Aquirok… – Talán nincs olyan ynevi halandó, aki ne borzongana meg, ha ezt a nevet hallja. Minden nép meséinek és legendáinak mélyén ott rejtőznek, ők az ősi korok rontó szavú nagyjai, ocsmány és érthetetlenül idegen lények, akiknek létezéséről szívesen megfeledkezne a jelenkor embere. Ha Krán és Ediomad léte nem emlékeztetné a rideg valóságra. Észak-Ynev aquir fajai a Fajháborúk első felvonásának vége, az Ófa pusztulása után kezdtek visszahúzódni a felszínről. Amikor a testüket és varázshatalmukat éltető mágia folyama apadni kezdett, Ediomad hegyeinek mélyén, az Ófa gyökerei között leltek menedékre. A felszín lakói időről időre leereszkedtek közéjük, de gyors és rettenetes halál lett osztályrészük. Még az elf rehynnek sem bizonyultak képesnek arra, hogy kifüstöljék a hegyek mélyén lappangó irtózatot, így érthető, hogy végül a kyrek is kiegyeztek az Ősökkel. Igaz, mélybe húzódásuk kora óta az aquirok sem tudnak tartósan visszatérni a felvilágba: elgyengült testük igényli az Ófa megkövesült gyökereiből csordogáló erőt, mely nélkül hamarosan elsorvadnának. Ennek ellenére a kései korokban is igyekeznek fenntartani nagyságuk illúzióját: időről időre követséget menesztenek Észak hatalmasságaihoz, és nem hagytak fel hosszú távú manipulációikkal sem. Toron nagyjaihoz fűződő laza kapcsolatuk P.sz. 2877-ben új megerősítést nyert, mikor Shie-Yagn főhierarcha lett a nyolcadik Fekete Lobogó hordozója. A Quiron-tenger nyugati partvidékén húzódó hegylánc vén rögeit langyos esők mossák, düledező sziklatornyai között balzsamos tengeri szelek fújnak. A délszaki növényzet elképesztően dús és harsány, mintha maga is a hegyek mélyéről szívná fel a táplálékot. A part hosszában homokdűnékkel leválasztott tavak sorakoznak, amelyeket lassan feltöltenek a némán sötétlő mocsári erdőségek. Úgy tartják, a szeszélyes formájú hegyek barlangjaiban sárkányok alusszák álmukat, akik talán az aquirokat vigyázzák odafentről. A vízvájta völgyekben rohanó patakok visszhangos barlangtermekbe futnak – a kései korok gyermekeinek itt kell, hogy megálljt parancsoljon a józan belátás.
A Szolgák közt számos különös fajzat akad – ilyenek például a szétfolyni és ismét összeállni képes morfok, vagy a tagjaik és fejük elválasztásának képességével bíró krippek, de vannak hatalmas bogárszerű lények köztük éppúgy, mint ezernyi redőbe gyűrődő bőrű, gőteszerű csúszómászók. Többségük mindenevő – a földmély sötét lakói nem vetnek meg semmilyen táplálékot –, de akadnak köztük ragadozók, sőt vérszívók is. Ősidőkből származó csatavérteket viselnek, s ha kell, szarvkardokkal és csigolyadárdákkal harcolnak; ám lehetőleg kerülik a közvetlen összecsapásokat. Inkább remekmívű nyílpuskáikkal igyekeznek megszabadulni azoktól, akik a csapdákon, zuhogókon, méreggel elárasztott folyosókon átkelve, a testetlen kóbor lelkek és aquir szolgafajok hadainak ismétlődő rohamait visszaverve eljutnak a Belső Csarnokokig. Ilyenre azonban igen ritkán kerül sor; mert bár a külhoniakat éppúgy vonzzák a drágakövek, a furcsa ásványok és mithrillhez foghatóan ritka fémek, mint az elmúlt Korokból származó tekercsek, fegyverek, vértek, műtárgyak és persze az aquirok titkai, idáig is kevesen jutnak el közülük. A vállalkozók többsége még a felszín közelében, a barlangok, földmélyi járatok és légaknák, föld alatti tavak és folyamok örök sötétjében elbukik anélkül, hogy akárcsak egyetlen aquirt is látott volna. Mert Ediomad tárnáiban nemcsak aquirok élnek…
Mert bár a felszín varázsos szépsége is csalóka – lépten-nyomon fortélyos csapdákba botolhat az idegen –, meg sem közelíti azt a rettenetet, ami a Csarnokokban, a hajdani tűzhányók kürtői felé vezető járatokban várja az odamerészkedőt. A mélység kapujában a Korcsok, ezek a valódi aquirok közül kitaszított páriák őrködnek, akik némák lévén nem képesek a hatalomszavak használatára. Kelepcék és az alájuk rendelt Szolgák segítségével pusztítják el a betolakodókat. A Szolgákat Ediomad söpredékének tartják; kevert vérű népség ez, amelynek soraiban mágikus kísérletek torz eredményei, megtört lelkű emberek és ősi fajok hírmondói egyaránt megtalálhatóak. Ha Ediomad urai sereget küldenek emberfajú szövetségeseik támogatására, ennek derékhadát bizonyosan Szolgák alkotják. A Belső Csarnokokat lakó Valóvérűek többsége ugyan szánni való nyomorult a Kránt uraló ősi fajzatokhoz képest, de léteznek még néhányan, akikhez képest maga a főhierarcha – a Csarnokok Fejedelme, ahogy magát nevezteti – is porszem csupán: ők a hajdani Terdt Tanács Ediomadba húzódott tagjai. Régen elvesztették már érdeklődésüket a külvilágban zajló események iránt – ami igen nagy szerencse a felszín lakói szempontjából. Hiszen ki tudja, mai ésszel milyen felfoghatatlan léptékű kataklizmát szabadíthatnának a világra, ha egyszer cselekvésre szánnák el magukat?
AJÁNLOM AZ OLDALT
