a legvégső esetben hátrálnak meg. A jó ügy (vagy egy nagy hordó jó bor) érdekében képesek még a pokol fenekére is alászállni, mindössze legyen valaki, aki meggyőzi őket (ez általában nem nehéz)! Szeretik, ha az emberek jól érzik magukat körülöttük. Általában jó a humorérzékük, mindenkit igyekeznek megnevettetni; akár magukon is képesek nevetni, ha olyan a szituáció. Kedvelik a nótázást; gyakran valami bordalt vagy mulatós nótát dudolásznak, néha csak úgy, akár minden ok nélkül. Egyébiránt sokuk még a harcban is valami tüzes, buzdító dalocskát énekel teli torokból.

  Az ivás számukra több egyszerű létfenntartó cselekvésnél; az ivás szent feladat! Bármily szeszesital fogyasztásáról legyen szó, mindig megadják a kellő tiszteletet. Az első kortyot mindig alaposan megízlelik, megforgatják a szájukban, és hálát adnak érte Bordaknak. Mindig hangsúlyozzák: egy jó kupa borral nem érhet fel semmi (talán csak egy kupa még jobb)! Ha italról van szó, a Bordak pap szavának mindig hihetünk. Ha van rá lehetőség, csakis alkohol tartalmú italokat fogyasztanak, de Bordak nem tekinti szentségtörésnek, ha valaki ettől eltér. Egy megkötés azonban van: minden nap minimum egyszer fogyasztaniuk kell alkoholt!

  Bordak hívei általában kezdetben nem a Boristen hívei, csak később válnak követőivé, amikor megismerkedtek tanításaival. Ez áll a papokra is! Ennek megfelelően Bordak szolgái között sok a váltott- vagy ikerkasztú karakter. Figyelem! Az azonban ritka, hogy egy másik isten papja váljon Bordak hívévé, pláne papjává. Ez csak abban az esetben elképzelhető, ha az adott személy oly mértékű alkoholizmusban szenved, hogy az istenség papját eltaszítja, varázshatalmát teljes mértékben megtagadja tőle!

  Faji megkötés: csak emberek, esetleg (KM engedélyével) törpök és félelfek lehetnek Bordak papok.


KÉPESSÉGEK - ALAPÉRTÉKEK - KÉPZETTSÉGEK


A kidobási táblák és értékek a papoknak megfelelően alakulnak, a következő kivételekkel:



 

Egészség: 2K6+6 Állóképesség: K10+10
Ép alap: 4 Fp alap: 8
Fp/Szint: K6+3 Kp(KSz)/Szint: 4 (15%)



*: a kyr-Y pajzsbontását nem ismerik!

Százalékos rendszerben:

  • Fejlesztési KSz: 40%/Szint (5. TSz-ig)
  • Feltétel: 5. TSz-ig minimum 2 megadott szakmának meg kell haladnia az 50%-ot!


    ÚJ KÉPZETTSÉG:

      Italismeret: az italozás egyidős a mezőgazdasági kultúrákkal. Yneven, ahogy sok más síkon szintén, emberek és más szerzetek szívesen fogyasztanak különböző szeszesitalokat. Hogy mit, hol és milyen alkalomból isznak, az gyakran városállamonként elérő lehet. Eme képzettség Ynev temérdek italfélesége és az italozással kapcsolatos helyi szokásokban igazít el. Szakosítások: precíz tájegységek (pl. kisebb városállamok); italtípusok: borok, pálinkaféleségek, sörfajták.

          AF (6 KP): a karakter ismeri a jelentősebb országok, tájegységek jellegzetes alkoholféleségeit, illetve az arrafelé dívó fő "kocsma szabályokat". A szakosításban felvett italtípus fajtái között nagy általánosságban eligazodik; kb. képes az íz-szín-illat hármas alapján beazonosítani olyan fajtát is, amit előtte esetleg még nem fogyasztott. Az évjáratok közül csak a kiemelkedőbbeket, valamiért különlegeseket tudja felismerni.

          MF (18 KP): a karakter szinte minden, az ynevi kereskedelemben fellelhető italt ismer. Ismeri a kisebb tájegységek (pl. nagy városok, tartományok) jellemző italozási hagyományait. A szakosított italtípus szakértője. 250 évre visszamenőleg felismer bármely évjáratot, de még az öregebbeket is csak max. K3 évvel téveszti el. Fiatal anyagoknál gyakran még a termelőt vagy a főzdét is be tudja azonosítani. Bizonyos esetekben egyetlen kortyocskából vagy akár az ital árnyalatnyi színeltéréséből képes egy italméreg felismerésére.


    KÜLÖNLEGES KÉPESSÉGEK

  • A papi mágia Kis Arkánumának használata. Szféra: Lélek. MP alap: 9 MP/Szint: 5+K2
  • Szesz-varázsitalok Mágiája (ld. alább)
  • Italkérés: a pap szintenként kb. 1 dl töményt, 5 dl bort vagy 1 l sört kérhet. A pia a Szent Szimbólumon keresztül érkezik, és akár kisebb adagokban is kérhető, igaz a típusok nem kombinálhatók. Az ital pontos fajtája nem határozható meg, azonban az mindig finom és jó minőségű lesz (ha nem, az intő jel!). Az így kapott italt a pap elfogyaszthatja vagy másnak is adhatja, de nem bocsáthatja áruba, mert ezzel megharagítaná az istent!
  • Részleges alkohol-immunitás: kevés pap mondhatja el magáról, együtt italozott (pláne életében) istenével. Ez a Boristen szolgáinak nem nagy kunszt, ugyanis minden általuk rituálisan elfogyasztott szeszesital TSz x5%-nyi része (max. 25%) az Örök Mámoroshoz kerül! Ez egyfajta áldozat, hogy sose hagyják ital nélkül örökké szomjazó istenüket. Ezt papjaitól mindig (kivéve, ha az adott pap kegyvesztetté válik szemében) elfogadja, de ebben a kegyben részesülnek a Mámor Miséken résztvevő hívek is (ők a celebráló TSz-jének megfelelően áldoznak Bordaknak). Persze a nagy mennyiségű elfogyasztott alkohol is bír számukra némi immunizáló hatással: minden 3. TSz után +1 módosítót kapnak alkohol elleni mentődobásukhoz.


    FEGYVERTÁR


      A papokat Bordak nem korlátozza vért vagy fegyver megválasztásában. Egyetlen szabály van csak: mivel becsípetten nehéz valamit eltalálni, a célzó fegyvereket és általában a hajítófegyvereket hanyagolják. Gyakran valami könnyen forgatható és még viszonylag ütőképes eszköz, pl. hosszúkard, a fegyverük. Kocsmai csetepatékban persze csakis öklüket, illetve a kezükbe kerülő tárgyakat használják, fegyvert sosem! Vértek közül a könnyű, mozgást nem akadályozó fajtákat részesítik előnyben. A váltott- vagy ikerkasztú karakterek megtarthatják előző kasztjuk tradicionális eszközeit.


