Damak városa a Nassur folyó duaron-tengeri torkolatában fekszik a homokos parti lapályon, háromszáz mérfölddel északabbra a Sheral keleti nyúlványain át nyíló Könnyek Kapujánál. A tompavörös porral lepett tájon ritkán hull eső, így a vizet az itt élők igen mély kutakból és ciszternákból nyerik – a Városállamok felől érkező Nassur medre az év legnagyobb részében száraz, vagy csak némi sáros lé folydogál benne. A folyó jelentős vízhozammal és erős sodrással csupán a pyarroni újév körüli hónapokban büszkélkedhet, ilyenkor rév segítségével lehet átkelni rajta, amelyet egy egyszerű kötélrendszer tart. Régi szokás, hogy mielőtt a dzsad utazók a lassú vízi járműre hajtanák öszvéreiket, a folyóba gázolnak, hogy szertartásos módon, a négy égtáj felé fordulva lemossák magukról a sivatag porát. A Taba el-Ibarán átkelő utazókat nagy örömmel és diadallal tölti el a város megpillantása, hiszen több ezer mérföld út után ez az első komoly település a Fahéjúton. A déli kapuhoz vezető széles csapáson számtalan úti szentély áll, amelyet az arra járók állítottak Galradzsának, az utazók pártfogójának. Az apró szentélyek tetején mindig található valamilyen szárított gyümölcs, agyagkorsóban bor vagy egyéb áldozati ajándék, amelyet a sivatagba indulók helyeznek el ott, az isten áldását kérve vállalkozásukhoz. Ugyancsak a város falain kívül épültek a karavánszerájok és teveistállók, amelyek az érkező és indulni készülő karavánokat szolgálják ki.
Damak legnevesebb intézménye a Fekete Szilkéhez címzett teaház. Mesélik, eddig egyetlen vendégnek sikerült náluk olyan teát kérnie, amelyet ne tudtak volna azonnal szervírozni. A félórás késésért a tulajdonos személyesen kért elnézést az idegentől, és csengő aranyakkal fizette meg a várakozás kellemetlen perceit. A rákövetkező évek során a könnyű pénzszerzés reményében sokan tették próbára a teaház vendégszeretetét – olyan teát kértek, mely azelőtt sosem létezett. Ilyenkor a vendég meghazudtolását elkerülendő, mindig új teakeverék született, melynek ízhatása misztikus módon mindenben a megrendelő ízléséhez igazodott. Ezek legjobbjai aztán felkerültek a választható italok listájára is; s a receptek elterjedésével Ynev teakultúrája ezernyi új aromával gazdagodott. Vannak, akik csupán azért zarándokolnak el Damakba, hogy nevüket ily módon tegyék halhatatlanná; mert az új keverékeket első megrendelőjükről szokás elnevezni a teaházban.
A település helyén hajdanán kyr helyőrség állomásozott, de annak feladása után háromezer évig nem élt senki a kopár síkságon, mely csak a Fahéjút létrejöttével népesült be ismét. Bár a várost fal veszi körül, nem jellemző rá az északi túlzsúfoltság. Hatalmas vásártereken folyik a kereskedelem, Észak és Dél minden áruja adható és vehető itt, persze minden a számára kijelölt helyen. A piacokat emeletes lakóházak övezik, amelyek sokszor igen közel húzódnak egymáshoz, hogy félhomályos, hűs sikátorokat alkossanak. Gyékény és vászon árnyékvetők óvnak a napsütéstől, amely a nyílt tereken vakítóan verődik vissza a korallhomoktól fehér házfalakról. A város legforgalmasabb része a bazár, amely Damakban egész kerületet foglal el. Itt aztán tényleg bármi kapható; hosszas keresgéléssel igazi ritkaságokra bukkanhat az ember. A lakosság igen vegyes, de a dzsad, gorviki, aszisz és a helybéli keveréknyelv, a ledzs szavait hallani legsűrűbben.
Öt dzsad mecset áll a városban; a legrégibb, a Dzsahnak szentelt Khomsil Dreidzs („Azúr Mennybolt”) a kupoláját belülről díszítő kékes ragyogású kerámiáról nyerte nevét. Pyarroni és ranagolita szentélyek is megbújnak a mellékutcákban – ez utóbbiak a népes gorviki kolónia megtelepedése után épültek. A Kosfejű Úr hívei a Keleti-óceán nyílt tengeri hajózásának felvirágzásával érkeztek, és mára gyakorlatilag kezükben tartják a kikötő irányítását. Meglepő, de hazájuktól távol általában nincsenek ellenséges viszonyban a dzsadokkal – az üzlet a legfontosabb, még ha egyik-másik sacerdon mást is prédikál. A város névleges ura a damaki helytartó. Rangja öröklődik, már több mint nyolcszáz éve a Hastumad-dinasztia tagjai töltik be ezt a posztot, bár a város vezetése valójában a kalmárokból álló Tanács kezében van, amelyen a helytartó elnököl. Damak törvényei szigorúak, a város urai igyekeznek a közbiztonságot valamelyes szinten biztosítani – ám nincsen könnyű dolguk a rendfenntartóknak, mert egynémely dzsad tolvajklán és a Kobrák is képviseltetik magukat itt, s a felszín alatt gyakran vívnak véres klánháborúkat. A város legfőbb bevételi forrása a kereskedelem és az arra kivetett vámok. Damakban főleg az élelem kerül súlyos összegekbe, ugyanis a város körüli kietlen homokon csak száraz bozótosok és datolyaligetek tengődnek. A Nassur mentén van valamicske földművelés, de ez messze nem elég a huszonötezer lakos ellátására; ennélfogva a Fahéjút esetleges blokádja gazdasági csődöt és gyorsan bekövetkező hanyatlást vonna maga után. Noha a kietlen tengerparton mérföldek százain át ez az egyetlen kikötési és vízvételezési lehetőség, túlzás lenne azt állítani, hogy Damak kikötője biztos menedéket nyújt a betérőknek. Belső öblét az erős árapály tizenkét óránként kiüríti, így a mélyjáratú hajók csak a középső medencében találnak biztos horgonyzóhelyet. A partvidéket sokfelé korallzátonyok szegélyezik, melyek viharos időben sok hajó pusztulását okozták már; a partra vergődő legénységgel aztán vagy a szomjúság, vagy a bennszülöttek lándzsája végzett.
AJÁNLOM AZ OLDALT