    ÉLETUTAK - BORDAK-PAPOK A JÁTÉKBAN


      A Boristen szolgái előtt a következő lehetőségek állnak:
  • Hittérítés és zarándoklat: a JK papok túlnyomó többsége Ynev tájait járva terjeszti Bordak tanait, és igyekeznek minél több hívet szerezni az Örök Mámorosnak. Útjuk során sorra járják a kisebb közösségeket, így ők az egyház hírvivői, akik segítenek megőrizni a távoli, elszigetelt hívők identitását is. Ezek a papok emellett kötelességüknek érzik minden Bordak nevével kapcsolatos hely felkeresését.
  • Kutatás: sok borszolga szabadidejét újabb italok, bájitalok, esetleg varázslatok kidolgozására fordítja és ebben Bordak nem akadályozza őket. Mások ősi kódexeket, fóliánsokat kutatnak, hogy nyomát leljék a Boros elveszett vagy feledésbe merült szent helyeinek, ereklyéinek.
  • A hívek lelki vezetése: a közösségek vallási vezetését általában az NJK papok végzik. A JK-k a vándorpapok életét élik, ezért a hívek lelki épülését ők nem tudják szemmel tartani. Később, öregkorukban, persze egyre kevésbé bírják a hosszas utazásokat. Előbb-utóbb tehát megtelepednek valahol és elvállalják valamely hívőcsoport hitbeli vezetését.

      Fontos! A mértéktelen alkoholfogyasztás terhelőleg hathat az egészségre. Ezért az egyfolytában holtrészeg papoknak minden szintlépésnél 5% halmozódó esélye van az Egészség csökkenésre! Ha ez bekövetkezik (általában egy kiadósan átmulatott éjszakán) a % nullázódik, és a kör a következő szintlépésnél újraindul. Váltott- és ikerkasztúak a fent említett levonás idején mentesülnek ez alól! (A váltott- vagy ikerkasztú karakterek kötelesek a pappá válástól számítva fokozatosan k6/2 pontot - lefelé kerekítve - levonni az Egészségükből.)
  • Bordak, avagy az ittasok és mulatozók védistene (Cikkek)
       Wieros

    "Nos, kíváncsiak vagytok hogyan találkoztam a Boros Bordakkal?? … Mindjárt elregélem, csak először had’ nedvesítsem meg a gigámat! … Mi? Mily' történet?! Ja, az a történet! Tehát, mint heves és oly meggondolatlan fiatal még másképp kerestem kenyerem. Vonzott a dicsőség és a hírnév, ezért inkább az aréna homokján, semmint a kocsmapultnál versengtem. Nem voltam épp egy kétbalkezes tökfilkó, így történhetett, hogy megnyertem a geviti viadalt. Aznap este elmentünk a cimboráimmal megünnepelni a győzelmet. Fel is öntöttem a garatra úgy istenesen, sőt! Egy ugri-bugri, nyiszlett, de amúgy túl nagyszájú harcos kötekedni kezdett velem, hogy miért nem ürítem poharam Arelre, ha már az arénában ily kedves volt hozzám. Erre csak annyit válaszoltam: én Arelban nem hiszek, az Ital az én istenem! "Hát, ha az, mutasd meg!!" - kiáltott fel ő. Nem is visszakoztam; ha egyszerre három ellenfelet vertem le, akkor csak nem fog kiütni pár feles; igaz, picit nyugtalanított a másik fölényes mosolya. A legerősebb, gyűszűs rozspálinkát kértük ki és kezdetét vette a párviadal. Az első tucat pohárka még jól jött, de lassan azért kezdtem érezni a hatást, míg a másik minden gond nélkül gyűrte le az újabb porciókat. Kezdtem megijedni; már tán két tucat üres pohár volt előttem, de mintha én kétszer annyit láttam volna, a nyúlképű pedig még mindig mosolyogva hajtotta le az újabb és újabb poharakat. Az istenekhez kezdtem fohászkodni, mégse maradjak már szégyenben! Ekkor, talán már túl a három tucaton, a másik arca hirtelen elszürkült és abban a minutumban lefordult a székről! Mint mondják nem is szenvedett soká, mert másnapra holtan találtak reá! Én sem voltam azonban jobb bőrben! Mintha démonok kugliztak volna a fejemmel és éreztem, hogy hamarosan megint találkozom a győzelmi vacsorámmal. Hogy mégse érjen eme gyalázat mások előtt, kitántorogtam a fogadóból és az itató felé vettem az irányt. Próbáltam rókázni, de valahogy nem sikerült; ígyhát elterültem a vályú mellett, és vártam a végzetem. Ahogy ottan heverészek egyszercsak megszólal egy távoli hang. Már azt hittem az egyik haverom szemtelenkedik, mert azt kérdezte: kérsz egy kis bort pajtás? … Ahogy felnéztem, megláttam Őt, a Nagy Borost. Be voltam ám rúgva, mint ama abasziszi öszvér, de sok minden tisztán megmaradt. Valami szürkés köntösfélét viselt, a fején talán szőlővesszőkből font koszorút hordott és hosszú, hosszú szakálla volt. A kezében egy borosflaskát fogott, másik hóna alatt egy kisebb hordót tartott. Hogy mit beszéltünk arra nem emlékszem... Aztán döntöttem úgy, megépíttetem ezt a kis ivót a győzelem utáni díjamból! … Nade sok beszédnek sok az alja! Inkább igyunk! Már úgyis kiszáradt a torkom ettől a sok beszédtől…"

    Corneus Wokozi, Bordak hű szolgája, az ifini Csúnya Banya kocsma tulajdonosa




    "A fent említett vallás (erősen destruktív jellemzői ellenére), véleményem szerint nem jelent veszélyt a pyarroni, illetve egyéb társadalmakra. Követői nem vétenek a Paktum ellen, önpusztító kultuszuk pedig területileg jócskán behatárolt, ezért semmiféle komolyabb ellenintézkedést nem javasolok. Azonban támogatok minden további megfigyelést, illetve eme kultusz sárga indexen való tartását!"

    Pater Udo Stuzzi: Jelentés a Bordak hitéről az Inkvizíciós Ligának (részlet)



      Egy kultusz, ami egy, egyesek által károsnak ítélt, szenvedélyt éltet. Egy isten, aki védi a mulatozókat, az italozókat és kegyelmében részesíti az idült alkoholistákat is! Ő Bordak, a szeszesitalok, a tivornyák és a részegek pártfogója, a Nagy Boros, a Feneketlen Hordójú. Feltűnése Yneven, egyes ősi feljegyzések alapján, a kyrek hanyatlását követő Káoszkor derekára tehető. Bár kultusza azóta változatlanul él a kontinensen, mégsem vált népszerű tömegvallássá. Nem is hinnénk, de a hit követőinek száma sohasem haladta meg a 150 ezer főt! Ebből kifolyólag inkább kisisteni kultusznak vehető. A kis hívőszám a következő okokkal magyarázható:

  • A gyökértelen kultusz: ynevi jelenléte alatt eme vallást egyik panteon vagy más hit nem fogadta be. Ha Bordak talán valamely panteon tagja, az a valláscsoport a kontinensen nem fellelhető vagy igencsak kevéssé ismert! Ezért ahol a Boristen hitközösségei feltűnnek, ott maximum eltűrik őket és, ritka kivételektől eltekintve, sohasem támogatják!
  • Bordak, az önző: Bordak talán nem önhibájából, de képtelen ynevi híveit kellő támogatásban részesíteni. Emellett senki nem tudja, mennyire képes majd támogatni a túlvilágon hívőit, sőt papjait!
  • Az alkohol öl, butít…: a végső és legfontosabb ok a kultusz által szent kötelességnek tartott italozás. Mert bár a papok bizonyos mértékig mindig védettek az alkohol káros hatásaival szemben, ez a többi hívőre csak egyes alkalmakkor teljesül! Bordak vallásának követői jelentős számban (kb. 60%) súlyos alkoholisták, és mint ilyenek ritkán élnek tovább 40-50 évnél!

      Egyébként a vallás nem támaszt túl nagy követelményeket a híveivel szemben. Bordak csak bizonyos alapvető szabályokat (pl. minimum napi egyszeri alkoholfogyasztás) és erkölcsi elveket (pl. mindig tiszteld az idősebbet) állít követői elé. Elvetik a negatív vonásokat, mint a kapzsiság, önzés, gonoszság; leginkább az Élet értékét tartják szem előtt. Alapelv: élj jól, mulass sokat, hisz az élet rövid! Ezen elvek ellen vétőket mélyen elítélik és szeretik megleckéztetni, de súlyos esetekben nem riadnak vissza a keményebb eszközöktől sem. Bordak másrészről nem ismer halálos bűnt; minden vétkes hívő hosszú (akár élethosszig tartó) vezekléssel megválthatja bűneit. Káosz és Rend kérdésében nem elhatározott, bár papjai gyakran inkább az első felé húznak.


    BORDAK EGYHÁZÁRÓL


      Mindjárt az elején kijelenthetjük, hogy Bordak nem rendelkezik kifejezett egyházzal, mivel követői kisebb elszigetelt közösségekbe tömörülnek, melyek egymással csak ritkán tartják a kapcsolatot. Mindazonáltal vannak egyes területek, ahol a közösségek sűrűbben helyezkednek el, és így mód nyílik a szorosabb együttműködésre. Az ilyen "nagyközösségek" kb. püspökségek mintájára épülnek fel, élükön egy-egy tapasztaltabb (min. 12. TSz) pappal. Ilyen "nagyközösségből" kettőt tartanak nyílván: az alvinumit, az Északi Városállamokban és egyet a Kereskedő Hercegségekben. A többi kisebb közösség ezeknek lenne alárendelve, de ez csak az elmélet! A 2776-ban tartott nagygyűlés óta nem volt példa rá, hogy az összes kis gyülekezet alávetette volna magát minden kérdésben. A nagygyűléseket 12 évente rendezik meg és rendszerint a papok 70%-a részt vesz rajtuk. Ott vitatják meg a fontosabb egyházi kérdéseket, igaz, egyes rossz nyelvek szerint csak részegeskednek egy álló hónapig. A hierarchia Bordak papjai között egyszerű: nincsenek rangok, a tapasztaltabb felette áll a tapasztalatlanabbnak. Ez alól csak a "nagyközösségek" választott vezetői kivételek, akik erre nem feltétlenül kötelesek.

    Szent jelkép: változó, de mindig kapcsolatos az ivással. Pl. fedeles kupa, boros pohár, csap. Közös tulajdonságuk, hogy mind fémből készült és vésett motívumok borítják.

    Áldozat: ital (mi más?) vagy tárgy áldozat. Az italt általában az oltárra folyatják vagy a földre löttyintik. Tárgyáldozat lehet például egy szép boroskancsó vagy egy rézberakásos flaska.

    Jeles napok: három ilyet tartanak:
  • Mámoros napok: a tél végén megült, egyhetes tavaszünnep. Kb. a szőlő megmetszésének idejére kerül, mert ekkor áldják meg a papok a tőkéket.
  • Szüreti mulatság: a szüret utáni napokban.
  • Az újbor ünnepe: tél közepén tartják, amikor már megerjedt a must és áttöltik a hordókba. Ekkor a papok a bor ízéből és színéből jósolnak a következő évre.

    Elterjedés: Északon leginkább a Városállamok és Abaszisz területén, emellett jelentéktelen kisközösségek fellelhetők még a Riegoy-öböl mentén is. Délen a Kereskedő Hercegségekben és az ottani Városállamokban tudtak gyökeret verni. Persze a vándorpapok bárhol megjelenhetnek!

    Elfogadottság: a Bordak egyház elfogadottsága elég vegyes. Az Inkvizíciós Liga már évszázadok óta Sárga Indexen tartja a vallást. Ez azt jelenti teljességgel képtelenek megbízni a Boristen szolgáiban. Azonban ez sem teljesen egységes álláspont: a Fekete Hadurak (különösen Toron) ellen főleg az utóbbi fél évezredben tanúsított tevékenységük miatt az Északi Szövetségben sok pártfogójuk akad. Délen a helyzet összetettebb, mert a Borszolgák a négy pólus (Pyarron-Krán-Shadon-Ordan) között őrlődve senkitől sem kapnak bizalmat és támogatást. Általánosságban elmondható, Bordak hite csak ott tudott Yneven meghonosodni és tartósan fennmaradni, ahol nincs erős, központi államvallás.


    EGYHÁZTÖRTÉNETI ESEMÉNYEK


    P.e. XI. sz.: a Boristen megjelenésének első jelei Yneven. Töredékes leírások egy kútról, amiből bor folyik. Itt említenek először egy nevet: Bacc'urdack.

    P.sz. 549.: Ornus Welanes, Bordak kegyeltje, közösséget alapít Erionban. Az új vallásnak hamarosan számos híve akad, leginkább az alacsonyabb néprétegekben. Welanes felépítteti a Kőkupa kocsmát, melynek alagsorában alakítja ki Bordak első ma is ismert ynevi templomát.

    P.sz. 2573.: az Alvinumi Csoda. Alvinum városát egy sértődött boszorkánymester megátkozta: az összes forrás és kút elapadt vagy mérgezetté vált a környéken. Ráadásul a várost éppen egy zsoldossereg zárta körül. Janus Verdellyn Bordak-pap a városban tartózkodott és felajánlotta segítségét a helytartónak. Janus Bordak segedelmével megindította a város kútjait, igaz azokból egy álló hétig csak bor vagy sör folyt! Ezekután egy hatalmas esőfelhőt idézett az ostromlók fölé, amiből bor kezdett esni. A zsoldosok, akiket ugyancsak kínzott a vízhiány, elvesztették a fejüket és próbáltak minél többet összegyűjteni az isteni nedűből. A zavart kihasználva a milícia kitört a városból és szétkergette a körülzáró sereget. Alvinum felszabadult! A város nem volt hálátlan: hatalmas katedrálist emeltek Bordak tiszteletére. Alvinum azóta a kultusz északi központja, a templom pedig minden ynevi hívő legnagyobb zarándok helye.

    P.sz. 3151-3152.: a Korussi Borháború. Koruss város vezetősége a különleges Feketedombi almabor előállítását és kereskedelmét monopóliumba vette, és kiviteli adóját háromszorosára emelte. Elwax con Arlones, Bordak fanatikus szolgája és a Feketedombi legnagyobb termelője erre válaszul vallásháborút indított. Sikeresen összeverbuvált mintegy 5000 hívőt és saját pénzen felbérelt 200 ereni zsoldost. Két vesztett csata után a korussi vezetés inkább visszavonta intézkedéseit, majd lemondott, átadva ezzel a hatalmat con Arlones-nek.

    Bordak mágikus fegyvertára (Mágia)
       Wieros
    EGYEDI VARÁZSLATOK


    Borfakasztás:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: folyamatos
    Mp: 10
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 3 kör

      A Vízfakasztás varázslattal egyezik, azonban itt bor vagy a névvel ellentétben akár sör fakasztható. A Vízfakasztásnál leírtak itt is érvényesek! A bor mennyisége 1l, a söré 2l szintenként. A minőség átlagosnak mondható, de egyes helyeken (pl. mocsarak, elátkozott helyek…) romolhat!


    Bordak tréfája:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 6/pohár (kb. 4-6 dl)
    Hatótáv: 15 láb
    E: 10
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 3 szegmens

      A pap e varázslata egy pohár vagy kisebb flaska italt változtat át valami mássá: vízzé, ecetté, trágyalévé, vizeletté… Megkötés, hogy a termék nem okozhat halált vagy maradandó károsodást; tehát tömény savak és lúgok nem jöhetnek szóba! Egyszerre akár több külön adagra is kimondható a varázs, így egyszerre akár egész asztaltársaságoknak okozható kellemetlenség.


    Italteremtés:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 4
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 1 kör

      Az varázslattal szintenként 1dl tömény, 5dl bor vagy 1l sör teremthető. Az agyag valamilyen kupában, pohárban, korsóban vagy egyéb edényben jelenik meg, amit a papnak a varázslás alatt érintenie kell! Előnye, hogy +3 Mp-ért a pontos fajta, sikeres Italismeret próbával pedig az évjárat is meghatározható. A teremtett ital áruba nem bocsátható!


    Italszaporítás:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 20/újabb szorzó
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: újabb szorzó x10 kör

      A varázslat egy már létező ital (bor vagy pálinka) mennyiségét növeli meg. Különösen hasznos lehet, ha a borszolga valami ritka fajtából akar megkínálni valaki vagy az adott italból el kíván adni. A megszaporítandó ital mennyisége max. 1dl tömény vagy fél l bor szintenként.


    Cefre megérlelése:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: 3 óra
    Mp: 15/üst (max. 100 l)
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 30 perc

      Bordak papjait csak egy dolog tölti el türelmetlenséggel: ha sokat kell várni az italra. Ezt persze a bornál (a legszentebb matériánál) még csak megbocsátják, de a pálinkánál és a sörnél nemigen. Eme varázslat ezen a problémán segít, ugyanis drasztikusan lecsökkenti a cefreérés (illetve a sörerjedés) időigényét. (Gyakorlatilag az erjedésért felelős mikroorganizmusok és kémiai folyamatok felgyorsulnak.) 3 óra elteltével a termék kész a lepárlásra, kifőzésre.


    Italöregítés:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 12/év
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 1 perc/év

      A borszolgák e varázslata szintén az idő korlátait igyekszik leküzdeni. A bűbáj a borok és egyes tömény italok korát képes megnövelni. Nem kell ecsetelni, mennyire hasznos, ha nem kell akár évszázadokat várni az óbor kialakulásához. A varázslat előnye, hogy egy adag italra akár többször is kimondható. (Persze ritka az az üveg bor, ami sokáig húzza egy Bordak papnál! ) Szintenként egyszerre max. 1 dl tömény vagy fél liter bor "korosítható"!


    Italbolondítás:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 3/pohár (kb. 4-6 dl)
    Hatótáv: 15 láb
    E: 10
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 2 szegmens

      A varázslattal bármely pohár szeszesital bódító hatása megháromszorozható. Ízre, illatra, látványra az ital nem fog megváltozni, így a hatás hirtelen és letaglózó lehet! Egyszerre akár több pohár italra is ráidézhető.


    Tisztafej:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: végleges
    Mp: 5/mámorfok
    Hatótáv: érintés
    E: 5
    Ellenállás: mentál TME
    Varázslás ideje: 2 szegmens

      A részegség komoly hátrány, leginkább fegyveres harcban. Ynev veszélyes hely és ezt tudja Bordak is, ezért vértezte fel szolgáit eme varázslattal. A mágia hatására a pap vagy az alany, megtisztul az alkoholtól és mellékhatásitól. Akár a másnaposság kellemetlen tünetei is megszüntethetők. Hátránya, hogy a méreganyagok a szervezetből intenzív verejtékezés formájában távoznak, így az alany jellegzetes kellemetlen szagot nyer. A varázslatnak ellen lehet szegülni! Mód van a részleges detoxikálásra is, tehát nem szükséges a teljes részegség megszüntetéséhez szükséges Mp-ot befektetni!


    Bordak savanyú átka:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: maradandó
    Mp: 30
    Hatótáv: 25+TSz láb sugarú kör
    E: 40
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 2 kör

      Komoly büntető mágia. Hatására egy területen minden szeszesital megromlik: a bor megsavanyodik, a pálinka ihatatlanná válik, a sör megpeshed. Legutóbb a korussi borháboú idején alkalmazták nagy sikerrel: a papok Koruss összes városkapujánál és fő kereskedelmi útvonala mellett megátkozták a területet; komoly fejtörést okozva ezzel a városvezetőségnek, miért romlik meg minden a városból induló almabor szállítmány. Az átok feloldható a területről egy 10 körös engesztelő rituáléval. Egyes borszolgák csak rövid ideig hagyják az átkot egy területen egyes modortalan vagy kellemetlen kocsmárosok megleckéztetésére.


      Megjegyzés: a varázslat rokonságot mutat a boszorkánymesterek Enyészet posványa nevű varázslatával, ami nem véletlen, mert ez a varázslat is terület baktériumira hat. Állítólag egy aszisz BM képes is volt hatásaiban reprodukálni a varázslatot.


    Bordak mámoros lehelete:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: azonnali
    Mp: 22
    Hatótáv: 15 láb
    E: 5
    Ellenállás: Egészség próba
    Varázslás ideje: 1 szegmens

      Erős támadó varázslat. A pap vér- és bélrendszerének alkoholtartalmát kifújva súlyt le ellenfeleire. A varázslatot egy hangos vadkanmorgás kíséri, ami a használó torkából tör fel. A mágia a kilehelt tiszta etanolból egy láthatatlan, de átható szagú, 15x1,5x1,5 láb kiterjedésű felhőt képez. A felhőben tartózkodók Egészség próbát kötelesek tenni, amit ha elvétenek, azonnal lerészegednek (Totál mámorfok). A felhő zárt térben 3, terepen 1 kör alatt oszlik szét. A kifújt alkohol begyújtható (ehhez minimum egy fáklya szükséges!): a felhőt belobbantva 2K6, kifújás közben meggyújtva ("lángszóró") 4K6 sebzést okoz. (Az utóbbi alkalmazás során a részegítő hatás csak fele hatásfokkal működik (Erősítés x2 az Egészségpróba -1-hez) és némi kockázattal is jár: amennyiben a pap elvéti Ügyesség próbáját a "gyújtólég" visszaég és önmaga borul lángba!)
    Erősítés: 5 Mp/ -1 Egészség próba; minden 15 Mp erősítés után +K6/2K6 Sp begyújtásnál.


    Szeszkopó:
    Szféra: egyedi
    Időtartam: 2 kör/szint
    Mp: 11
    Hatótáv: 10+TSz láb sugarú kör
    E: 3
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 5 szegmens
    Erősítés: 3 Mp/2E

      A mágia a borszolga szaglását erősíti fel egy dologra: az alkoholra. Így hatótávon belül bármely ital helyét képes lesz kiszagolni, legyen az bármilyen hordóban, üvegben vagy rejtekhelyen. Csak a Leplezett vagy valamily módon abszolút nem párolgó italok észlelése ütközhet akadályba!


    Pincék géniusza:
    Szféra: egyedi, Lélek
    Időtartam: egyszeri
    Mp:10
    Hatótáv: korty
    E: 10
    Ellenállás: -
    Varázslás ideje: 5 szegmens

      A pap egy számára teljesen ismeretlen italról képes megállapítani pontos fajtáját és évjáratát. x2 Mp befektetésével a készítés helye és a készítő neve is ismertté válik számára, míg x3 Mp felhasználásával tisztába lesz a készítés minden titkával. Az így nyert információk végleg bevésődnek.


    Bordak jókedve:
    Szféra: egyedi, Lélek
    Időtartam: spec.
    Mp: 30
    Hatótáv: 20+TSz láb sugarú kör
    E: 8+TSz
    Ellenállás: AME/asztrál TME
    Varázslás ideje: 1 kör
    Erősítés: 4 Mp/E

      A mágia elsődleges célja, hogy minden a pappal mulató személy jókedvű legyen, és csak az ivásra meg a murira figyeljen. A varázslat addig fejti ki hatását, amíg az alanyok isznak. A bűbáj minden, a varázslás alatt a hatókörön belül tartózkodó személyre hat. Ők a varázslás befejezése után el is távolodhatnak a paptól; ha isznak, a varázslat nem szakad meg. Ha valaki a mágia alkalmazása előtt Bordaknak szentelt italt fogyasztott, az csak a Tudatalatti Mágiaellenállását használhatja! A varázslat áldozatainak érzelmeire a pap sokkal könnyebben hathat: a borszolga befolyásoló szónoklatait hallva -3-mal dobják Asztrál próbájukat. (Megjegyzés: tipikus lázadásszító varázslat… )

    SZESZ-VARÁZSITALOK MÁGIÁJA


      A Bordak papok, akárcsak más papok, képesek bájitalok, mágikus főzetek elkészítésére, ők azonban nem a klasszikus recepteket használják (e recepteket nem is képesek használni!). A Nagy Boros szolgái mindig valamilyen szeszesitalba foglalják a mágikus hatást! Ezt úgy érik el, hogy az adott italt készítése során ruházzák fel a kívánt tulajdonságokkal. Az italok előállítása csak annyiban tér el a normál megfelelőikétől, hogy a pap folyamatosan kántál közben és pár anyagi komponenst is belekever a lébe. (Itt jutnak fontos szerephez a pap Szakmai képzettségei.) E módszer előnye, hogy kevesebb Mp-ért több adag főzet állítható elő. Már kész alkohol-féleségek is felruházhatók a mágiával, de ez energia- (x1,5 Mp) és időigényes (akár 24 óra!).

      A szesz-varázsitalok különleges tulajdonsága, hogy (a normál bájitaloktól eltérően) akár több is hathat egyszerre egy személyen, de a hagyományos főzetekkel együtt nem hatnak! Az elkészített főzetekre a pap (és csakis ő!) alkalmazhatja az egyedi átalakító varázslatokat (kivéve Italszaporítás); ebben az esetben a varázslat a főzet ital komponensére hat a varázslat és a mágikus hatás nem változik. Az adott szesz-varázsitalok hatása, egyes kivételektől eltekintve, az elfogyasztott adagokkal nem nő arányosan! Pl.: 3 dl Gyógyital elfogyasztása x2 Ép vagy Fp mennyiség "visszatöltését" jelenti, azonban 6 dl Istenek italának megivása nem okoz x2 képesség növekedést!

      Az egyes főzeteknél feltüntetett mennyiségek irányszámok, tehát elképzelhető némi eltérés (max. 15%). Lényeges, hogy ne materialista felfogással álljunk neki varázsitalokat készíteni! (Értsd: egy Bordak pap sosem pipettával és szemcseppentővel áll neki méricskéli, hogy mennyi az annyi!) Elég eme értékeket csak kb. betartani. Az Előállított mennyiség a megadott Mp felhasználásával készíthető adag! Ha a pap rendelkezik pl. x2/x3 annyi Mp-tal, akkor a feltüntetett mennyiség x2/x3-át is előállíthatja egyszerre!


    AZ I. TÖRVÉNYKÖNYVBEN LEÍRT VARÁZSITALOK


    Gyógyital:
    Mp: alapkönyv!
    Előállított mennyiség: 5 dl
    Időtartam: maradandó
    Hatásos adag: 1,5 dl
    Ár: alapkönyv/2
    Alapanyag: borókapálinka; gyógyfüves tömények (lásd: Becherovka )

    Istenek italai:
    Mp: alapkönyv!
    Előállított mennyiség: 5 dl
    Időtartam: 1K6 x10 perc
    Hatásos adag: 3 dl
    Ár: 3 arany
    Alapanyag: félszáraz, extra jó minőségű bor

    Szerelmi bájital:
    Mp: 50
    Előállított mennyiség: 1 l
    Időtartam: 1K3 nap
    Hatásos adag: 3 dl
    Ár: 2 arany
    Alapanyag: fűszeres, édes vörösbor; enyhébb cseresznyepárlat
    Spec.: +15 Mp-ért személyre szólóvá tehető. A készítés során a kedvezményezett egy hajtincsét egy rózsaszálra kell tekerni és az a készülő italba kell áztatni.

    Bátorság itala:
    Mp: 25
    Előállított mennyiség 2 l
    Időtartam: 1K6 x10 perc
    Hatásos adag: 2 dl
    Ár: 3 arany
    Alapanyag: erős, száraz borpárlat; törkölypálinka; rozspálinka; kisüsti

    Gondolatolvasás itala:
    Mp: 45
    Előállított mennyiség: 2 dl
    Időtartam: 1K6 x10 perc
    Hatásos adag: 2 dl
    Ár:4 arany
    Alapanyag: jó minőségű fehérbor; ánizspálinka

    Szellemi frissesség itala (Agyfröccs):
    Mp: 45
    Előállított mennyiség: 1 l
    Időtartam: maradandó
    Hatásos adag: 3 dl
    Ár: 1 arany
    Alapanyag: száraz/félszáraz jó minőségű fehérbor : áldott kristályvíz = 3 : 1

    Átváltozás itala (csak ideiglenes változat):
    Mp: 90
    Előállított mennyiség: 2 dl
    Időtartam: 1K6 x10 perc
    Hatásos adag: 2 dl
    Ár: 6 arany
    Alapanyag: italkeverékek: pl. kevert csemegebor, tömény keverékek


    BORDAK EGYEDI VARÁZSITALAI


    Bordak mannája:
    Mp: 30
    Előállított mennyiség: 1 l
    Időtartam: maradandó
    Hatásos adag: -
    Ár: 1 arany
    Alapanyag: tiszta szesz : áldott kristályvíz = 2 : 1

      Nem egy bonyolult elegy, azonban Bordak hatalma átlényegíti és így különleges tulajdonsággal bír. Az italt fogyasztó személy annak az italnak az ízét és illatát érzi rajta, amiét csak akarja. A hatást azonban nagyban befolyásolják a fogyasztó elvárásai! Pl.: valakinek úgy kínálják oda, mint a legjobb predoci óbort, (feltéve, hogy már fogyasztott olyat!) annak fogja érezni. Ha még nem fogyasztott predoci óbort, az elvárásainak megfelelően fog alakulni a hatás. Persze a dolog a másik irányba is működik: "Bűn rossz ez a bor. Olyan, mint a tömény ecet!". Ebben az esetben, ha a fogyasztó hisz a kijelentésnek, tényleg fintorogva köpi ki az italt, amit ecetnek érez. Ha az ivónak nincs semmi elképzelése a várható ízről, (ami egy víztiszta, teljesen átlátszó folyadék esetén nagyon valószínű) az italnak semleges, víz íze lesz.


    Gyógysör:
    Mp: 15
    Előállított mennyiség: 2 l
    Időtartam: maradandó
    Hatásos adag: 3 dl
    Ár: 3 ezüst
    Alapanyag: barna sör + egy marék kutyaszőr hamuja

      Egyszerű és nagyszerű megoldás a macskajaj okozta problémákra. A bájital hatására elmúlik a másnaposság összes kellemetlen tünete.


    Gyorsító:
    Mp: 60
    Előállított mennyiség: 1 dl
    Időtartam: 1K10+TSz kör
    Hatásos adag: 1 dl
    Ár: 5 arany
    Alapanyag: rozspálinka; száraz bor tömény párlata

      A varázsital emberfeletti gyorsaságot kölcsönöz az őt felhajtónak. Az alany Gyorsasága időlegesen 20 lesz, harcértékeihez a következő módosítók járulnak: +10 KÉ, +25 TÉ, VÉ. Az időtartam lejárta után Állóképesség próbát kell tenni, amit ha elvét elájul és 1K10 percig nem is téríthető magához. Amennyiben a próba megvan, a használót Kábulat sújtja a hatásnak megfelelő ideig. Ha a próba dobás eredménye 10, az alkalmazónak pechje volt és egy teljes napra teljesen kiütődik (Totál mámorfok).


    Szőrkupac:
    Mp: 40
    Előállított mennyiség: 2 l
    Időtartam: 1K6 nap
    Hatásos adag: 3 dl
    Ár: 5 ezüst
    Alapanyag: sör

      Eme italt a borszolgák mások megleckéztetésére használják. Az italt elfogyasztó egyén minden testszőrzete iszonyú sebességű növekedésbe kezd, ami elérheti akár az óránkénti 2-3 cm-t is! A hatás az időtartam lejárta előtt csak 25 Mp-os Gyógyítással vagy 30 Mp-os gyógyitallal orvosolható.


    Nyelvkavaró:
    Mp: 30
    Előállított mennyiség: 5 dl
    Időtartam: 1K6 x10 perc
    Hatásos adag: 2 dl
    Ár:3 arany
    Alapanyag: bármi, minimum egy erősebb sör!

      Az italt elfogyasztó, amennyiben elvéti MME-t 50E ellen, képtelen lesz értelmesen beszélni, csupa zagyvaságot tud csak mondani. Ha az áldozat több nyelvet ismer, azokat véletlenszerűen, teljesen kaotikusan keveri egymással. Na persze ez még csak a kisebbik probléma! Egyes dolgok véletlenül, de teljesen érthetően kicsúsznak a száján. Egyetlen kicsiny kis gondolat és a baj már be is következett: pl. milyen bambán néz az a megtermett barbár… És az áldozat elszörnyedve veszi észre: a megtermett korg felé tart, hogy megleckéztesse, amiért az imént "idióta pelenkásnak" nevezte.


    Krayot illatvize:
    Mp: 25
    Előállított mennyiség: 5 dl
    Időtartam: maradandó (egy darabig…)
    Hatásos adag: 1 dl
    Ár: 2 arany
    Alapanyag: finoman átpárolt, jó illatú gyümölcspálinka; finom bor

      Nos, a büdös emberek általában visszatetszést keltenek a jobb érzésűekben. Krayot, Bordak kegyeltje gyakran találta szembe magát ezzel a gonddal egy-egy jócskán átmulatott éjszaka után. Ezért fejlesztette ki sajátos bájitalát. Az italt felhajtó személy minden pólusából kellemes illat kezd áradni. Pár csepp illatvíztől még a viselt ruha is átveszi az illatot. Az illat mindig utal a felhasznált alapanyagra! Azonban érdemes vigyázni e varázsital fogyasztásával. Túl sok adag elfogyasztása hatalmas illatfelhőt eredményez! (Krayot is járt így egyszer; szerencsétlenségére ellenfeleinek már fél mérföldről feltűnt átható szőlő illata a téli pusztában…)


    Sárkányfiók böffenete:
    Mp: 45
    Előállított mennyiség: 1 dl
    Időtartam: 12 óra
    Hatásos adag: 1 dl
    Ár: 3 arany
    Alapanyag: valami bitang erős lé! (pl. bepárolt égetett szeszek)

      Erős támadó szer. Az ital a felhajtását követő fél napon belül képes hatni. Az alkalmazás során a használó egy hatalmasat böffent. A szájából zöldes-kék ködgomolyagok áramlanak elő, melyek egy 3 láb sugarú felhővé állnak össze. A felhőben tartózkodó kötelesek Egészség és Állóképesség próbát tenni -2-es módosítóval. A hatások a következők:

  • 1. Fegyverhasználat (egy kategória) AF (25%)
    1. Kocsmai verekedés AF (35%)
    1. Vallásismeret (Bordak) MF (50%)
    1. Történelemismeret AF (10%)
    1. Legendaismeret AF (35%)
    1. Italismeret (egy szakosítással) AF (40%)
    1. Írás/olvasás AF (25%)
    1. Lélektan/Emberismeret AF (25%)
    1. Y (pyarroni) AF (10%) *
    1. Éneklés (mulatós nóták, bordalok) AF (30%)
    1. Szakma (szőlészet, borászat) AF (25%)
    1. Szakma (pálinkalepárlás) AF (25%)
    1. Helyismeret (hitközösség) AF (60%) NJK!
    2. Ökölharc AF
    2. Szakma (serfőzés) AF
    2. Herbalizmus AF
    3. Szakma (szőlészet, borászat) MF
    4. Alkímia AF
    5. Italismeret +egy újabb szakosítás MF
    6. Szakma (pálinkalepárlás) MF
    8. Szakma (serfőzés) MF


      A felhő nyílt terepen 1, épületekben 2 kör alatt oszlik szét átható bűzt hagyva hátra. A felhő tűz hatására nem lobban be, hanem erősen kormozó füstöt fejleszt.


    EGYÉB VARÁZSTÁRGYAK


      Bordak papjai az alapkönyvben leirt Mérgektől óvó amulett és az Igazság amulett készítésére képesek. Emellett adott számukra az Ametiszt mágia. Az ametiszt Bordak szent ékköve. Állítólag mennyei trónusa is egy gigantikus ametiszt tömbből van kifaragva. Az ametiszt mágiához egy minimum 30 karátos, tiszta szerkezetű kő kell, amit a pap 1 hónapig felszentelt tiszta szeszben tart Bordak oltárán. Ezek után egy 2 órás rituálé szükséges a kő mágikus tulajdonságokkal való felruházásához. A tulajdonságok skálája a TSz-el bővül:

  • 3. TSz: ha az ékkövet egy pohár, korsó vagy akár kicsi hordó italba mártják, annak részegítő hatását megötszörözi. A kő erre TSz-nyi alkalommal képes.
  • 6. TSz: az ametisztet egy kupa vagy kancsó italba mártva, az teljesen elveszti részegítő hatását. Az ital színre, szagra, ízre nem változik. TSz-nyi alkalommal használható.
  • 9. TSz: az ékkövet egy medálba vagy más ékszerbe foglalva pontosan megmutatja a 15 lábon belüli összes szeszesital helyét. A leplezett alkoholforrások is érzékelhetők, amennyiben Leplezésük nem haladja meg a készítő TSz x2 értéket. Félévente egyszer készíthető.
  • 12. TSz: az áldott követ medálba foglalva az +4 módosítót ad minden alkohol elleni mentődobáshoz. Vigyázat! Amennyiben a viselő egy napig nem fogyaszt alkoholt a medál a legközelebbi fogyasztástól 1 órán keresztül -4 módosítóval büntet! 2 évente egyszer készíthető.

      Az első két esetben használt kövek egy egyszerű fél órás szertartással újra tölthetők. Ismert még egy módszer, ami azonban JK-k számára ritkán hozzáférhető. 10 TSz-től maximum 5 évente a beavatottak felszentelhetnek egy ametisztet, amit a vallás legádázabb ellenségei ellen vetnek be. Ez a Szent Auzemus Bosszúja. Auzemus a Psz. 2700-as évek derekán próbált egy közösséget szervezni Toron keleti részén. Az alakulóban lévő csoportot azonban császári parancsszóra feloszlatták, a maroknyi hívőt pedig Obsor-nak minősítették és elhurcolták. Kevesen menekültek meg a Pidera-hegység bányáiból vagy a kínhaláltól a Háromfejű áldozati oltárain. Auzemus megmenekült és bosszút esküdött. Célpontjául a területileg felelős rontásérseket szemelte ki. Bordak áldásával elkészítette különleges ametisztjét. Bár az eszköz meg volt, azt nem tudta megoldani, hogyan juttassa a követ a rontásérsek italába. Ekkor rámosolygott a szerencse: megtudta, hogy egy helyi Morgena szektának ugyancsak meggyűlt a baja az érsekkel. Nagy nehezen sikerült megállapodnia velük. Ezután próbálta elhagyni Toront, azonban elfogták és csak tanítványának, a kő titkának egyetlen más beavatottjának, sikerült Tiadlanba jutni. A rontásérsek élvezettel nézte végig Auzemus, az "Iszákos Eretnek" kivégzését, de az ünnepi vacsora végét már nem érte meg!

    Szent Auzemus Bosszúja:

      A felszentelt ametisztet egy pohár italba mártva annak etanol tartalmát átalakítja metanollá. A hatás azonnali. Ha az előre meghatározott személy iszik az italból, azonnal Méregellenállást köteles dobni -6-tal. Ha elvéti, 1K3 percen belül szörnyű kínok között kiszenved. Amennyiben a próba sikeres, az áldozat 1K6 napos kómába esik, amiből vakon és szellemileg súlyosan sérülten ébred. Ez az állapot CSAK 120 Mp-os Gyógyítással szűntethető meg. Sem az ametiszt, sem az ital nem mutat gyanús jeleket. Csak egy min. 50E Fürkészés leplezheti le a cselt. A követ álcázásként ékszerbe vagy míves kupába foglalják. A kő csak egyszer, egyetlen meghatározott személy ellen vethető be!


    A RÉSZEGSÉG, AVAGY SZABÁLYOK ÉS MÓDOSÍTÓK AZOKNAK, AKIK NEM TUDTÁK MENNYIT BÍRNAK INNI


      A józanság vagy még inkább a részegség fokmérője az úgynevezett mámorfok. Ebből hármat különböztethetünk meg: spicces, részeg, totál (vagy más néven K.O.). Ezek jellemzői a következők:

  • Spicces: enyhe jókedv és oldottság. A reflexek még jól működnek, bár a kisebb, precízebb mozdulatokba becsúszhat némi hiba, de ez még könnyen korrigálható. Sokaknál előfordul a felgyorsult beszéd. Mágia és  még viszonylag problémamentesen alkalmazható.
    Morál: +1 KÉ: -5 TÉ: -5 VÉ: -10 CÉ: -15 Állóképesség: +1 Gyorsaság: - Ügyesség: - Akaraterő: - Asztrál: - Intelligencia: -1 Kudarc: 15% Fp: -

  • Részeg: megnövekedett jókedv és önbizalom. A reflexek egyre-másra hagyják cserben az áldozatot. A beszéd kezd belassulni, megszaporodnak az egyénre jellemző beszédhibák és a zagyva szavak. A koncentrációt igénylő cselekvések (pl. mágiahasználat) komoly kudarccal fenyegetnek. Megjelennek a céltalan, óvatlan, csapkodó mozdulatok. A mozgás koordináció kezd felborulni, az egyes balesetek (értsd. esés, felbukás) azonban még kikerülhetők (Ügyesség próba). Egyes esetekben fokozottan jelentkeznek a fáradtság tünetei.
    Morál: +3 KÉ: -15 TÉ: -20 VÉ: -25 CÉ: -35 Állóképesség: -1 Gyorsaság: -1 Ügyesség: -3 Akaraterő: -2 Asztrál: -2 Intelligencia: -3 Kudarc: 70% Fp: +10%

  • Totál: avagy a merevrészegség. A túláradó jókedv az agóniával váltakozik. A személy szinte mindenre rávehető. A mozgás koordináció megszűnik: az áldozat ide-oda dülöngél, és bármikor eleshet. Ha valaki ilyen állapotban képes mágiát vagy pszit alkalmazni, az maga a csoda! A beszéd teljességgel "folyékonnyá" és abszolút érthetetlenné válik. A merev részeg a helyszíntől függetlenül előbb-utóbb bealszik.
    Morál: +5 KÉ: elveszti! TÉ: -45 VÉ: -60 CÉ: -90 Állóképesség: -3 Gyorsaság: -2 Ügyesség: -6 Akaraterő: -4 Asztrál: -6 Intelligencia: -6 Kudarc: 99% Fp: +30%

      Hogy ki mikor kerül át egyik mámorfokból a másikba, azt az Egészség határozza meg. Persze egyes tényezők (éhezés, kialvatlanság, fokozott stresszhelyzet…) ronthatják az alkoholtűrést. Ezért az itt megadott mennyiségek az ideális esetet tükrözik. Ezen a KM helyzettől függően változtathat.

    1. Minden karakter kb. annyi tömény (40-60%os) felesnek megfelelő italt tud következmények nélkül elfogyasztani, mint az Egészségének a fele (ha valaki a Rúna Tulajdonság táblázatából a "Nem bírja az italt" dobta/választotta, akkor az Egészségének harmada). Ha ezen a mennyiségen túllép, köteles Egészség próbát tenni, amit ha elvét, Spiccessé válik. Ha meg van a próba, a következő italnál már -1 módosítóval dobja a próbát és ez addig megy, míg végül csak el nem véti.

    2. Spicces és Részeg mámorfokon is a fentiek érvényesülnek.

    3. Minden mámorfok átlépéskor Állóképesség próbát kell tenni az új módosítókkal, különben az áldozat kitaccsol.

    4. A Totál mámorfok elérésekor a karakter ugyancsak dob egy Állóképességet, de ha ezt elvéti lefordul a székről és beájul. Ha ez mégsem következik be, ihat tovább, de ekkor már az egészségkárosodás veszélyével. Innen minden pohár után egy Állóképességet és egy Egészséget italonként -1 módosítóval! Ha csak az Állóképességét véti el, egyszerűen kiütötte magát. Azonban ha az Egészségét, heveny alkoholmérgezést kap! Ennek hatásai: 3K10 órás abszolút kóma; -1 Egészség. Ha az Egészség próba dobása 10 és így véti el, a játékosnak dobnia kell K6-al. 1=Gyorsaság; 2=Ügyesség; 3=Állóképesség; 4=Akaraterő; 5=Asztrál; 6=Intelligencia. Az eredménynek megfelelő főjellemzőjéből le kell vonnia K3-at. Egyébiránt minden -2 Egészség után 1-gyel csökken a Szépség is.

      Megjegyzés: a Bordak papok a kritikus vétés esetén mentesülnek a többi főjellemzőből való levonás alól és a Szépségük sem csökken az Egészség-csökkenéssel.


  • Egészség vétés Hatás Állóképesség vétés Hatás
    MEGVAN! nincs MEGVAN! könnyezés
    -1 +1 mámorfok -1 könnyezés + köhögés
    -3 +2 mámorfok -2 könnyezés + öklendezés
    -6 Totál mámorfok -3 hányás
     
    Zene
     
    Idő:
     
    Vélemény?
    Név:

    Üzenet:
    :)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
    A legjobb helyek:
     
    Ynev
     
    Egyebek
     
    Fegyverek, páncélok
     
    Kalandmesternek
     
    Istenek
     
    Bestárium
     
    Varázstárgyak, ereklyék
     
    Karakterlapok
     

    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon